Megrendítő erejű tanúságtétel – A passió mint misztériumjáték a Szent Angéla-gimnáziumban

Az aulát teljesen megtöltő nézőket Szabó Péter ferences szerzetes, iskolalelkész köszöntötte. Felidézte: a Szent Angéla-gimnáziumban októberben kezdték el a passió próbáit, és ma mintegy hetvenen, a technikai segítők és a rendező mellett ötvenegy szereplő, tanárok, pedagógiai asszisztensek, az iskolagondnok, ferences szerzetes, gimnazista és alsós diákok mutatják be Jézus szenvedéstörténetét.

Meskó Zsolt, aki néhány évvel ezelőtt újraindította a passiómozgalmat, azt mondta: Magyarországon a Szent Angéla az első iskola, amelyben a nagyhéten passiót adnak elő a kommunista hatalom 1948-as, tiltó rendelkezése óta. Az iskolalelkész kiemelte: előadásuk nem színdarab lesz, hanem misztériumjáték.

A misztériumot, az isteni titkot szeretnék életre kelteni. Ez a titok merőben különbözik az emberi titoktól. Az Isten titka ugyanis nyitott arra, hogy megismerjük, és rajtunk múlik, hogy mennyit tudunk abból befogadni, megismerni, sőt átélni.

Jézus Krisztus, a második isteni személy emberré lett, megtestesült, érzékelhetővé, láthatóvá, hallhatóvá vált, hogy kapcsolódni tudjunk hozzá. „Innen veszi a bátorságot az Egyház és mi is, hogy Istent és az isteni titkot, a misztériumot megjelenítsük, nemcsak képekben, könyvekben, filmekben, hanem passiójátékban is” – mondta a ferences pap.

Hozzátette: a ma bemutatott Passióra bárki eljöhetett. „Mivel itt vagytok, bátran állítom, hogy nyitott szívű emberek vagytok. Ezért most meghívlak benneteket arra, hogy nyissátok meg a szíveteket az isteni titok, misztérium előtt, amit szeretnénk nektek közvetíteni, hogy maga az Isten szólhasson hozzátok.” Megérinthessen benneteket.

Nem színházi előadásról van szó, hanem közösségi imáról.”

Meskó Zsolt két változatban írta meg misztériumjátékát: az egyikben, az JK33 Passió (Pasaréti Passió) címűben egy fiatal, fekete zakós katolikus fiú hitbeli fejlődését követhetjük nyomon; a másikban (Passió) egy ifjú hölgyét. A Szent Angéla színpadán ez utóbbi változat elevenedik meg. A misztériumjátékban a lány hitkeresésének története áll párhuzamban Jézus szenvedéstörténetével. A két passiót éveken keresztül játszotta Pasaréten a Pasaréti Színjátszó Kör.

A szereplők korabeli ruhákat idéző jelmezekben idézik a néző elé az ókori Jeruzsálem hangulatát. Egyetlen mai ruhás szereplő van a játszók között: a lány.

Egzisztenciálisan rendezett viszonyok között él. Beleszületett a katolikus vallásba, vasárnaponként szentmisére is jár – szülei is idejártak –, de érzi, hogy a hit nem járja át a lelkét. Az egyik őse még stációképet faragott, amely ott lóg az ebédlőjük falán, de ő észre sem veszi ezt. Ugyanakkor nem tudja elfelejteni nagymamája intelmét: „Egy az út: istenítsen az élet!” Erről eszünkbe juthat a Kr. u. 2. században élt Szent Iréneusz egyházdoktor, lyoni püspök, aki azt mondta: „Isten emberré lett, hogy az ember isten legyen.”

Az életben helyét kereső lány választ szeretne kapni kérdéseire, elsősorban arra, hogy mit üzen neki Jézus Krisztus keresztútja. Szeme előtt lepereg a Megváltó kétezer évvel ezelőtt megtörtént kálváriája, kezdve Jézus Getszemáni-kertben való gyötrelmeivel és elfogásával.

A lány megpróbálja értelmezni az eseményeket, az emberi magatartásokat, így Júdás árulását. Magába száll, elismerve mindennapi elbukásait, gyengeségeit: „Naponta adunk-veszünk, árulunk, már nem csókkal, szavakkal, fegyverrel. Ítélünk egymás felett, istent játszva, és végzünk a másik emberrel.

Ma kit árultam el, kire sújtott le szavam? Ki mellé álltam oda szótlanul?”

Péter háromszori Jézus-tagadását így kommentálja: „Háromszor tagadtál, én hányszor tagadok? Elítéllek, s közben magam maradok.”

A lány mintha nyilvános gyónást végezne. Mindennapi tapasztalata, hogy igazak Jézus szavai: más szemében a szálkát is meglátjuk, a magunkéban a gerendát sem. „Magamat sose látom a bűnösök között, szenvedő vagyok, az örök meggyötört…, tudom, hogy másban a bűn, s én mindig az áldozat vagyok. Mert tévedni nem szoktam… Mégis, néha itt valami feszül, valami megmozdul, valami fáj.”

Ahhoz, hogy a világban a dolgok jó irányba változzanak, nekünk kellene elsősorban pozitív irányba megváltoznunk, a megtisztulást magunkon kellene elkezdeni. A lány hajlandó erre, és ezzel megteszi az első, legnehezebb lépést.

Elgondolkoztató jelenet, amikor a 10. stációban a lány eltűnődik a felfoghatatlan misztériumon: „Ecce homo. Isten a testben, a titok. Isten fia asszony méhében ölt testet. Értjük, nem értjük… Test, lélek és szellem. A hármasság harmóniája. Itt áll előttünk, megfosztva minden földitől, teremtett önmagában.”

A világegyetemet alkotó szentháromságos Isten második, megtestesült személye lemondva végtelen hatalmáról kiszolgáltatja magát az emberi erőszaknak, gonoszságnak, kíméletlenségnek, és mindezt határtalan szeretetből. A kérdéseivel viaskodó lány talán végiggondolja ezt, és az ereje végére ért Jézus vállára hajtja a fejét, majd visszalép. „Vedd fel mindennap a kereszted, és úgy kövess engem” – halljuk Jézusnak a hozzá intézett szavait.

A lány ellenpontja a misztériumjátékban a kísértő szerepe. Ő sugallja Júdásnak az árulást, Péternek a háromszori tagadást. Folyamatosan arra törekszik, hogy gyengítse Jézus és a tanítványok erejét. Legfőbb célja, hogy megakadályozza a megváltást, és hogy a maga oldalára állítsa a lányt, gyengeségnek tartva annak kétségeit, kérdéseit. Egyértelműen fogalmaz: „Legyen meg az én akaratom! Hiába tűnődsz a szavakon, egy út vezet a célba, legyen meg az én akaratom.” Önmegvalósítás mindenáron, tekintet nélkül másokra.

A kísértő egyetlen pillanatra sem adja fel, végig követi a keresztúton Krisztust. Ugyanúgy megkísérti, ahogyan a sivatagban tette. A mennyei Atya ellen hergeli, abban bízva, hogy a végletekig elgyengült Krisztus feladja: „Atyád hallgat, de te meg tudod magad szabadítani! Vesd le innen magad!...

Állj fel, tedd le a kereszted, s tied lesz az egész világ!... Látod, Istened nem segít! Nincs is szükség rá, te meg tudod csinálni nélküle, csak mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” A kísértő türelmetlenül sürgeti a katonákat, hogy szegezzék már keresztre Jézust.

Meskó Zsolt bátran merít Mel Gibson Passió című filmjéből, így az ereje végére ért, tanítványaitól elhagyatott Jézus előtt felidéződik, amikor megalapítja az Eucharisztiát, és halljuk tőle: „Ez az én testem, mely értetek adatik… Ez az én vérem, mely sokakért kiontatik…

Szeressétek egymást, úgy ahogyan én… Hol vagytok? Szeressétek… Hol vagytok?”

Ami különösen megrendíti az isteni misztériumot kutató lányt, az Jézus engedelmessége és alázata. Ezt látva, és érzelmileg is azonosulva Krisztus megváltó halálával, a lány eljut a megtisztulásig és megvilágosodásig. Az önmagát kiüresítő, küldetését egészen a kereszthalálig teljesítő Jézus más emberré formálja. A katolikus vallást felszínesen, csak külsőségekben követő vallásosságtól szeretne eljutni az Istent lélekben imádó hitig:

Akarom élni az egész hitet, szeretni, ahogy Isten szeret. És bízni, bízni akarok abban, amit Jézus hozott. Nem érzem, nem is gondolom, de akarom, akarom, akarom.”

A lány nem érti, miért szereti őt Jézus úgy, ahogyan ő sohasem tudta önmagát szeretni. Ám bizalommal kéri az Urat: „Taníts meg, mint ahogy te, magamat úgy szeressem! S ki elesik, abban Jézust lássam: testvérem, a szeretett társam.”

Megrázó a misztériumjáték vége: az elsötétült színpadon a halott Krisztus és az isteni Fiát egészen a keresztfáig kísérő Mária mozdulatlan teste, miközben gyermekek vonulnak az emberekkel teli székek között, kezükben gyertyák.

Eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa…” (Mt 10,14-15). A gyermekek mögött a lány, kezében tartva a stációképet, amely ettől kezdve erőt adó ereklye lesz számára a mindennapokban, a keresztre emlékezteti, amely Krisztus fölmagasztalása is egyben. A kicsik kezében égő gyertya pedig már előremutat, a húsvéti gyertyára, amelynek fénye Jézus Krisztust jelképezi, feltámadását, amely beleragyog a világ sötétjébe, hogy új reményt adjon.

A Szent Angéla-gimnáziumban bemutatott Passió, csakúgy mint születése helyszínén, Pasaréten, ezúttal is megrendítő előadásmódban, csodálatos lelki élménnyel ajándékozta meg a nézőket, erősítve a hitet, a reményt, amelyre nélkülözhetetlenül szüksége van sokféle ellentéttől, sőt gyűlölködő ellenségeskedéstől szétszabdalt világunknak.

A tanúságtevő előadást követően a megrendült és együtt érző nézők sokáig a helyükön maradtak, végiggondolva, mi az, amit tehetünk a környezetünkben a mindennapokban, hogy egy jobb világban élhessünk.

Ezúttal is igazolódtak a Passió szerzőjének szavai: „A színjátszás az evangélium, a közösségépítés csodája.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír