Megáldották a gyermekeket Tolnán

Hazai – 2026. február 6., péntek | 9:01

Urunk bemutatásának ünnepéhez kapcsolódóan, a karácsonyi ünnepkör lezárásaként megáldották a gyermekeket a tolnai Nagyboldogasszony-templomban február 1-jén. A közösség beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

Február első vasárnapján családok, idősek és fiatalok érkeztek a tolnai nagytemplomba. A szentmisén Perczel Ágoston, a Pécsi Egyházmegye ötödéves papnövendéke mondta a szentbeszédet, aki pasztorális gyakorlatát töltötte a tolnai plébánián. Prédikációjában a boldogmondások mélyebb megértésére hívott meg. Mint fogalmazott, gyarlóságaink, nehézségeink nem teszik elérhetetlenné Isten szeretetét, hiszen ő teremtett bennünket ilyennek, és szívén viseli sorsunkat. A leendő diakónus kérte, hogy az első boldogmondást – „Boldogok a lélekben szegények” – vigyük haza és családi körben beszélgessünk róla.


Ám ez a vasárnapi liturgia azért is különleges alkalom volt az egyházközség gyermekei számára, mert Rosner Zsolt plébános a templom közepére hívta őket, kérte, nézzenek fel, és mondják el, mit látnak. A gyerekek fényes égboltot, napsugarat, ragyogást láttak, de volt, aki azt is látta, akitől a fényesség jön, a Jóistent.


A szentmisén még egyszer utoljára megcsodálta a templomközösség a több mint négy méter magas fenyőfát, amely a fénnyel, szelídséggel hozzánk érkező Istent hirdette a karácsonyi időben. Ezután Zsolt atya egyesével megáldotta a gyermekeket, akik között szép számmal voltak ministránsok és templomi énekesek.


Számukra a szentmise után megrendezték az első „nagy tolnai fabatka vásárt”, ahol a plébánia templomaiban szolgáló gyerekek az elmúlt félévben gyűjtött pecséteket válthatták fabatkákra, melyekért pedig értékes és hasznos tárgyakat választhattak maguk számára. A lányok és fiúk egy darabig nézegették, számolgatták kezükben a megszolgált fabatkájukat, majd vidáman, kíváncsian válogattak a portékák között.

Mindannyian gazdagodtunk ezen a vasárnapon a szentmisében kapott tartalmas lelki útravalóval, és együtt gyönyörködtünk a gyermekekben, ők a legnagyobb áldás mindannyiunknak Istentől.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Wenhardt Katalin/Tolnai Plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria