Megjelent a Vigilia júliusi száma

Kultúra – 2015. július 12., vasárnap | 16:10

A Vigilia ez évi hetedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A júliusi szám Új népvándorlás? című vezércikkében Lukács László főszerkesztő napjaink egyik legégetőbb világméretű problémájára hívja fel a figyelmet. Emlékeztet arra, hogy már az ötven éve tartott II. vatikáni zsinat felhívással fordult „a nemzetek nagy családjához”, hogy „támogassák a fejlődésben lévő országok minden irányú kibontakozását, enyhítsék a szélrózsa minden irányába szétszóródott menekültek ínségét, segítsenek a kivándorlókon és családjukon” (GS 84). Majd Ferenc pápa kezdeményezéseire is utalva azon tűnődik, mit tehet az egyház itt és most, az egyre nehezebbé váló helyzetben, és írását ezzel zárja: „Napjaink menekültáradatában a szenvedő Krisztus világméretű, kozmikus keresztje rajzolódik ki előttünk. »Íme az ember!« Nem vehetjük le a szemünket erről a látványról.”

A misztika a különböző vallásokban címet viselő tematikus összeállításban Tatár György a kabbaláról, Görföl Tibor a keresztény misztika lényegéről és formáiról, Maróth Miklós pedig a szúfizmusról nyújt áttekintést.

A lap szépirodalmi részében főleg a misztikához szorosan kapcsolódó írásokat olvashatunk: Simone Weil misztikus verseit Szabó Ferenc SJ fordításában, Tóta Péter Benedek tanulmányát a Keresztes Szent János, T. S. Eliot, Ted Hughes és Pilinszky János közötti lehetséges kapcsolódási pontokról, részletet Vörös István 21. századi evangélium című művéből, W. B. Yeats A Második Eljövetel című versét Mózes Huba újrafordításában. A Szép/Írás rovatban szerepel még Dobai Lili Az ötödik szfinx című verse a hozzá kapcsolódó fotóval együtt, Jász Attila esszéje Muzsnay Ákos művészetéről és Szijj Ferenc regényrészlete, akinek A kórház tetején című versét Báthori Csaba elemzi hosszú tanulmányában.

A Beszélgetés rovat Vathy Zsuzsával készült interjút közöl, a Szép/Művészet rovatban Kovalovszky Márta ír Kelecsényi Csilla répcelaki kiállításáról.

A Kritika rovatban Győrffy Ákos ismerteti Jász Attila Szárnyas csiga. Átiratok című verseskötetét, Nobilis Márió pedig Peter Neuner és Paul M. Zulehner Jöjjön el a te országod. Gyakorlati egyháztan című könyvének alapos elemzését adja.

A Szemle rovatban többek között Zsengellér József A kánon többszólamúsága című tanulmánykötetéről és a Nobel-díjas Patrick Modiano Éjfű című regényéről olvashatunk ismertetőt.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria