Megáldották a felújított perkupai templomot

Hazai – 2023. április 24., hétfő | 11:53

1865-ben Ybl Miklós tervei alapján épült templom Perkupán, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek. A közelmúltban az épület külseje és a plébánia újulhatott meg a kicsiny településen. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, 800 lelkes Perkupán Ternyák Csaba egri érsek szentmise keretében áldotta meg a templomot április 22-én, szombaton.

A főpásztor homíliájában egyebek mellett arról szólt: abban a bárkában vagyunk, amely hánykolódik a tengeren, és úgy vagyunk, mint az apostolok.

Ők is arra vártak, hogy Jézus beszálljon a bárkájukba. Rájuk sötétedett, erős szél fújt, a tó háborgott, és Jézus még mindig nem volt velük, hallottuk az evangéliumban – fogalmazott az érsek. Olykor mi is megélhetjük ezt az élethelyzetet, amit az apostolok megéltek, hogy azt tapasztaljuk, mintha Jézus nem volna velünk. De aztán, amikor ezt a hiányt érezzük, akkor az apostolokhoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk azt, hogy Jézus váratlanul megjelenik közöttünk a vízen járva, elveszi az ijedtségünket és a félelmünk egyszer csak hirtelen örömre változik.

A szentmisén jelen volt a térség országgyűlési képviselője, Riz Gábor és Perkupa polgármestere, Molnár Zoltán is.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye / Debnár Ádám

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria