Megtérési lázat elindító alkotás is lesz a Keresztény Film- és Könyvnapok idei programjában

Nézőpont – 2026. április 28., kedd | 17:25

A Keresztény Filmes Misszió Alapítvány szervezésében rendezik meg május 8–10. között a XI. Keresztény Film- és Könyvnapokat Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvénysorozat mottója: „A szeretet öröksége”. A programról Torgyán Atillával, a rendezvény alapítójával beszélgettünk.

– Többször is részt vehettem a keresztény film- és könyvnapokon, s úgy tapasztaltam: egy kicsit mindegyik rendezvénysorozat másmilyen, mint az előző volt. Mit várhatunk az idei eseménytől?

– Szokás szerint hármas tagolású a rendezvény. Egyszerre zajlanak az Uránia mozi gyönyörű dísztermében a filmvetítések, a kávézóban a kerekasztal-beszélgetések és az előtérben a keresztény film- és könyvvásár. Az Etalon Film például külön készült az alkalomra, és korlátozott példányszámban újranyomott 25, olyan nagy keresztény szentről készült játékfilmes DVD-t, ami már régen nem volt kapható (például: A nagy csend, Avilai Szent Teréz, Charbel atya, Karol, Casciai Szent Rita, Klára és Ferenc). A jelenlegi, világszerte nagyon nehéz időszakban az emberiségnek reményre, hitben erősödésre és szellemi táplálékokra van szüksége. Ennek jegyében szerveztük meg a háromnapos esemény programjait. Szavazást szerveztünk az interneten, és megkértük a nézőket, szavazzanak, hogy a filmnapokon korábban levetített filmek közül melyek azok, amelyek a legjobban tetszettek nekik. Az ő véleményük alapján állítottuk össze az idei program vetítéseit.

– Milyen filmeket láthatunk a keresztény filmnapokon?

– Az első napon, május 8-án este, az ünnepélyes megnyitót követően nézhetjük meg A levelek – Teréz anya élete című filmet. Ez az alkotás a Teréz anyáról szóló korábbi filmeknél mélyebben mutatja be az ő lelki küzdelmeit. A szombati napon több filmet is levetítünk: így a Jeff Bleckner által rendezett, II. János Pál – Félelem nélkül című, litván-amerikai koprodukcióban készült filmet mutatjuk be. A többi, II. János Pálról készült filmnél sokkal rövidebb, mindössze 84 perces alkotás. Olyan, mintha a hatórás, Karol című filmeposz kiegészítése lenne. Kiválóan megvágott történet, és minden benne van, ami a hosszú filmekben, csak sokkal tömörebben. Ugyancsak szombaton vetítjük Giacomo Campiotti A mennyországot választom című, Néri Szent Fülöpről készült filmjének 143 perces mozis verzióját. Úgy gondolom, lélekemelő élmény ilyen filmeket nagy mozikban megnézni. Több nagy rendező kérte a nézőktől, hogy ha lehet, moziban nézzék meg a filmjeiket. A film összetett művészet, széles vásznon jön át igazán az a hatalmas munka, amit belefektetnek az alkotók egy történet létrehozásába. Ünnep ilyen környezetben megnézni egy filmet.


– Szent Bernadettről az Etalon korábban két filmet is kiadott: Jean Delannoy ma már klasszikus alkotását, a Bernadett – Lourdes legendája és Lodovico Gasparini A lourdes-i csoda című filmeket. A mostani filmszemlén egy harmadik filmet is láthatunk, A nevem Bernadett címűt.

– Nekem személy szerint ez a kedvenc Bernadett-filmem. Magyarországon eddig csak egyszer lehetett megnézni, a tavalyi keresztény filmnapokon. Most újra itt van a lehetőség. Szombaton még egy filmet levetítünk: Carlo Acutis – A mennyország nem várhat című dokumentumfilmet. Acutis kivételes személyiség volt, egészen kiskorától kezdve mélyen hívő, és mindössze 15 éves volt, amikor egy gyors lefolyású rákbetegségben néhány hét alatt elhunyt. Dokumentálta az eucharisztikus csodákat és a Mária-jelenéseket. A halála után nagyon sok fiatal példaképévé vált, és sokan imádkoznak a közbenjárásáért. A sírja Assisiben van. Az idén megemlékezünk Szent Ferenc halálának, tranzitusának 800. évfordulójáról. Isten szegénykéjének és Carlo Acutisnak a lelkisége sok mindenben kapcsolódik egymáshoz, és nem véletlen, hogy pont most mutatjuk be a róla szóló filmet. Úgy értesültem, Giacomo Campiotti olasz filmrendező – többek között A szeretet mindent legyőz és A szeretet gyógyít alkotója – tervezi egy Carlo Acutisról szóló film elkészítését.

– A szombati nap tartogat még egy filmet a nézőknek…

– Nyugodtan nevezhetem a szombati nap csúcseseményének a Sacré Coeur – A Szent Szív csodálatos hatalma című dokumentumfilmjét, melyre Barsi Balázs ferences atya hívta fel a figyelmemet. Franciaországban néhány hónappal ezelőtt mutatták be, és hatalmas megtérési lázat indított el. Olyan hatást váltott ki fiatalokból is, hogy lelkükben mélyen megérintődve jöttek ki a vetítésekről. Hatalmas sorok álltak a mozik előtt, és csak Franciaországban rövid idő alatt több mint félmillióan látták a filmet. Misztikus, megmagyarázhatatlan jelenség ez. Az alkotók egyáltalán nem számítottak ekkora érdeklődésre, ami még mindig tart. Nálunk, Magyarországon három nap alatt betelt a regisztráció a május 9-i ősbemutatóra. Ez csodálatos lehetőség, éppen a rendezvény célja miatt, hogy megerősítsük az embereket lélekben.

– A Sacré Coeur Jézus Szent Szívére utal…

– Igen. Alacoque Szent Margit Mária (1647–1690) francia apáca a vizitációs renden belül a jezsuita Claude La Colombiére atya segítségével elterjesztette Jézus Szent Szívének tiszteletét. Jézus Szent Szívének csodálatos hatalmáról szól ez a film. Nagyon bízom benne, hogy Magyarországon is sok embert megérint. Említettem, hogy a nagy érdeklődés miatt a keresztény filmnapokra már nem lehet regisztrálni. Viszont van egy jó hírem: a Sacré Coeur – A Szent Szív csodálatos hatalma filmet május 21-től a hazai mozikban is vetíti a keresztény filmek népszerűsítésével foglalkozó Etalon Film. Azt már most tudom, hogy olyan nagy mozik, mint az Uránia Nemzeti Filmszínház, a MOM, a Pólus, a Gobuda és a Lurdy Ház vetíteni fogják a filmet. Elkészült már a feliratos változat, és tárgyalásban vagyunk, hogy a filmnek magyar szinkronja is legyen. A film megnézését követő megtérések és az itthoni felfokozott érdeklődés alapján egyértelműen leszögezhetjük, hogy itt a Szentlélek működik.

– A háromnapos filmszemle zárónapján, vasárnap milyen filmek lesznek láthatók?

– A Teresa – Avilai Szent Teréz című film és a Szent Charbel – A szív csendje. Mindkét történet olyan különleges élettörténeteket mesél el, amely méltó zárása lesz a rendezvénynek. A Teresa jól bemutatja Teréz rendjének megújításával kapcsolatos küzdelmeit és belső átalakulásait. Szent Charbel pedig a nagy kedvencem, őt Libanoni Pio atyának is szokták hívni, a maronita kereszténység misztikus alakja. Az élete végtelenül alázatos volt, halála után viszont – hasonlóan a mi Kis Szent Terézünkhöz – csodás események végtelen sorozata indult meg. A libanoniak gyönyörű, szívhez szóló filmet készítettek róla.

– A keresztény film- és könyvnapokon a filmek vetítése mellett kerekasztal-beszélgetések is zajlanak majd az Uránia kávézójában.

– Igen, számomra ezek a beszélgetések mindig új megközelítéseket és lelki feltöltődést adnak, ezért az emberi találkozások fontossága miatt számomra ezek a programunk legfontosabb része.


A nyitónapon, pénteken délután a Gável testvérek fémjelezte Eucharist zenekar kávéházi békekoncertjével nyitjuk a filmnapokat. Az ünnepélyes megnyitón közreműködik Agárdi Szilvia, Csórics Balázs, Vukovich Edit; köszöntőt Berta Tibor dandártábornok, püspök mond – már tavaly is ő volt a fővédnökünk. Nagyon fontosnak érzem, hogy a mai időkben, a békére vágyva, egy dandártábornok püspök kapcsolódik a rendezvényhez. A kerekasztal-beszélgetések régi szokásunk szerint az egész szombatot kitöltik. Már a címek is nagyon beszédesek. Például: Keresztények a kultúráért és emberi méltóságért; vagy: A keresztény művészetek missziója; egy harmadik beszélgetés arról fog szólni, hogy Miért fontos a keresztény párbeszéd?; hasonlóan fontos a Keresztény egyházak találkozása más egyházakkal, vagy a Szentek az emberek egységéért című beszélgetés.

– Ha lehet, emeljük ki a „Keresztények a kultúráért és emberi méltóságért” témakört.

– A mai korban a kereszténység szerepe egészen különleges az emberiség kultúrájában. A keresztényeknek fel kellene mutatniuk a kultúra eszközeivel azt az örömteli üzenetet, hogy Isten létezik, itt van velünk, és hogy most is segít bennünket. Elengedhetetlen a kereszténység és a kultúra találkozása, mert ha a kultúra nem találkozik a moralitással és a szeretettel, akkor könnyen romboló irányba fordulhat. A keresztény művészeteknek fontos missziójuk van, a keresztény művészeknek pedig komoly felelősségük.


A másik, amit kiemelnék, az a Miért fontos a keresztény párbeszéd? című beszélgetés. Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke beszélget Nacsinák Gergely András ortodox pap, költővel és Szloboda József református lelkésszel. Napjainkban a keresztények sokféle atrocitásnak vannak kitéve a világban, ezért az összefogásnak rendkívül fontos szerepe van. Már maga az összefogás ténye is erőt ad, védettebbé válunk ettől. A többi beszélgetés is hasonlóan izgalmas, többek között velünk lesznek: Gőbel Ágoston, Józsa Judit, Földi-Kovács Andrea, Madocsai Bea, Keresztes Ilona, Bagyinszki Ágoston atya, Bárány Béla atya, Balogh Péter Piusz atya, Lukovits Iván atya, Szőke Péter, Magyar Krisztina és Barna Erzsébet – csupa olyan ember, akiket, úgy gondolom, érdemes meghallgatni, találkozni velük lélekemelő élmény.

– Mit remél a mostani keresztény film- és könyvnapoktól?

– Az a tapasztalatom, hogy a rendezvényen résztvevők – hála a filmalkotásoknak, a kerekasztal-beszélgetéseknek és a különleges találkozásoknak – a programról lélekben megnyugodva, szellemiekben megerősödve és új pozitív célokkal távoznak; és ennél nagyobb dolgot nem is adhatnánk az embereknek. Azt remélem, hogy ezúttal is eljön legalább háromezer ember, és megint láthatom a szemekben a boldog csillogást. Hatalmas ajándék, hogy fel tudjuk emelni egymás lelkét és ilyen fontos témákról együtt gondolkozhatunk.

Fotó (archív): Fábián Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria