Megesett rajtunk Istennek a Szíve... – Jézus Szíve-búcsú Szatmárnémetiben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Sok ezren vettek részt a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepén, melyet a hagyományokhoz híven idén is a város főterén, a székesegyház előtt felállított szabadtéri oltárnál ünnepeltek. Az egyházmegye hívein kívül idén kárpátaljai és magyarországi zarándokok is érkeztek a búcsúra Szatmárnémetibe. A szentmise főcelebránsa Schönberger Jenő szatmári püspök, a szónok pedig Forrai Tamás, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának provinciálisa volt.

A szentmise elején Schönberger Jenő köszöntötte a zarándokokat, mindazokat, akik Jézus Szentséges Szívét dicsérni, neki hálát adni, oltalmát kérni érkeztek. Külön köszöntötte Forrai Tamás jezsuita provinciálist, kiemelve, hogy a jezsuiták neki köszönhetően kezdhették újra hivatalosan munkájukat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. „Szatmár mindig nagyon közel állt a jezsuiták szívéhez, ahol iskolát és bentlakást vezettek, és egy ideig noviciátusuk is volt” – fogalmazott a főpásztor.

Az olvasmány idén is németül, a szentlecke román nyelven, az evangélium pedig magyarul hangzott el. Forrai Tamás SJ homíliájában a szív fogalmából indult ki. Emlékeztetett: a szív szavunk – mint minden más nyelvben is valószínűleg –, valami nagyon ősi, meghatározó szó, jelenti az ember legmélyebb, legbelsőbb, legigazibb, legemberibb részét, az egész személyt. Olyan korból származik a kifejezés, amikor a test és a lélek nem vált szét. Egy volt az ember. És mennyire vágyunk arra, hogy újra egységben legyünk!...

A Jézus csodáiról szóló bibliai történeteken, valamint Jézus példabeszédein keresztül Forrai Tamás az isteni szeretet teljességére mutatott rá: „Megesett rajtuk a szíve!” Ez más, mint megkönyörülni, sajnálni... Azt gondolom, a saját, hétköznapi életünkben sem arra van szükségünk, hogy sajnáljanak minket, kegyet gyakoroljanak nekünk. Azt tudja csinálni a távoli elnök, amikor megkegyelmez a bűnösnek...

De amiről szólnak a történetek, ami igazán megjelenik a jézusi, isteni szeretet képeként, az valami más – folytatta a jezsuita provinciális. – Ez egy egészen közeli tapasztalat, amikor tudunk teljes érzéssel, szívünk vonzásával odafordulni a másik ember felé. Spontánul, amikor nem azon kell gondolkodnunk, hogy milyennek kellene lennünk, mit várnak el tőlünk, más mit fog csinálni, sikerülni fog, vagy sem. Ezek helyett hagyni kell azt, hogy megérintsen, közel kerüljön hozzánk. Ezt teszi Isten, és úgy gondolom, erről szól Jézus Szíve ünnepe. Szívünk, igazi emberségünk megtelik Istentől származó, belső békével, irgalommal, szeretettel, olyan spontán jóval, amiből magától következik majd az, amit tennünk kell. Az irgalmas és tevékeny jóság és szeretet következik belőle.

A szónok ezt követően Isten magát sebezhetővé tevő feláldozására hívta fel a hívek figyelmét: Isten személyes, szerető, közvetlen vonzást gyakorol. Ez nem megkötözöttség, ő hív és vonz, és megadja a szabadságot, hogy elfogadjuk akkor, amikor és ahogyan mi azt tudjuk. De Isten sebezhetővé tette magát azzal, hogy emberré lett, közel jött hozzánk, elérhetővé lett – a lándzsa számára is. A megsebzett szív egy távoli Isten helyett a közeli, a velünk levő, a minket szerető, a mi terheinket hordozó Istent mutatja. És azért lett olyanná, mint mi – a bűnt kivéve –, hogy magához emeljen, hogy olyanok lehessünk mint ő, mint Isten maga. Ennek a szentségéről szól ez az ünnep, annak alaptapasztalatáról, hogy forrás fakad ebből a sebhelyből. A vízből a keresztség, a vérből az Eucharisztia, de az egész keresztény közösségünk is ebből születik meg.

No, és mit tehetek én az ünnepen és a hétköznapokban, hogy valahogy közel engedjem magamhoz Jézus megrendítő, megsebzett szívét? Mit tehetek azért, hogy én is ilyen lehessek? – tette fel a kérdést Forrai Tamás. – A meghívásunk arra szól, hogy észrevegyük Isten szeretetét, hagyjuk, hogy ránk tekintsen, és ez megváltoztassa a szívünket. Ez a szeretet dinamikája, amikor egy találkozásból olyan szeretettapasztalat születik, amely elfogad olyannak, amilyen vagyok, és onnan visz tovább egy növekedésbe.

Figyeljük azt, ahogyan Isten tekint ránk! Így tekinthetünk mi is másokra, és szeressünk! Erre van meghívásunk most és életünk minden napján. Kérjünk halló és látó szívet, amely hozzásegít, hogy Isten által alkotott önmagunk lehessünk, szabadok, figyelmesek, szeretetet befogadók. Szívünk ne kényelmesedjen el, hanem legyen a jóra nyugtalan, arra motivált, hogy mindig a másik felé forduljunk, hogy megtaláljuk azt a hivatást, amire Isten hív – buzdított az ünnep szónoka.

A szentmise végén Schönberger Jenő felhívta hívei figyelmét a város főterén az idei évben leleplezett új Hám János-szoborra. Reményét fejezte ki, hogy idővel megünnepelhetik az egykori püspök boldoggá avatását.

Végül, ahogy minden évben, a főpásztor felajánlotta az egyházmegyét Jézus Szentséges Szívének. A szentmisét körmenet követte, majd a zarándokok együtt elimádkozták Jézus Szent Szívének litániáját. Az ünnep szentségi áldással zárult. 

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír