Megáldották a megújult beregdaróci görögkatolikus templomot

Hazai – 2025. május 22., csütörtök | 17:37

Főpásztori liturgiával ünnepelték május 18-án, vasárnap a beregdaróci görögkatolikus templom külső megújulásának lezárultát. A hálaadó szertatáson Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök megáldotta a templomot.

A több mint százötven éves templom külső felújítása – amelynek részeként sor került homlokzati munkálatokra és nyílászárócserére – egyedi kormánytámogatásnak köszönhetően valósulhatott meg két évvel azután, hogy befejeződtek a templom körüli tér rendezésének és a parókia épülete felújításának feladatai.

A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette, ő mondott prédikációt is.

A főpásztor nemrég tért vissza a keleti katolikusok szentévi római zarándoklatáról, ahonnan elhozta XIV. Leó pápa keleti katolikusoknak címzett üzenetét a baragdaróci híveknek is: „Az Egyháznak szüksége van rátok.” Ezt a gondolatkört kapcsolta össze a felolvasott bibliai szakasszal: az isteni szeretet személyességéről beszélt.

A szamariai asszony történetében Krisztus vizet kér a kútnál a bűnös nőtől. Az asszony mélyen megérintődve és megszólítva érzi magát Krisztus jelenléte, szeretete és róla való tudása által. Az asszony élete megváltozik, amikor megérzi, hogy fontos Krisztusnak,

és ez a találkozás ma is sorsfordító lehet minden ember számára. Krisztus ma is mondja és üzeni nekünk: fontos vagy nekem, szükségem van rád

– hangsúlyozta a főpásztor. – Teszi ezt annak ellenére, hogy méltatlanok vagyunk rá, hogy sebeket hordozunk. Ő nem elfordul, hanem felemel minket.

A megyéspüspök hozzátette: itt, Beregdarócon is láthatóvá vált, hogy a kötelék kölcsönös – nemcsak az Egyháznak fontosak a hívek, hanem a híveknek is fontos az Egyház, aminek ékes bizonyítéka a templom megújítása.

Nekünk is szükségünk van Krisztusra – vállaljuk hát bátran őt, aki annak ellenére, hogy mindent tud rólunk, nagyon szeret mindannyiunkat”

– zárta szavait a püspök.

A liturgián jelen volt Kanyó Árpád kerületi esperes és a kerület papsága, valamint Tánczos László beregdaróci polgármester. A helyi szolgálattevő, Iski Péter parókus a szertartás végén köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a felújításhoz, illetve a liturgia előkészítéséhez.

A hálaadás ünnepét egy különleges mozzanat zárta: a templomi közösség képviselőtestületének új tagjai ünnepélyes fogadalmat tettek, ezzel is jelezve az élő és elkötelezett egyházi közösség jelenlétét a beregdaróci görögkatolikus egyházközségben.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria