Meghalt Gustavo Gutiérrez, a szegények védelmezője, a felszabadítás teológiájának atyja

A domonkos rendi teológus és hittudós, az emberi személy felszabadítását és a szegények emancipációját a középpontba állító teológia egyik megalapítója 96 éves korában Limában hunyt el. Máté evangéliumának 25. fejezete, az irgalmasság cselekedeteiről szóló rész volt az iránytűje, Krisztustól kapott hivatása: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Harcolt egy olyan teológiai gondolatért, amelyet néha bíráltak vagy gyanakodva néztek, de amely, amint állította, semmi másban nem gyökerezett, csak az evangéliumban: abban az örömhírben, hogy az első helyen a szegények, az utolsók, az egyszerű emberek állnak.

Ő volt az, aki megalkotta a „szegények mellett való döntés” kifejezést, amelyet később az Egyház tanítóhivatala a hit megélésének alapvető útjaként magáévá tett. II. János Pál felismerte, hogy „a szegények mellett való döntés nem kizárólagos és nem kizáró, hanem szilárd és visszavonhatatlan”. XVI. Benedek 2007-ben a brazíliai Aparecida kegyhelyén megerősítette, hogy „a szegények mellett való döntés benne van a krisztológiai hitben, abban az Istenben, aki szegénnyé tette magát értünk”.

„Amilyen kicsi volt, olyannyira képes volt a maga kicsinységével erőteljesen és bátran hirdetni nekünk az evangéliumot” – írta Carlos Castrillo bíboros, limai érsek részvétnyilvánításában. 2013. szeptember 11-én Gutiérrez a Szent Márta házban együtt mutatott be szentmisét Ferenc pápával, egymás mellett álltak a vatikáni ház kis kápolnájának oltáránál.

„Köszönöm a tanúságtételét” – mondta Gutiérrez az argentin pápának, ahogyan azt a L'Osservatore Romano számára adott hosszú interjúban – amely 2013. szeptember 11-én jelent meg –, bizalmasan elárulta. Ugyanebben az interjúban a domonkos szerzetes tisztázta teológiájának irányelveit. „Világossá kell tenni, hogy a szegénység fogalma összetett, hiszen létezik valódi szegénység, amely azoknak a helyzetét írja le, akik semmit sem számítanak, akik jelentéktelenek, gazdasági okokból, de kultúra, nyelv, bőrszín miatt is, vagy mert a nők világához tartoznak, olyanok, akiket a leginkább büntetnek. Egyértelműen kijelentjük, hogy a szegénység soha nem csak egyféle, és mindenekelőtt, hogy soha nem jó”.

Az 1928-ban Limában született klerikus 90. születésnapjára Ferenc pápa levelet küldött, amelyben kiemelte teológiai szolgálatát, és megköszönte munkásságát, valamint azt, ahogyan „kérdést intéz minden ember lelkiismeretéhez, hogy senki ne maradjon közömbös a szegénység és a kirekesztés drámája iránt”.

Castillo bíboros megjegyezte, hogy Gustavo Gutiérrez „egész életében az Egyház mellett állt, hűséges maradt a legnehezebb pillanatokban is, mindig emlékeztetve minket arra, hogy az igazi pásztornak gondoskodnia kell a juhairól, különösen a szegényekről... Hálát adunk Istennek, hogy volt egy hűséges teológus papunk, aki soha nem gondolt a pénzre, a luxusra, semmi olyasmire, ami miatt az ember felsőbbrendűnek gondolhatná magát”.

Korábban Peruban orvostudományt és irodalmat tanult, majd a belgiumi Leuvenben pszichológiát és filozófiát, később a lyoni katolikus egyetemen, Rómában és Párizsban teológiát. Az elmúlt négy évtizedben számos művet írt, kezdve A felszabadulás teológiája című, 1971-ben megjelent fő művével, amelyben a politikai és társadalmi felszabadulásról, azaz a szegénység és igazságtalanság közvetlen okainak megszüntetéséről; a peremre szorultak és elnyomottak emancipációjáról; az önzés és a bűn alól való teológiai felszabadulásról gondolkodott. Latin-Amerika fájó társadalmi problémái, a zsinat tanításai és az evangéliumra való állandó hivatkozás ihlette ezeket a gondolatokat, amelyeket később számos más kötetben is kifejtett.

Utolsó könyveinek egyike a (magyarul a Magyar Kurír gondozásában kiadott) A szegények oldalán (Dalla parte dei poveri), amely 2013-ban jelent meg, és amelyet a Hittani Kongregáció akkori prefektusával, Gerhard Ludwig Müller bíborossal közösen írt. Teológusok, vatikánszakértők egyedülálló műként üdvözölték a könyvet: a felszabadítási teológia egyik vezető képviselője és annak az egykori Szent Hivatalnak a prefektusa közös munkája, amely éppen erről a teolgiáról adott ki két nyilatkozatot is az 1980-as években. Kettejük között azonban megvolt a régóta tartó barátság, valamint a világgazdaság és az európai teológia fejlődése iránti aggodalmuk is közös volt. Ezt maguk is kifejtették Rómában, a Via della Conciliazionén tartott előadáson, amely azzal zárult, hogy Gutierrez a perui Andok szegény parasztjainak jellegzetes poncsóját ajándékozta a német bíborosnak. Gutiérreznek feledhetetlen szavakat mondott az eseményen a „szamaritánus egyházról”, a Ferenc pápa számára is oly kedves irgalmas szamaritánus példázatából kiindulva.

Müller bíboros a vatikáni médiának nyilatkozott annak az embernek a haláláról, akit „nagy barátjának”, valamint „e század egyik legnagyobb teológusának” nevez. „Ő a felszabadítási teológia atyja keresztény értelemben, nemcsak szociológiai, ideológiai, politikai értelemben, hanem integrált módon, és ott van, megmarad az Egyház teológiai gondolkodásában”.

Egy másik szeretettel és megbecsüléssel teli visszaemlékezés Pedro Ricardo Barreto Jimeno bíborostól, Huancayo tiszteletbeli érsekétől származik, aki utolsó napjait Gutiérrezzel töltötte. „Nagyon nyugodtnak találtam, elmondta, hogy nehéz pillanatokat élt át, de derűs volt és tele volt reménnyel... Azt mondta, hogy megérte megtenni mindazt, amit az életben tett”. Barreto egy anekdotát is elmesél: „Egy nap nagyon gyenge volt, én spontán levettem a mellkeresztemet, és a mellkasára tettem. Először zavarba jött, aztán elmosolyodott. Nem kiváltságként tettem, hanem inkább annak kifejezéseként, amit ő az Egyház iránti hűségből szenvedett. Krisztus szenvedését élte meg az Egyházban, sértésekkel, elutasításokkal.... Ezért ez a kereszt a feltámadás jele”.

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír