Meghallgatni azokat, akiknek már nincs hangjuk – Koovakad bíboros a szír-malabár egyház szinódusán

Kitekintő – 2025. január 12., vasárnap | 19:00

George Jacob Koovakad, akit december 7-én kreált bíborossá Ferenc pápa, az első az indiai szír-malabár katolikus egyházban, aki úgy nyerte el ezt a méltóságot, hogy előtte nem szentelték püspökké. Január 8-án mondta el első beszédét az szír-malabár egyház szinódusán – adta hírül a Vigilia folyóirat közösségi oldalán.

Beszédében a bíboros azt hangsúlyozta, hogy az Egyház csak akkor tud növekedni, ha figyel azok hangjára, akik fájdalmukban és kitaszítottságukban már nem tudnak beszélni. „Az Egyház nem fog előrelépni, ha nem ismeri el, és nem tartja tiszteletben azok hangját, akik már elnémultak, s nem fogadja el nagyrabecsüléssel azokat, akik peremre szorultak és elszigetelődtek.”

Arra intette a szinódus résztvevőit, hogy „tartsák nyitva a szemüket és a fülüket, s legyenek érzékenyek az emberek problémáira, fájdalmaira és nehézségeire.” Az Egyháznak, hangsúlyozta a bíboros, „valóban tábori kórházzá kell alakulnia, amely bekötözi az életük során megsérült emberek sebeit”.

*

George Jacob Koovakad az indiai Chethipuzhában született 1973. augusztus 11-én. 2004. július 24-én szentelték pappá. Kánonjogból szerzett diplomát. 2006. július 1-jén lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába, és az algériai apostoli nunciatúrára került attaséként. 2009. március 2-án áthelyezték a koreai apostoli nunciatúrára, egészen 2012 februárjáig, amikor áthelyezték az iráni apostoli nunciatúrára. 2015. február 16-án áthelyezték a Costa Rica-i apostoli nunciatúrára. 2020. július 10-től a vatikáni Államtitkárság Általános Ügyek Osztályán dolgozik. 2021-től Ferenc pápa megbízta a pápai utazások megszervezésével.

2024. október 6-án jelentette be Ferenc pápa huszonegy új bíboros kinevezését. George Jacob Koovakadot október 25-én a Szentatya kinevezte Nisibis dei Caldei címzetes érsekévé, majd november 24-én szentelte püspökké őt a changanasseryi főszékesegyházban Raffael Thattil nagyérsek. A Szent Péter-bazilikában december 7-én zajlott a bíborosi konzisztórium, mely során Ferenc pápa bíborossá kreálta.

George Jacob Koovakad előtt csak a szír-malabár egyház nagyérsekét nevezték ki bíborossá.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldalaVatican News

Fotó: vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria