Megnyitották az idei Ars Sacra Fesztivált

A rendezvényen közreműködött a Jazzation a cappella együttes és Lackfi János író-költő.

A szent művészet jóformán minden ágát felvonultató, szeptember 17. és 25. között zajló fesztivál bő hete alatt – ezúttal a János evangéliumából vett „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” krisztusi mottó jegyében – több mint hetven településen közel négyszáz programra várják az érdeklődőket.

Házigazdaként – a kétszázhúsz éve alapított Magyar Nemzeti Múzeum „nevében” – először L. Simon László köszöntötte a megnyitón megjelent vendégeket. Felhívta a figyelmet a tavaly nagy sikert aratott pálos rendi kiállításukra, amely erdélyi anyaggal kiegészülve jelenleg a marosvásárhelyi vármúzeumban látható (és amelyet később Székelyudvarhelyre visznek tovább).

Az Ars Sacrára idén tíz vidéki múzeum anyagából válogatott, szakrális tárgyakat felvonultató kamaratárlattal készültek.

A világi fővédnöki szerepet vállaló köztársasági elnök, Novák Katalin köszöntőjében a keresztény államiság, kultúra és családeszmény értékeinek átadásáról szólt: az időszerű mellett az örök kereséséről. Az erkölcsi relativizmussal szemben missziónk az evangéliumi elvek felmutatása. Kereszténységünk a múltunk, jelenünk és jövőnk; az Ars Sacra fesztivál pedig a megismerés, az egymással és az Istennel való találkozás lehetőségét kínálja fel.

Michael Wallace Banach, hazánk új apostoli nunciusa ezen első nyilvános magyarországi megjelenésén úgy jellemezte az Ars Sacrát, hogy az a zsidó–keresztény kultúrát láttatva „itt és most az örökkévalóság ízelítője”. Az apostoli nuncius továbbá Ferenc pápa minapi – kazahsztáni vallásközi kongresszuson mondott – beszédét idézte a transzcendencia és a testvériség, közelség összefüggésében.

A fesztivál egyházi fővédnöke, Erdő Péter bíboros, prímás rövid nyitó előadásában a „szent” és a művészet, a „tevékenység” viszonyára, összefüggéseire világított rá:

„A szakrális művészetek hetének kezdetén újra és újra alkalmunk van kérdéseket feltenni magáról a művészetről és a Szentről. Ha a művészetet olyan tevékenységnek tekintjük, amely nem gazdasági jellegű és az ember esztétikai érzékének gondolkodó és észlelő kiteljesedésére épül, akkor úgy tűnik, hogy a művészet szorosan kapcsolódik az egyes kultúrák sajátos képességéhez a valóság bemutatására. Vannak persze olyan néprajzkutatók, akik szerint a művészet sajátosan nyugati kategória, melyet nem lehet kiterjeszteni azokra az ősi népekre, amelyek körében ez a tevékenység a technikával, a kézművességgel és a vallási kultusszal megbonthatatlan egységet alkot, melyeket együttesen ezek a társadalmak nagyon is haszonelvűen életfontosságúnak tekintenek, vagyis az esztétikai síkot az ő körükben nem lehet elválasztani az emberi tevékenység többi vonatkozásától. Ha tetszik: az ő kultúrájukban szóismétlés lenne szakrális művészetről beszélni, hiszen életükben minden egyszerre szakrális, haszonelvű, technikai és esztétikus.

Amikor itt, Magyarországon az Ars Sacra Fesztivált tartjuk, emlékezzünk erre! Alkalom ez az időszak számunkra, hogy reflektáljunk nyugati kultúránk azonosságára és sajátosságaira. Mert ebben az értelemben évszázadok óta mi is részét alkotjuk a kollektív nyugatnak, de mindig is éreztük a nemzeti kultúránkban jelen lévő ősi egység vonzását, amelyet a kereszténység nem megszüntetett, hanem felemelve és megőrizve tudott meghaladni.

Valahányszor művészetről beszélünk, a latin ars és a görög tekhné szó mögött érezzük a mesterség fogalmát is, az alkotómunkáét, amely egyben poiészisz, vagyis készítés, előállítás, de egyúttal költészet is. Nem véletlen, hogy egyes modern nyelvek előszeretettel nevezték a sajátosan, nyugati értelemben vett művészi tevékenységet szépművészetnek, így különböztetve meg ezt a fajta alkotást a többi mesterségektől. Ennek a művészeti tevékenységnek persze a platonikus szemlélet inkább a lelkesedéstől fűtött és irracionális voltát állította középpontba, az arisztoteliánus felfogás viszont azt a szempontot ragadta meg, hogy a művészet nem csupán utánozza a dolgokat, amelyek megtörténtek, hanem úgy ábrázolja őket, ahogyan megtörténhetnének, amilyenek lehetnének.

A modern gondolkodók közül többen, például Paul Oskar Kristeller aszerint különböztetik meg a szépművészeteket – vagyis a zenét, a költészetet, a festészetet, a szobrászatot és a táncot – a mechanikus művészetektől, hogy az előbbiek utánzás gyümölcsei és képesek gyönyörűséget okozni a nézőnek vagy a hallgatónak, az utóbbiak viszont a hasznosság szempontját követik. Különleges helyet foglal el az építészet és az ékesszólás, mert ezek egyszerre felelnek meg a hasznosság és a gyönyörködtetés követelményének.

Sajátos lény az ember. Érzések és tudatos reflexiók jellemzik az életét. Nyitott arra is, hogy a közvetlen élmények síkján túl emelkedve csodálattal és hálával tekintsen Teremtőjére, akiben a szépség, a jóság és az igazság teljességét felismeri. És rádöbben arra, hogy a világhoz képest Ő a nagybetűs Másik, vagyis Ő a Szent.”

A megnyitón a programsorozatra való zenei hangolást idén az ötfős Jazzation énekegyüttes vállalta. A már nemzetközi szinten is jegyzett, kitüntetett „a cappellás” csoport a fesztivál második napján, szeptember 18-án, 19 órától a Zugligeti úti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban ad jazzt, népdalt, világzenét társító koncertet.

Lackfi János a korábban maga által indított irodalmi tradíciót követte azzal, hogy önreflektív – egyszerre fanyar, szatirikus és realista – új alkalmi írását (Az én szent művészetem), illetve sajátosan kortárs „boldogmondásait” olvasta fel a Nemzeti Múzeumban tartott beharangozó matinén. A fesztivál állandó, rendre visszatérő vendégeként természetesen ő is fellép majd az Ars Sacrán. Szeptember 24-én, 19 órától a budapest-gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomban lánya, Lackfi Dorottya énekesnő és a gitáros Sinha Róbert társaságában a #jóéjtpuszi2 című zenés irodalmi est közreműködője lesz, mint szerző és előadó.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír