Lapunkban részleteket olvashatanak XIV. Leó pápának az afrikai kontinensről Rómába tartó repülőúton tartott sajtótájékoztatójából. A Szentatya számos aktuális kérdésről kifejtette az álláspontját.
Köszöntjük az édesanyákat! Szabó Magda anyák napi írása éppen az ezredfordulón jelent meg az Új Emberben.
„A kiépülő diktatúrával szembeni magatartása szükségszerűen vezetett összeütközéshez, az összeütközés pedig – legalábbis politikai értelemben – bukáshoz. Az erkölcsi győzelem azonban az övé, amennyiben az utókor benne látja a mindenkori önkényuralmi rendszerekkel való szembenállás példáját.” Ezeket a sorokat Balogh Margit történész írta Mindszenty Józsefről, a bíboros hercegprímás életét feldolgozó nagymonográfiájában. A Magyar Tudományos Akadémia doktorával az esztergomi érsek halálának 51. évfordulója alkalmából beszélgettünk.
Közzétettük Gájer László egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara 2. számú Keresztény Bölcseleti Tanszékét vezető professzor írását a hazai választások utáni helyzetről A magyar egyház kegyelmi pillanata címmel.
Tudósítást közlünk arról, hogy Fábry Kornél az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, az idén indult Biblia egy év alatt című podcastsorozat házigazdája a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) XXIII. János Szakkollégiuma Horizontok című szakmai műhelyének meghívására Pécsen a Szentírás olvasásának és értelmezésének módszertanába vezette be az érdeklődőket.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvényen, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának elnöke mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. A jubileumról összeállítást közlünk lapunkban.
A Mértékadó kulturális mellékletben interjút olvashatnak Benyus Sándorral és feleségével, Annával, a Benyus Testvérek Kamaraegyüttes alapítóival. A házaspárnak tíz gyereke született és mind a tízen hivatásos zenészek lettek. Vajon mi a titka, hogy mindnyájan beleszerettek a zenélésbe, és ezt választották a hivatásuknak? Erről is beszélgettünk a házaspárral.
Itália rejtett szépségeit Mészáros Ákos kalauzolásával fedezhetik fel olvasóink. Az íráshoz kedvcsinálónak talán az alábbi néhány sor is elég. „Cividale del Friuli nem az a hely, amit túl sokan látogatnának. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem lepik el tömegesen a turisták, mint manapság például Prágát, Rómát vagy Firenzét. Itt, ahogyan a nem túl távoli Udinében is, többségében olaszokkal találkozik az utazó az utcákon, a tereken, a vendéglőkben, de még a templomokban, múzeumokban is. Így aztán része lehet az igazi olaszos hangulatban, nemcsak a teraszos antikizáló épületek, hanem az emberek vonatkozásában is… Az olaszországi Friuli tartomány kisvárosa, Cividale, Friuli-Venezia Giulia régióban található, nem messze a 16. századi alapítású Palmanovától, amely arról híres, hogy az egész várost csillagformájú erőd veszi körül, várárokkal.”
A Nézőpont rovatban Baranyai Béla Taylor Sheridan filmjeiről ír. A rendező „többre tartja a természetközeli életformát a városi létnél. A Marshals: Egy Yellowstone történet-, Az olajügynök- és a Madison-sorozatok is vidéken játszódnak.” De ebben a világban „gyakran a másik ember jelenti a legnagyobb veszélyt: az itt élők szeretik maguk rendezni a nézeteltéréseket, és ilyenkor bizony könnyen eljár valakinek a keze, vagy előkerül a fegyver.”
Bodnár Dániel a Hafner Zoltán szerkesztésében elkészült Megtartó erők – Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Petényi Katalin, Gyöngyössy Bence filmjei című kötetet mutatja be. A könyv részleteket közöl Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát laudációjából, amely 2024. december 14-én hangzott el, amikor Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin és Kabay Barna filmművészetét Magyar Örökség díjjal ismerték el.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


