Megnyílt az út a csángó Antal Veronika boldoggá avatása előtt

Rendalapítók, az immár világhírűvé vált hét vértanú trappista szerzetes, a neves francia misztikus és költő, Madeleine Delbrêl neve mellett bukkan fel a szombaton közzétett dekrétumokban egy magyar név: Antal Veronika.

„Mennyei Atyám akarata, hogy szentek legyetek.” Isten sokszor a „kertek alól” hívja a szentjeit. Antal Veronika látszólag nem csinált semmi rendkívülit az életében, „csak” ragaszkodott Istenéhez és ahhoz a hivatáshoz, mellyel teljesen átadta magát neki – élete árán is védte tisztaságát. Antal Veronika a tisztaság szentje. A „kukoricaföld mártírja”, aki rózsafüzérébe kapaszkodva „húzta föl magát” a mennyei igazak közé.

* * *

Antal Veronika 1935. december 7-én született a Botfalva (Botești) községhez tartozó Nisiporeştiben, Észak-Moldvában. Szülei, György és Éva istenfélő földműves emberek voltak. Négy gyermekük közül Veronika volt az első. Születése másnapján, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén Halasfalva (Hălăucești) templomában Felix Rafaelli plébános megkeresztelte a kislányt, aki a Veronika nevet kapta édesapja fiatalon elhunyt húga emlékére. Édesanyja és nagyanyja a kezdetektől imádságos életre nevelték, már gyerekként kitűnt az Eucharisztia, Jézus és a Szűzanya iránti végtelen szeretetével és tiszteletével.

A csángó gyerekek életét élte, iskolába járt, szorgalmas volt a ház körüli és mezei munkában is. Tizenhat évesen belépett a templomi énekkarba és a Szent Maximilian Kolbe atya által létrehozott Szűz Mária Lovagjai (Militia Immaculatae) társulat tagjai közé. Ekkor már komolyan gondolkodott a jövőjéről, Istennek akarta szentelni életét. Felvételét kérte a faluban működő Assisi Szent Ferenc Missziós Nővéreinek Kongregációjába. Azonban a szerzetesrendek feloszlatása megakadályozta tervét – a szerzetesnővéreket, szerzeteseket elvitték, a rendházakat a kommunista diktatúra országszerte bezáratta.

Veronika egyetlen vágya volt, hogy Istennek szolgálhasson. Nem szűnt meg imádkozni azért, hogy a Jóisten mutassa meg neki ennek módját. Lelkiatyja, Alois Donea tanácsára felvételét kérte a Ferences Világi Rendbe (Harmadik Rend, terciáriusok), és tisztasági magánfogadalmat tett. Annak érdekében, hogy lelkiéletében előbbre haladjon és minél jobban átadhassa magát Istennek, kis cellát építtetett a szülői ház mellé. Mindennap részt vett a szentmisén. A faluban nem volt állandó pap, mivel a község a halasfalvi plébániához tartozott, ezért Veronikának és „falusfeleinek”, vagyis a falubelieknek nyolc kilométert kellett megtenniük hetente többször, hogy részt vehessenek a szentmisén. A szentáldozás adott erőt a lánynak az élet küzdelmeiben és a lelki életben történő előrehaladásban. A szentmisén való részvétel mellett mindig gondja volt arra is, hogy az Oltáriszentség Jézusa ne maradjon magára a templomban. Gyakran vett részt szentségimádáson, a rózsafüzér közös imádkozásán. Az Isten iránti szeretetet és az imát élte, és felebaráti szeretetre váltotta: mindenkinek megbocsátott, látogatta a betegeket és az elmagányosodott időseket, imádkozni tanította a gyerekeket. Ahogy teltek az évek, hite egyre erősödött.

1958. augusztus 23-án este Halasfalvára indult barátnőivel, hogy részt vegyenek másnap az ünnepi szentmisén, melyen Petru Plesca püspök szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Egyik barátnője elmondása szerint Veronika szomorú volt a szentmisén, mintha megérezte volna, ami rá várt. A szentmise után, mint mindig, segített a sekrestyei feladatok elvégzésében, majd egyik halasfalvi barátnője meghívta ebédre, és ő elfogadta a meghívást. „Falusfelei” hazafele indultak, Veronika később egyedül vágott neki az útnak. A rózsafüzért imádkozta, mikor útját állta Mocanu Pavel, aki szemérmetlen dolgokról beszélt neki. Veronika tisztasági fogadalmára hivatkozva visszautasította a fiatalembert, aki a kukoricamezőre hurcolta a lányt, az úgynevezett Vangheaua kút mellé, és erőszakot akart elkövetni rajta. Veronika teljes erejéből ellenállt, a fiú pedig negyvenkét késszúrással megölte őt. Másnap hajnalban a mezei munkára sietők találtak rá: arccal a földre borulva, jobb kezében a rózsafüzérrel – egyetlen „fegyverével” – feküdt. A rendőrség megérkezése után Veronika testét a szülői házba vitték, ahol az egyik vizsgáló orvos kijelentette: „Boldog az az asszony, aki világra hozott, mert tisztaságban jöttél a világra, és szűzen is távozol a világból.” Veronika halálának híre hamar elterjedt nemcsak a szülőfalujában, hanem a környékén is. 1958. augusztus 27-én temették el szülőfalujában.

Mindenki, aki ismerte Veronikát, szentként tiszteli őt. Ezt mondták: „Szentül élt, és szentként halt meg.” Sírját sokan látogatják, kérik a közbenjárását minden szükségben. Sokan megtapasztalják Isten segítségét, melyet szolgálója, Veronika által oszt a híveknek. Életszentségének híre gyorsan terjedt az egész környéken. 1980-ban Demeter Antal atya, a közeli falu plébánosa a rokonoktól és a falubeliektől sok adatot összegyűjtött. Vallomást tettek azok is, akik Veronika közbenjárására meggyógyultak vagy csodás segítségét megtapasztalták. 2003-ban a hívek és a szenttéavatási posztulátor, Patrascu Damián kérelmére a jászvásári (Iași) megyéspüspök, Petru Gherghel megengedte, hogy a hivatalos vizsgálat révén – megismerve Veronika erényes és példaadó életét, testi-lelki tisztaságát – a hívek kérhessék Isten szolgája Veronika közbenjárását minden ügyükben.

2003. november 25-én a nisiporeşti Szűz Mária mennybevétele-templomban több ezer hívő, valamint számos pap jelenlétében hivatalosan megkezdődött a szenttéavatási per. Az Egyház által kinevezett személyek több tanút meghallgattak, köztük a megtért gyilkost is. Az egyházmegyei szakasz 2006. november 11-én zárult le. Az iratokat átadták a Szentek Ügyeinek Kongregációjának. Ferenc pápa idén január 27-én kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, és meghatalmazta többek között a csángó ferences harmadrendi Antal Veronika vértanúságát elismerő dekrétum közzétételére. Ezzel megnyílt az út a 60 évvel ezelőtt vértanúságot szenvedett csángó lány boldoggá avatása előtt.

Forrás: Vatikáni Rádió; canonizari.ofmconv.ro

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír