Meghívás, szeretet, elköteleződés – Folytatódik a Kalazancius Mozgalom vezetőképzése

Megszentelt élet – 2023. március 3., péntek | 10:28

A piarista ifjúsági csoportok, a Kalazancius Mozgalom (KM) csoportvezetői önkéntes szolgálatuk megkezdése előtt egy három hétvégéből és egy intenzív képzési hétből álló alapképzésen vesznek részt. Február 16. és 18. között zajlott a budapesti Piarista Tartományfőnökségen a második képzési hétvége, amelyre az egész Kárpát-medencéből harminchét fiatal érkezett.

A tapasztaltabb csoportvezetőkből, tanárokból és szerzetesekből álló képzői csapat segíti a jelentkező 15–16 éves fiatalok vezetővé válását. Az első képzési alkalmon a játékvezetés, a másodikon a beszélgetésvezetés, a harmadikon az imádság vezetésének gyakorlata várja a képzésen résztvevőket. Végül az intenzív héten, amely valóban egy teljes hét, valamennyi gyakorlatot újravesznek és kiegészítnek. A hétvégék és az intenzív hét képzési anyagát átszövik a csoportdinamikai, önismereti, piarista lelkiségi és kalazanciusi anyagok.

A Kalazancius Mozgalom a csoportalkalmak során születik meg igazán, azokban a heti másfél órákban, amikor a csoport tagjai találkoznak. „Hiszünk abban, hogy a csoportélet az emberi értékek átadásának elsődleges színtere. Szeretnénk, hogy a beszélgetés megosztás legyen, mert ezekben a helyzetekben kapcsolódás születik, ami egymás megismerésén és ismeretén alapszik, és ebből az ismeretből szeretet bontakozhat ki” – vallják a KM koordináló csapat tagjai.

A tanfolyam során fontos szerepet kapnak a személyes történetek és szimbólumok, mert ezek segítik egymás megértését, ezzel az egymáshoz kapcsolódást is, hogy abban szeretetteljes közeget tegyenek lehetővé. Jézus tanítási mintája alapján. Ő is példabeszédekben szólította meg személyesen az embereket. Hitünk elengedhetetlen ahhoz, hogy reflektálni tudjunk teljes valónkra, környezetünk valóságára és szeretnénk a teljesség igényével azt művelni, így az önismeretre, piarista lelkületre, hivatáskultúrára, kommunikációban való fejlődésre helyezik a hangsúlyt a képzés során.

Ahol szeretet bontakozik, ott elköteleződés van, amelyet személyes meghívás által, mégis szabadon ajánlanak fel a fiataloknak, hogy csatlakozzanak a nevelői és evangelizációs piarista szolgálathoz. Sokan azzal a vággyal érkeznek, hogy visszaadják azt az élményt, amelyet ők is megéltek, és szeretnék minél jobb csoportvezetőkként tenni ezt, minél eredményesebben megteremteni a szabad elköteleződés közegét vezetői szerepükkel.

A Kalazancius Mozgalom fontos alappillére a piarista lelkiség, melynek forrása Kalazanci Szent József személye és lelkisége. Az ő hívása Isten szolgálatára a gyermekek, különösen a szegény gyermek között bontakozott ki. Ezért a mozgalom tagjai az ő helyzetükből kiindulva szeretnének tekinteni az életre, tanításukkal és nevelésükkel segítve jövőjük építését.

Az idei tanévben megkezdett vezetőképzés második hétvégéjén a csoportvezető-jelöltek bevezetést kaptak a kalazanciusi lelkiségbe, és megismerkedtek a piarista emberképpel is, amelyhez kapcsolódóan lehetőségük volt egyéni fejlődési tervet alkotni.

A mentorpárok által, kiscsoportokban és személyesen is kísért, február 16. és 18. között tartott második képzési hétvégén a résztvevők megismerhették a csoportfejlődés fázisait; betekintést kaptak a beszélgetésvezetés módszertani alapjaiba, különösképpen is a beszélgetésvezetés szabályaira, az énbeszédre, a vezetői figyelem gyakorlására, a beszélgetések koherenciájának építésére és a tükrözésre helyezve a hangsúlyokat.

A részt vevő fiatalok ezáltal segítséget kapnak a vezetővé válásukhoz, egyúttal megerősítést piarista lelkiségükben.

2023 áprilisában az imavezetés hétvégével folytatódik a csoportvezető-képzés.

Szöveg: Takács Tamás, a KM tartományi koordináló csapat tagja

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria