Megéri közösségben gondolkodni – Interjú a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatójával

– Bő két évvel ezelőtt nyilatkozott lapunknak a középiskolai oktatás helyzetéről, ám e rövid idő alatt olyan sokat változott a világ, hogy időszerűnek látszik egy újabb interjú. Az elismerés jó apropó erre, gratulálunk a kiváló eredményekhez! Az OH és az MCC szempontjait nézve az értékelés melyik elemének örült a leginkább?

– Örültünk az elismerésnek, de hozzá kell tennem, hogy a közismert középiskolai rangsorok azért alapvetően nem a mi Szent Imré-s prioritásainkat nézik. A rangsorok készítői statisztikai adatokkal dolgoznak, érettségi és kompetenciamérési eredményekkel, egyetemi bejutási számokkal, de nem mérik a neveléssel és a közösségteremtéssel kapcsolatos – talán nem is mérhető – paramétereket. Áttételesen azért ez utóbbiakra utal egy új komponens az OH–MCC-felmérésben: a túljelentkezési ráta figyelembevétele. Az nyilván nem az adott középiskola érdeme, hogy hányan jelölik meg az első helyen, de a mi esetünkben azért feltehetjük a kérdést, hogy vajon miért olyan nagy a túljelentkezés. Azt remélem, elsősorban nem azért, mert a szülők azt várják, hogy a Szent Imréből a gyerekük biztosan be fog jutni az egyetemre, vagy lesz két nyelvvizsgája, vagy hogy itt olyan kognitív fejlesztést kap, ami majd az egész életét megalapozza. Úgy gondolom, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokkal kapcsolatban mindez alapelvárás.

Véleményem szerint a nagy érdeklődést az iskolánk nevelési szemlélete indokolja: az osztályfőnöki munka prioritása, a közösség átfogó szervezése oly módon, hogy életre szóló barátságok születhessenek, és élmények, amelyekből aztán akár életre szólóan is táplálkozni lehet.

A rangsorolás szempontjaival kapcsolatban az is felvethető kérdés, hogy az igazgató vagy és a tantestület munkáját mérik-e. Úgy látom, az, amit mi eredménynek tekintünk, a diákok, a szülők és a tanárok együttműködésének a gyümölcse. Minden új osztály nulladik osztályfőnöki óráján elmondom a szülőknek, hogy létfontosságú egy csónakban eveznünk; mi akkor tudjuk érdemben megvalósítani a meggyőződésünk szerinti jó pedagógiát, ha az találkozik a szülők támogatásával, az ő nevelési elveikkel, céljaikkal. Széllel szemben bizony nevelni sem lehet. E tekintetben boldog igazgatónak mondhatom magam, nálunk nagyon jelentős a támogatás a szülői közösség részéről.

– Nem ez az országos tapasztalat?

– A pedagógustársadalom rendkívül polarizált, az iskolák szellemisége sokféle. A Szent Imre világnézeti intézmény, és látni kell, hogy a felekezetiség vagy a világnézet vállalása értékrendet és értékközösséget is jelent. Persze olyan iskola nem létezik, ahol nincsenek igazodási pontok, értékrend vagy zsinórmérték, de a mi iránytűnk a mindennapokban is utat mutat, a nevelésben pedig elsődleges tényező. Ettől függetlenül mi is küzdünk olyan nehézségekkel, problémákkal, amelyekkel más iskolák is, de hogy ezeket miként vagy milyen lelki támogatással oldjuk meg, az nem mindegy.

Egy egyszerű példát hozok ide. Sok éve járom az országot, tanárokkal, iskolavezetőkkel találkozva egyre többször hallom a panaszt, hogy a gimnáziumi korosztályt nem lehet bevonzani farsangi bálra. Ehhez képest mi azt tapasztaljuk, hogy amíg korábban csak az 5–8. osztályosok készültek produkcióval, addig idén még a 9. és a 10. évfolyam minden osztálya is fellépett, tömeges volt a részvétel. Hasonló a helyzet a szülői bálok iránti érdeklődéssel is. Ezekért az eredményekért persze rengeteget kell dolgoznunk. De mindenkit biztatnék erre a munkára, mert nagyon megéri közösségben, csapatban gondolkodni. Ahogy azért is érdemes erőfeszítéseket tenni, hogy a tantestület is jól érezze magát, a tanárok számára az iskola ne csak a munkahelyet jelentse, hanem ennél mélyebb kötődést. 

– A világ gyorsuló változásaival a Szent Imre boldog kisvilágának is szembesülnie kell. Talán az egyik leglátványosabb kihívás a digitális technológia előretörése, a mesterséges intelligencia térnyerése.

– Ezen a területen nehéz pedagógiai kérdésekkel kellett szembesülnünk, és nem csak a közösségi média idegrendszeri vagy közösségeket romboló hatásával. Alapelvünk, hogy nem zárkózunk el a huszonegyedik század vívmányaitól, inkább hasznosítjuk azokat a pedagógiánkban.

Lehet szidni a közösségi médiát, a mesterséges intelligenciát, de ezek ettől függetlenül léteznek. Nem dughatjuk homokba a fejünket, nem tabusíthatjuk a jelenséget, hiszen a gyerekeink aktívan használják ezeket a platformokat.

Mi, tanárok is próbálunk felzárkózni, lépést tartani a technikai fejlődéssel. Igaz, versenyt futunk az idővel, de futunk, nem állunk le, és közben mi is változunk. 

– Milyen változásra gondol?

– Mondok egy példát. Alapvetően e-mail-párti vagyok. A kilencedikes németcsoportom diákjai azonban mindenféle módon tartják egymással a kapcsolatot, de e-mailen nem. Ez esetben mit tegyen a tanár? Óra után általában elküldöm nekik a táblavázlatot, és ezt megtehetném e-mailben is, de mivel a gyerekközösségben ez a platform idejétmúlt, megalkottuk a magunk Messenger-csoportját. A diák így tényleg megszólítva érzi magát, ez a kommunikáció komfortos a számára. A közösségi média káros hatásaival kapcsolatban pedig próbálunk tájékozódni és edukálni. A szülőket is. Például rendszeresen elhívjuk előadást tartani Tari Annamáriát, a téma országosan elismert szakértőjét.

– A mesterséges intelligencia (MI) használatával is hasonló a helyzet?

– Két évvel ezelőtt még azt gondoltam, biztos, hogy nem fogom használni. Aztán egy évvel ezelőtt egyszer azon kaptam magam, hogy éppen kifutottam az időből egy gyakorló feladatlap összeállításával. Akkor azt mondtam magamban, egy életem, egy halálom, megnézem, mit javasol a ChatGPT. Megfogalmaztam a paramétereket, és a legnagyobb megdöbbenésemre a chatbot pár másodperccel később megalkotta a feladatsort. Ezután kértem, hogy legyen benne olvasási, szövegértési feladat és egy autentikus szöveg is. Tíz percig sem tartott a művelet, és egy komplett, vállalható feladatsort kaptam. Mindezt elmeséltem a diákjaimnak is, nyílt lapokkal játszottam.

Ugyanakkor van egy másik történetem is. Egy rendkívül tehetséges öregdiákunk éppen New Yorkban végzi a mesterképzést az MI témájában. A karácsonyi szünetben itthon volt, és nagyon jót beszélgettünk. A következőt mondta: „Bence, nagyon figyelj arra, hogy a tantestület aktívan foglalkozzon az MI-vel, de a számonkérésnél maradjon jelentős szerepe a szóbeliségnek, amikor a diák a tanárával élő kontaktusban van és így felel.  A mai fiatalok ugyanis nem veszik észre, hogy lassan már minden feladatot a nagy nyelvi modellekkel oldanak meg, így elvész a lehetőségük a szellemi fejlődésre, amelyre a nagybetűs életben viszont égető szükségük lesz a magasabb szintű feladatmegoldásoknál!” Egy igazgatónak bizony meg kell fontolnia ezeket a jelzéseket.

– Hamarosan már oktatni is kell a középiskolákban a mesterséges intelligencia használatát.

– Egyelőre csak a szakgimnáziumokban válik ez kötelezővé, ettől függetlenül mi is foglalkoznunk a jelenséggel, néhány kollégám be is viszi az óráira az MI-technikát. Tanárként azonban messzebb is kell látnunk. A Semmelweis Egyetem a közelmúltban tartotta az első konferenciáját a munkahelyi mentálhigiénéről. Meghívást kaptam én is, mivel nemrég elvégeztem a mentálhigiénés képzést. Szondy Máté klinikai szakpszichológus előadását emelném ki, aki elmondta, hogy a mai tizen-huszonéves fiatalok huszonhét százaléka a mesterséges intelligenciától kér tanácsot, ha valami lelki problémája van, s ez a magyarokra is igaz. Megdöbbentő, hogy a fiatalok egyharmada nem humán pszichológushoz vagy más segítőhöz fordul, hanem a chatbothoz. 

Nekünk, Szent Imré-s pedagógusoknak kiemelt célunk, hogy megteremtsük a hús-vér emberi és szocializációra alkalmas kapcsolatok lehetőségét az iskolában.

– Az utóbbi évek fejleménye az is, hogy a közbeszédet elárasztották a másikat becsmérlő, trágár kifejezések, uralkodóvá vált az erőszakos hangvétel. Mit tehetnek a tanárok ebben a helyzetben?

– Mérhetetlenül elkeserít mindez. A durvaság, az agresszív stílus sajnos hozzánk is beszűrődik, ezzel szembesülnek az iskolapszichológusaink is. Egy komplett gyermekgeneráció nevelkedik fel ilyen közhangulatban, és ez a felnőttek felelőssége. Itt, a Szent Imrében arra törekszünk, hogy kizárjuk a mindennapokból ezt a stílust, pontosabban stílustalanságot.

Szerintem egy keresztény iskolának elsődleges kötelessége, hogy tompítsa a káros külső hatásokat, és a gyerekeket empátiára, szeretetnyelvekre tanítsa. Ezt pedig csak példamutatással lehet.

Az egyik kollégám például vitaszakköröket szervez, hogy megtanítsa a diákokat oly módon érvelni, ami nem bántó vagy erőszakos.  Egyébként vannak öregdiákjaink, akik azt fogalmazzák meg, hogy az itteni légkörből kikerülve a fősodorban védtelennek érzik magukat, nincsenek felvértezve arra, hogy miként állják a sarat az agresszivitással telített helyzetekben.

– Mit gondol ezekről a tapasztalatokról, visszajelzésekről?

– Azt, hogy a diákokat egészséges küzdőszellemre kell nevelni. Erre alkalmas például a sport. De a mi pedagógiai programunk alapvetően arról szól, hogy a gyerekeket a szeretetre neveljük.

– A két évvel ezelőtti interjúban beszélt a Parázs csoportról. Ez is az alternatív kultúra megteremtésének egyik eszköze?

– Örülök a kérdésnek. A Parázs csoport esetében a jezsuitáktól átvett módszerről van szó. A program részeként tizenhat-tizennyolc éveseket képzünk ki arra, hogy náluk négy-öt évvel fiatalabbaknak lelkigyakorlatot vezessenek. Már Parázs táborokat is szervezünk, ahol a diákok megtanulják, miként szólítsák meg és vezessék a rájuk bízottakat. A programnak híre ment, a Parázs csoportunkat tavaly egy másik iskola kérte fel, hogy náluk is tartson adventi lelkigyakorlatot. A pozitív visszajelzések felülmúlták a várakozásainkat. Már más felekezettől is érkezett megkeresés, hogy tanítsuk meg nekik a Parázs-modellt. Nyitottak vagyunk a jó ötletekre, kapcsolatban maradtunk a jezsuitákkal és másokkal is.

– Egy iskolaigazgatónak a tantestületre is gondolnia kell. A két évvel ezelőtti helyzethez képest nagyot változott a pedagógusok bérezése, és egyre több a jelentkező a tanár szakokra. Tervezhetővé vált a jövő?

– A bérrendezés nagyon fájó helyzetet orvosolt, látom a tantestület mindennapjain a pozitív változást. Az elmúlt években remek fiatal pedagógusokra tettünk szert, és magas kvalitású diákjaink választják a pedagógusi pályát. Örömteli az is, hogy a tanárképzésben már az első évtől kezdve bevezették a különféle pályaszocializációs gyakorlatokat. Azt azért hiányolom, hogy a mentálhigiéné egyelőre nem kötelező része a képzésnek. 

S ha már tervekről van szó, látni kell, hogy a pedagógiai munka újragondolásának fázisában vagyunk, keressük azt a jó módszert, amellyel a gyerekeket a mai világban hatékonyan, szerethető módon tudjuk nevelni a tanári közösség tagjaiként.

Az alapelvek természetesen nem változnak.

A mai kamaszok is olyanok, amilyenek mi voltunk, csak az őket körülvevő világ változik. Őket is az foglalkoztatja, mint ami egykor minket: mi lesz belőlem, kivel fogom leélni az életemet, szerethető vagyok-e és én magam tudok-e szeretni, hogyan fogok beilleszkedni a társadalomba, jó irányt választottam-e? Ezek örök érvényű kérdésfeltevések. 

A feladatunk az, hogy a jelenlegi világ adottságai között is megtaláljuk a kulcsot a kamaszlélekhez.

– Az elmúlt években megváltozott a kapcsolatuk a fenntartó szerzetesrenddel, megalakult a Ciszterci Iskolai Főhatóság.

– Igen, sajnos azelőtt nagyon nehéz időszakot éltünk meg. Hiszek abban, hogy kellenek fenntartói elvárások, de abban is, hogy a tanároknak és az iskoláknak szükségük van bizonyos szintű önállóságra, és ez jelenleg messzemenően megvan. A Rubovszky Rita által vezetett főhatóságnak nagyon komoly, konkrét céljai vannak, ugyanakkor jelentős szakmai segítséget is kapunk tőlük. Egyebek mellett beindult az évi ötalkalmas pedagógiai alapkézés, a Schlachta Margit-program keretében pedig a magas szintű tehetséggondozás. 

– Iskolavezetőként az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma tagja (ÉGIG). Megosztják egymással a tapasztalataikat, vagy inkább csak névlegesen létezik a szervezet?

– Hála Istennek, ez a közösség remekül működik. 2015-ben Pannonhalmán, Szent Márton hegyén alakult meg, és az elmúlt tizenegy év alatt megerősödött. Évenként többször találkozunk, karácsonykor például éppen nálunk, a Szent Imrében, nemrég pedig a Fazekas Gimnáziumban jöttünk össze. Közösen hordozzuk a nehézségeket. Legutóbb a tantestületek mentálhigiénéjével foglalkoztunk, illetve az iskoláinkba begyűrűző számos viselkedésproblémával (autizmus-spektrumzavar, ADHD stb. – a szerk.). Ez utóbbi helyzetre jól láthatóan nem vagyunk felkészülve, ahol tudjuk, segítjük egymást.

Tizennégy éve vagyok igazgató, több mint három évtizede tanár, de ennyi viselkedésproblémával küzdő diákkal még nem találkoztam. Minél magasabb intellektusú gyerektársadalommal dolgozik egy iskola, annál nagyobb az előfordulási arány, és mi, tanárok eszköztelenek vagyunk a harminchat-harmincnyolc fős osztályainkban. Tudjuk, hogy angolszász környezetben jelentős apparátus szolgálja a tantestületet azért, hogy az ilyen helyzetben lévő – nagyon értelmes és szerethető – gyerekeket integrálja. Bízom abban, hogy a hazai oktatáspolitika hamar ráébred arra, hogy szemléletváltásra van szükség a szőnyeg alá söprés helyett, mert ezek a fiatalok előbb vagy utóbb a mindennapok társadalmának tagjai lesznek.

Fotó: Fábián Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 22-i számában jelent meg.