Megtörték a trauma csöndjét – A Boldog Özséb Színtársulat a téeszesítésről vitt színre darabot

Első alkalommal, május 18-án este a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) Danubianum épületében Garamhegyi Gellért József gazda – Korbáccsal közösséget című egyfelvonásosa került bemutatásra, mely az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő, 1959–1961 között lezajlott, erőszakos téeszesítéséről szól, történeti források – Horváth Olivér és Kimmel Máté kutatómunkája – alapján. A dráma szerzője, Garamhegyi Albert egyben a darab rendezője is.

A nézőket Kozma Gábor, a PPKE BTK lelkiségi ügyekért felelős dékánhelyettese köszöntötte, átadva Birher Nándor dékán jókívánságait is. Kozma professzor leszögezte: a BÖSZK-tagság egy életre szól, a színtársulatba tartozni nagy dolog, szemben a téesztagsággal, amely egyáltalán nem volt nagyszerű érzés. „A kollektivizálás kollektív agymosást célzott, hiszen kitörölte az életért, a családért, a faluért, hazáért, nemzetért, Istenért, Egyházért, a teremtett világért generációkon át örökölt természetes felelősséget. Sőt, annak helyébe kívánta importálni a falu világától aztán totálisan távoli munkásinternacionalizmust, valamint máig hatóan, a ’89-es kelet-európai rendszerváltást áthidalóan, szétzilálta az Isten, haza, család rendjében, rendezettségében folyó vidéki életet” – fogalmazott a dékánhelyettes. Hozzátette: a családot, a magát minden tudásával és igyekezetével, eredményével és sikertelenségével, örömével és bánatával Istenre bízó vidéki családot szétverte a téeszesítés.

Kozma Gábor rámutatott: ma a színművészet segítségével tekinthetünk a téeszesítés gyökereire, amikor egy szűk fél órába sűrített színmű révén ismerkedünk meg a magyar sors egy szeletével. Missziós vállalkozás a BÖSZK részéről a múltnak „ezeket az árnyait a színpad fényébe citálni”. A dékánhelyettes emlékeztetett rá: Ferenc pápa a Pázmányon tett április 30-ai látogatásán úgy fogalmazott, hogy Magyarországon egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak. A Szentatya figyelmeztetett: „...ez a veszély ma sem szűnt meg: gondolok itt a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetre. Mindkét »izmus« közös vonása a szabadság hamis eszméje. A kommunizmus »szabadsága« olyan »szabadság« volt, amelyben mások döntöttek, a konzumizmus »szabadsága« pedig egy szabadelvű, hedonista, önelégült »szabadság«, amely a fogyasztás és a tárgyak rabszolgáivá tesz bennünket… Jézus viszont kiutat kínál, amikor azt mondja, hogy az az igaz, ami az embert felszabadítja, ami az embert a függőségeiből és bezárkózásaiból kiszabadítja. Ennek az igazságnak a kulcsa a szeretettől soha el nem szakadó, kapcsolatban maradó, alázatos és nyitott, konkrét és közösségi, bátor és alkotó megismerés. Ez az, aminek a művelésére az egyetemek hivatottak, és amit a hitnek táplálnia kell.”

Garamhegyi Gellértnek az erőszakos téeszesítésről írt drámája az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után játszódik egy magyar faluban, József gazda házában. Együtt a család: József gazda (Bereczki Gergely), Julis asszony, a felesége (Szatai Dóra), a lányuk (Krizsán Krisztina) és a Papa, József gazda apja (Barabás Barna). Látszólag békés, idilli a hangulat, amit azonban megzavar, hogy a serdülőkorú lány fölteszi a kérdést: mi kulákok vagyunk? Az iskolában ugyanis a társai gazdagoknak nevezik őket. A valóság ezzel szemben az, hogy szegények, sokszor az ennivaló előteremtése is gondot okoz nekik. Kiderül, hogy az egész faluban egyedül József gazda az, aki nem tagja a téesznek, pontosabban korábban tagja volt, de kilépett. A szerszámait viszont nem kapta vissza, emiatt képtelen megművelni a földjét, ami így természetesen hasznot sem hoz.

A család nyugalmát nem várt és nem is szívesen látott vendégek zavarják meg: a tanácselnök (Dukavits Bence), valamint két agitátor (Hadobás Luca és Horváth Olivér). Kezdetben szép szóval, később durva, erőszakos módon próbálják rávenni, hogy lépjen be a téeszbe.

Érdekes a darabban a pap (Taller Balázs Bonifác) szerepe. Ő felidézi, hogy papnövendék korában kiszökött a szemináriumból, és mikor a tüntető tömeg már majdnem éhen veszett, egy jóravaló paraszt szekérrel hozta az élelmet a forradalmároknak. „…alig volt valamije a kocsiban, mikor megérkezett! Neki sem volt semmije, de azt mind szétosztotta! Ez a paraszt te voltál!” A pap titokban szeretné tartani mindezt, egyrészt magát, másrészt József gazdát is félti, mert tisztában van a hatalom kíméletet nem ismerő kegyetlenségével. Szeretne értékeket átmenteni egy szebb jövőbe, bizalmát látszólag Istenbe veti, de elképzelhető, hogy a kádári konszolidáció idején a békepapok táborát gyarapítja majd.

Végül az egész életében éhező, mélyszegénységben élő, de becsületét mindvégig megőrző Papa leggyengébb pontját megtalálva – ha belépnek a téeszbe, nagy ünnepséget szerveznek részükre, kedvére ehet, ihat – a hatalom eléri, hogy József gazda aláírja a belépési nyilatkozatot. Azt, hogy az 1956-os forradalmat követő esztendőkben az emberek úgy gondolták: a kommunisták szinte az idők végezetéig hatalmon maradnak, érzékelteti, hogy amikor József gazdag szemrehányást tesz az apjának, hogy elherdálja az unokája örökségét, ő azt válaszolja: „Az unokám meg előbb lesz párttitkár, mint rendes földműves! És ezt te is tudod.”

