Megkínzott ember vére található a torinói leplen

Kitekintő – 2017. július 16., vasárnap | 20:15

Jézus megfeszítésének egyik legfőbb tárgyi emléke a torinói lepel, amelyről keresztények és tudósok is úgy tartják, Jézus halotti leple volt. A legújabb kutatások most azt bizonyította be, hogy a leplen talált vér valóban egy megkínzott emberé.

A lepel eredetiségét régóta vizsgálják. Egy új kutatás most cáfolja azokat az állításokat, miszerint a textílián fölfedezhető arc festve lenne.

Az anyagon ugyanis kreatinint és ferritint találtak nagy mennyiségben, amely olyan emberek vérében található, akik erőszakos traumákat szenvednek el, mint például a kínzás.

A Krisztallográfiai Intézet vizsgálata szerint nanorészecskéket találtak a lepel vászonszálain, ebből pedig a kutatók szerint alapvetően az következik, hogy nem egy egészséges, hanem traumatizált ember volt a halotti lepelben.

A Vatikán egyelőre nem foglalt nyíltan állást a lepel kérdésében, beszédes azonban, hogy a leplet a torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban tartják, Ferenc pápa pedig imádkozott is előtte 2015-ben.

Forrás: atv.hu/Crux

Fotó: Dianelos Georgoudis/Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria