Arról is beszélt, hogy
a szőlő beszédes valóság, a szőlővel sokat kell dolgozni, esetében sokat számít az emberi munka.
Így az áldást Istentől azokra is kérjük, akik ezen fáradoznak, s azokra is, akik borként magukhoz veszik. Szent Vince és Szent Orbán közbenjárását és oltalmát is kérik a gazdák a jó termésért – tette hozzá.
Molnár Ádám, az egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének birtokigazgatója rámutatott: a szélsőséges időjárás érezteti hatását, azonban az elkövetkező időszakban még több minden változhat. A csapadék még jót tenne, ez a növény egészsége, a következő évjáratok termése szempontjából is fontos lehet.
Azt már biztosan látni, hogy a termés mennyisége az átlagosnál kevesebb lesz, hektáronként 6 tonna szőlőt várnak a gazdálkodók.
Forrás: Egri Főegyházmegye
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