József gazda egyrészt kétségbeesett: „Hogy az én apámat, a legbecsületesebb embert a világon így meg lehetett törni! Nem csoda. Éheztették a politikusok egész életében, hogy majd most kézhez szoktassák néhány jutalomfalattal! Már igazán mindenemet elvették. Ezért vagytok átkozottabbak mindenkinél a világon, mert az ember mindent túlél, ami kívülről jön, de ti belülről faljátok föl! Hazugságokkal korcsosítjátok el! A lányomat és az apámat már elvettétek tőlem, hát vigyétek a földemet is!” Másrészt viszont bízik benne: „ha most mindenki ellenem is van, lesz majd egy nemzedék, aki nekem ad igazat, és ők gyökerestül irtják majd ki magukból, amit rajtunk keresztül tőletek örököltek!”

A dráma végén elhangzik: „Nagy árat fizettünk ma; egy becsületes gazda reményét. A cél szentesíti az eszközt!... vajon miről fog emlékezni ránk az utókor? Az egyenlő, testvéries világról, amiben hittünk, vagy a verésekről és kikényszerített vallomásokról? Tudunk-e szép világot építeni hamis eszközökkel?”

Mindenképpen megemlítendő az énekmondó szerepében Kiss Zsuzsanna. A Brecht-drámák énekeseihez hasonlóan segít értelmeznünk, végiggondolnunk a cselekményt.

Az előadást követően műhelybeszélgetésre került sor Bank Barbara történész, a PPKE BTK tanára, Osztroluczky Sarolta irodalomtörténész, a PPKE BTK tanára és Medgyesy S. Norbert, a BÖSZK vezetője részvételével.

Bank Barbara „nagyon csúnya” időszaknak nevezte a kényszerkollektivizálás időszakát. A történészek között ma is folyik a vita: van, aki szerint a téeszesítés modernizációs folyamat volt, mások viszont hangoztatják: ilyen modernizációt még az ellenségeiknek sem kívánnak. A Pázmány oktatója idézte Tuhacsevszkij marsallt, aki 1926-ban leírta: a szovjet hadsereg által megszállt területeken csak úgy tudják meghódítani a munkások és a parasztok hatalmát, ha bevezetik a terrort és az erőszakot. A Szovjetunióban 1929–1933 között megvalósult mindez. Magyarországon is ez történt 1945 után, a kommunista hatalomátvételt követően. A parasztság 1945-ben földhöz jut, majd 1948-ban következik az államosítás, a kommunisták visszaveszik a földeket, ezek a szövetkezesítés első lépései. Magyarországon egyetlen réteg van, amely nem alkuszik meg a kommunista hatalommal, folyamatosan ellenáll, és ez a parasztság. Ezért őket is meg kellett törni, ellehetetleníteni. Némává tették a parasztságot, rajtuk maradt a bélyeg, mi parasztok vagyunk, kulákok. A történész elmesélt egy tragikus történetet: a paraszt bácsi gyereke rendőrnek áll, de az édesapja nem hajlandó beadni a földjét a közösbe. A rendőrök zsákot húznak a fejére, beviszik az őrszobára, hárman-négyen agyonverik. Köztük a fia is. Amikor lehúzzák a zsákot a halott ember fejéről, a rendőr szembesül azzal, hogy meggyilkolta a saját apját.

Osztroluczky Sarolta irodalomtörténész párhuzamot vont a darab és Oláh János Nincs Isten című novellája között, amelynek végén a főhős kínjában a falu szélén álló feszületet vágja ketté. A most látott színmű minden karaktere jól kidolgozott személyiség. Kiemelte: a gyerekre a kortárs közösség hat, ő attól fél, az iskolatársai mit mondanak róla és a családról. Igazodik hozzájuk. Az édesanyja békességre törekszik, ennek érdekében a megalkuvást választaná. József gazdánál kiemelendő, amikor a végén érzékelteti, hogy a lelkiismeretüket viszik mészárszékre. Nagyszerű karakter a Papa is: elhisszük róla, hogy talpig becsületes, de mivel egész életében éhezett, várható volt, hogy a rendszer megtalálja ezen keresztül a gyenge pontját.

Medgyesy S. Norbert kiemelte: a színjátszók, a szerző, Garamhegyi Gellért, a vidéktörténeti kutatócsoportba tartozó Horváth Olivér és Kimmel Máté, már doktoranduszként maguk találták ki a témát, és úgy írták meg a művet, hogy levették a polcról a történeti forrásokat, mert tanítani csak az igazság alapján lehet. A színpad vezetője arra is kitért: amikor népénekgyűjtés közben kérdezgette az időseket a régmúltról, ők elmondták a szovjet megszállást, a Rákosi-időket, de amikor rákérdezett az 1956-ot követő téeszesítésre, elkezdtek remegni, jaj, fiam, csak azt ne! Kegyetlen trauma van e mögött, és Medgyesy S. Norbert köszöni, hogy ezzel a darabbal és a kutatásokkal megtörték ezt a csöndet. Szeretné, ha minél több iskolába elvinnék Garamhegyi Gellért darabját.

A Boldog Özséb Színtársulat által előadott dráma nemcsak tanítani akar didaktikus módon, hanem felvetéseivel, nyitva hagyott kérdéseivel továbbgondolásra készteti a nézőt, segít tisztábban látni történelmünk sötét korszakát.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Illés Emese Magdolna/BÖSZK

Magyar Kurír