Megáldották a felújított valkói Szent Mihály-templomot

Hazai – 2023. április 21., péntek | 13:29

Több évig tartó munkálatokat követően kívül-belül megújult a Pest megyei Valkó nagyközség Szent Mihály-temploma, melyet április 16-án, húsvét második vasárnapján szentmise keretében áldott meg Marton Zsolt váci megyéspüspök. Az ünnepélyes szertartáson részt vett Czerván György, a térség országgyűlési képviselője is.

„Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura! Lelkem vágyakozva eped az Úr udvarába. Boldogok, akik házadban laknak, téged örökké magasztalnak” (Zsolt 84,2.3.5) – hirdette a templomfelújítás mottója.

A megyéspüspök szentbeszédében a húsvét örömhíréről és a békességet hozó feltámadt Krisztusról elmélkedett. „Krisztus az életünk közepébe akar lépni. Nem erőszakkal, nem hatalommal jön, hanem szelíden kéri, fogadjuk be Őt. Világossá teszi, hogy békét hozni jött. A béke Istentől jön, de bennünk kell hogy megszülessen, hogy közvetíteni tudjuk az egész világnak. (…) Ezért kérjük Őt, a béke fejedelmét, hogy hozza meg a békét nekünk személy szerint és az egész világnak, és különösen, hogy a szomszédunkban is szülessen meg az igazi béke!” – buzdította a jelenlévőket Marton Zsolt.

Az apostoloknak adott küldetésre utalva (Jn 20,23) a főpásztor felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a hívek éljenek a bűnbocsánat szentségével. „Krisztus bíróként és orvosként lép fel. Ahogy szükség van a lakásunk rendszeres kitakarítására, ugyanolyan fontos, hogy lelkünket is rendszeresen megtisztítsuk. Az erre történő felkészülésben nagy segítség a napi imádság és az esti lelkiismeret-vizsgálat” – mondta a püspök. A főpásztor a szentmisén megáldotta a felújított templomot, és kérte a híveket, hogy legyen az mindig az eucharisztikus ünneplés helye, de egyben a bensőséges imádkozás és a lelki megújulás helye és forrása is.

„A felújítást 2005-ben még Szecsődi Péter atya kezdte el, majd Hugyecz János atya folytatta. 2016-ban pedig, amikor átvettem az egyházközséget, már jómagam dolgoztam a templom szépítésén” – mondta Palya János plébános.

A liturgiához a zenei szolgálatot a turai Nagyboldogasszony-templom kamarakórusa vállalta.

A templom 2021-ben ünnepelte 200. jubileumát, ennek apropójából az épület teljes külső és belső felújításon esett át: újrafestették a belső teret, bronz féldombormű stációk készültek, felújították a tetőt és kicserélték a nyílászárókat. A munkálatok költségeit az „Egyházi épített örökség védelme” (EEÖR) pályázaton nyert forrásból fedezték, amelyeknek teljes összege körülbelül 70 millió forint volt.

A Pest megye területén álló valkói Szent Mihály-templomot a régi templom helyébe 1816–1820 között építették fel. A templomot 1903-ban, 1912-ben, 1938-ban, 1950-ben és 1978-ban renoválták. Belső terét Káldor Aurél iparművész tervei szerint rendezték át 1974-ben. A klasszicista templom műemlék jellegű. A plébánia épületét 1979-ben renoválták. Historia Domusa 1981-ben kezdődik.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Seres Csilla

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria