Megjelent a Vigilia júliusi száma

Kultúra – 2022. július 3., vasárnap | 17:15

A Vigilia ez évi hetedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„2019-ben, Abu Dhabiban tett látogatásakor Ferenc pápa részt vett a zsidóság, az iszlám, a kereszténység és más vallások vezetőinek találkozóján, és közös nyilatkozatot adott ki Ahmed Al-Tajjeb kairói nagyimámmal (Nyilatkozat az emberi testvériségről), melynek szavai ma, az ukrajnai háború és annak orosz ortodox legitimálási kísérlete idején különösen is aktuálisak: »Határozottan kijelentjük, hogy a vallások soha nem buzdíthatnak háborúra, gyűlölködő magatartásra, ellenségeskedésre, szélsőségességre, és soha nem buzdíthatnak erőszakra és vérontásra.« Ugyanakkor beszédében a pápa így fogalmazott: »Eljött az idő, amikor a vallások még aktívabban oda kell, hogy szánják magukat, bátran, merészen és minden színlelés nélkül, hogy segítsenek az emberiség családjának abban, hogy elmélyítse készségét a megbékélésre, a reménység látomására és a békéhez vezető konkrét utak bejárására.« A pápa ma is hitelesen emeli fel profetikus szavát az erőszak és a háború ellen. Ma, amikor sok ezer ukrajnai menekült érkezik hozzánk, s amikor ki tudja, milyen szociális krízisekkel kell szembenéznünk a következő időszakban, arra hívom tehát minden ábrahámi vallás követőjét, hogy folytassunk párbeszédet az emberi szenvedést enyhíteni célzó közös szolgálatunk érdekében” – írja Fabiny Tamás a szám élén közölt, Dialógus és diapraxis című cikkében.

A „Görögkatolikusok Magyarországon” című összeállításban Baán István: Bizánc és a magyarok, Véghseő Tamás: Az ungvári unió kérdései, Szabó Péter: A Hajdúdorogi Metropólia kormányzati berendezkedése és Papp Miklós: A keleti teológia új távlatai című tanulmánya szerepel. A témához kapcsolódik A Vigilia beszélgetése rovatban Görföl Tibor interjúja Kocsis Fülöp, Orosz Atanáz és Szocska A. Ábel püspökökkel, a Napjainkban Mosolygó Péter: Görögkatolikus szórvány egy pap szemével, Polyák Péterné: „Csak teszem a dolgom”, Szemán-Tóth Teodóra: Görögkatolikus papfeleségek élete és helyzete, Oroszné Obbágy Rita: Amit a papnéságról gondolok című írása, illetve a Szép/Művészet rovatban Terdik Szilveszter: A magyar görögkatolikusok és az ikonfestészet című tanulmánya.

A folyóirat szépirodalmi részében Iancu Laura, Holczer Dávid, Takács Boglárka, Falcsik Mari és Vörös István versei, Dabis Melinda: Kazuo Ishiguro lehetetlen architektúrája: a Vigasztalanok álomvilága című tanulmánya és Szántó T. Gábor regényrészlete olvasható.

A Kritika rovatban Görföl Tibor elemzi Gerhard Lohfink: Végül a semmi? A feltámadásról és az örök életről című könyvét, G. István László pedig Vörös István: Nem ti kussoltok című verseskötetét. A Szemle rovatban Manuel Nin: Isten ideje, az egyház ideje. Bizánci szertartású egyházi év, Patsch Ferenc SJ: Az út befelé vezet. Spirituális kérdésekről személyes hangon, Johan Ickx: XII. Piusz és a zsidók. Pacelli listája: 2800 üldözött segélykérő levele alapján és Alexander Starritt: Mi, németek című könyvéről találunk ismertetőket.

A Vigilia honlapján részletek olvashatók a legújabb szám néhány írásából.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria