Megáldották a felújított nyíregyházi papi szociális otthon épületét

Hazai – 2023. április 19., szerda | 17:25

Energetikai felújítást végeztek a Seregély István Papi Szociális Otthonban. Az épületet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg április 18-án, az intézmény Szent Antal-kápolnájában bemutatott szentmise keretében.

Az ünnepi alkalmon jelen voltak a papi otthonban élő püspökök és lelkipásztorok – Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, Katona István nyugalmazott püspök, Keresztes László és Kiss István nyugalmazott plébánosok –, továbbá Csordás Gábor és Pankotai József nyíregyházi plébánosok; Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere; Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, Kéningerné Ignácz Ibolya, a szociális otthon vezetője; az egyházmegye szociális intézményeinek vezetői, képviselői, a felújításban részt vevő cégek képviselői, valamint az otthon lakói.

Palánki Ferenc püspök a szentmise homíliájában a felolvasott evangéliumi szakaszról (Jn 3,7–15), Nikodémus és Jézus párbeszédéről fejtette ki gondolatait. Az idős Nikodémus, aki a vének tanácsának vezető embere volt, éjszaka kereste föl Jézust. Talán azért éjszaka, hogy ne derüljön ki látogatása. De egy mélyebb üzenete is lehet, amely az idősek otthonában élők számára nagyon is aktuális – mondta a főpásztor. – Az idős ember éjszaka nem mindig tud aludni, ezért az élet dolgain gondolkodik, emlékezik a történtekre, mi az, ami a mulasztásai vagy az erényei közé tartozik. Számot vet az életével. De azon is szokott gondolkodni, hogy mi lesz, hogyan lesz, amikor vége a földi életének, hogyan fog odaérni a kapuhoz, átlépni rajta, talál-e ott valakit.

Nikodémus ezen gondolkodott, amikor felkereste Jézust.

Jézus azt mondta neki: újjá kell születnetek. De Nikodémus visszakérdez: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg…?” Jézus erre így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted?” Majd kimondja ezt a gyönyörű mondatot: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Ez az evangélium, az örömhír minden ember számára, hogy bár mindannyian meghalunk, de nem fogunk elveszni, mert Jézus azért jött, hogy megajándékozzon bennünket az örök élettel.

Jézus, aki Istenként eljött erre a világra, az élet barátja.

Palánki Ferenc megyéspüspök szentbeszéde részletesebben ITT olvasható. 

A szentmisét követően Kéningerné Ignácz Ibolya mondott köszönetet a Magyar Kormánynak az Energiahatékonysági Operatív program keretén belül nyújtott támogatásáért, valamint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének a beruházási költség finanszírozásáért. A beruházás január 31-én fejeződött be.

Jászai Menyhért alpolgármester köszöntő gondolataiban a szociális otthon kezdeti éveire emlékezett, amely Kiss István pápai prelátus, plébános – az otthon jelenlegi lakója – nevéhez fűződik. István atya 1989-ben került Nyíregyházára, a Szent Antal-plébániára; az Egri Főegyházmegye akkor kezdte el építtetni a papi szociális otthont Nyíregyházán, amelynek István atya 15 évig volt vezetője. (Az építkezés kezdetekor Nyíregyháza még az Egri Főegyházmegyéhez tartozott, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét 1993-ban alapították.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város közgyűlése Kiss István szolgálatáért 2022-ben Nyíregyháza Város Díszpolgára címet adományozott. Az alpolgármester az intézmény sikertörténetének másik fontos szereplőjeként a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét említette, majd köszönetet mondott az egyházmegyének és István atyának is az együttműködésért.

A szentmise és a beszédek után az ünnepség az udvaron a megáldási szertartással folytatódott. A főpásztor megáldotta az épületet, a kialakított tetőtéri szárnyat, az otthon lakóit és munkatársait.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt jelenleg három szociális intézmény működik, és két idősotthon építése van folyamatban. A debreceni Szent Erzsébet Otthonban 99 idős gondozott él, a nyíregyházi Seregély István Papi Szociális Otthonban szintén 99 idős emberről gondoskodnak, Balkányban a Szent Antal Idősek Otthona 50 férőhellyel működik.

Az egyházmegye Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben épít új szociális otthonokat. Hajdúszoboszlón az Arany János utcában egy 99 férőhelyes, Hajdúböszörményben pedig az Újvárosi úton egy 50 férőhelyes bentlakásos otthon létesítése kezdődött el 2022-ben. Mindkét beruházás saját forrásból történik, átadásuk a tervek szerint a beruházás megkezdését követő két éven belül várható. A két beruházásnak köszönhetően a településeken újabb munkahelyek létesülnek: Hajdúszoboszlón előreláthatólag közel 50, Hajdúböszörményben 35 főt tudnak majd foglalkoztatni az új intézmények.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria