Megjelent a Vigilia júniusi száma

Kultúra – 2015. június 7., vasárnap | 17:00

A Vigilia ez évi hatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A júniusi szám vezércikkében Lukács László főszerkesztő a Vigilia Keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában címmel meghirdetett pályázata kapcsán felidézi a bő két évtizeddel ezelőtt a folyóirat hasonló témában feltett körkérdésére érkezett válaszok legfontosabb gondolatait, ezzel is támpontokat adva a remélhetőleg nagy számban születő pályaművekhez, amelyeket augusztus végéig várnak a folyóirat szerkesztőségébe.

Az Egyház a változó világban címet viselő tematikus összeállítás tanulmányai korunk egyik legismertebb társadalomtudósa, a német Hans Joas munkássága köré szerveződve tárgyalják egyház és modern világ viszonyának néhány aspektusát. (Joas A hit választása című könyve tavaly decemberben jelent meg a Vigilia kiadásában, és a szerző tavasszal Budapesten járt, ahol könyvbemutató, illetve konferencia keretében előadásokat is tartott.) Az összeállítást nyitó írás Hans Joas A szekularizálódás és a modern világ című tanulmánya, ezután Máté-Tóth András a közép-kelet-európai „sebzett identitásról” értekezik, Lázár Kovács Ákos a vallás mediatizált demokráciákban betöltött szerepét vizsgálja, Andok Mónika pedig az átalakuló média és az átalakuló nyilvánosság kérdését.

A Beszélgetés rovat szintén Hans Joasszal készült interjút közöl.

A lap szépirodalmi részében többek között Vasadi Péter, Czigány György és Bozók Ferenc verseit, illetve Vathy Zsuzsa és Ferdinandy György prózáit olvashatjuk, a Kritika rovatban pedig elemzéseket Kertész Imre A végső kocsma és Dragomán György Máglya című könyvéről.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria