„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát,
vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16,24)
Az esemény meghitt hangulatban zajlott: a jelenlévők együtt járták végig Jézus szenvedésének útját, imádságokkal és énekekkel. Mélyen megérintett mindenkit, hogy a természet ölelésében, a hegyek és völgyek látványával körülvéve idézhették fel Jézus keresztútját – amely egyszerre szólít meg személyesen és közösségként is.
A keresztút nemcsak emlékeztet Krisztus szenvedésére, hanem életünk terheit, küzdelmeit és reményeit is szimbolizálja. A fedémesi dombtetőn álló stációk a jövőben mindenki számára lelki erőforrást, a csendes imádság helyét jelentik majd.
Köszönet illeti mindazoknak, akik megálmodták, lelkileg elindították ezt a kezdeményezést, akik segítettek a stációk felállításában, valamint mindazoknak, akik munkájukkal, imáikkal és támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a szép és felemelő esemény létrejöhessen.
A keresztút megáldása előre is mutat: arra hív, hogy mindennapjainkban is kövessük Krisztust, és hitünk erejével erősítsük egymást közösségben és szeretetben.
Szöveg: Szabó Alex SVD testvér
Fotó: Szabó család
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








