Megjelent az Új Ember 2024. június 9-i száma

Kultúra – 2024. június 5., szerda | 19:50

Az Új Ember idei 23. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

A szentségekre való katekumenális felkészítés sokak által ismert, s bár a házasság terén kevésbé elterjedt, sok helyütt létező gyakorlat hazánkban. A Ferenc pápa által is szorgalmazott, közösségbe fogadó formát minél szélesebb körben szeretné meggyökereztetni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága.

Ezért is tartottak képzési napot elsősorban a családreferens munkatársaknak a katekumenátusról mint stílusról, mint lelkipásztori szemléletmódról a közelmúltban Budapesten. A főelőadó Kató házaspárral, valamint Marton Zsolt váci megyéspüspökkel, az MKPK családreferensével készült beszélgetésünk a lap vezető anyaga.

A gyermekek világnapja zárásaként május 26-án a Szent Péter téren Roberto Benigni Oscar-díjas olasz színész, rendező Ferenc pápa jelenlétében arról beszélt a fiatalokhoz, hogyan tegyék jobbá a világot. A beszédből lapunk 2. oldalán olvashatnak részleteket.

A Nagybecskereki Egyházmegye megyéspüspökévé szentelték és beiktatták hivatalába Mirko Štefkovićot június elsején a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyházban. A főszentelő Német László SVD belgrádi érsek, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke, a társszentelők Santo Rocco Gangemi érsek, szerbiai apostoli nuncius és Fabijan Svalina szerémségi püspök voltak. Az eseményről bővebben is olvashatnak az aktuális Új Emberben.

Erdő Péter bíboros, prímás Francisco Cerro Chaves toledói érsek, Spanyolország prímása meghívására együtt ünnepelte Úrnapját, Krisztus Szent Teste és Vére ünnepét a toledói Mária mennybevétele székesegyházban az Ibériai-félsziget középső részén fekvő város híveivel május 30-án. A szertartás végén szentbeszédet mondott a magyar főpásztor. A lap 7. oldalán olvashatják a beszéd főbb részeit.

A Mértékadó kulturális mellékletben Pallós Tamás riportját olvashatják a magyar középkor egyik legépebb állapotban megőrzött építészeti emlékéről, a 996-ban alapított és azóta folyamatosan működő pannonhalmi bencés apátság jelenleg is álló harmadik templomáról.

Építését a monostor általános megújításának részeként a 13. század elején Uros apát kezdeményezte, felszentelésére 1224-ben, II. András király jelenlétében került sor. Az idei tematikus év dús programja a nyolcszáz éves bazilika tárgyi, szellemi és lelki öröksége köré szerveződött. A riport a pannonhalmi épületegyüttes ismert és kevésbé ismert részleteiről, valamint a természeti környezetről szól, amelyet áthat a bencés lelkiség.

A Magyar Kurír fotósainak – Merényi Zitának és Lambert Attilának – a képeiből nyílt kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeumban. Kollégáink fotótárlatáról Baranyai Béla írt továbbgondolásra és a kiállítás megtekintésére sarkalló sorokat. A szerző a Film rovatban A majmok bolygója: A birodalom című alkotást méltatja.

Létrejött az első Magyar Keresztény Színkör. Bodnár Dániel interjú-összefoglalójából kiderül, hogy Budapesten a XIII. kerületben a Budapest-Külsőangyalföldi Mária Keresztények Segítsége Plébánián alakult meg a társulat, amelynek művészeti vezetője Zöld Csaba Jászai Mari-díjas színész, rendező, zenész; ügyvezetője Tilk Károly vállalkozó, lelkivezetője pedig Varga Norbert, a papi közösség moderátora.

A Mértékadóban ezúttal is több miniesszét olvashatnak Halmai Tamástól.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria