Megújul a Pécsi Székesegyház orgonája – koncertek a felújításért
Hazai – 2004. november 3., szerda | 13:16

Az átépítés után az orgona műszaki és zenei értelemben egyaránt korszerű, hosszútávon megbízható működésű hangszeré válik. A hangszer az egyházmegyei szinten kiemelkedő liturgikus szolgálaton túl az orgonairodalom, azon belül különös tekintettel a romantikus orgonazene minden eddiginél sokoldalúbb előadására válik alkalmassá. Az átépítéssel országos viszonylatban a legnagyobb mechanikus csúszkaládás templomi orgona születik. Király Csaba Liszt-díjas orgonaművész hangverseny sorozattal járul hozzá a Bazilika orgonájának felújításához. A 15 koncertből álló sorozat, 2004. novemberétől, 2005. júniusáig tart, az első két hangverseny november 12-én és 26-án lesz.
A Pécsi Székesegyház jelenlegi orgonáját első formájában Angster József pécsi orgonaépítő építette. Ez volt Angster századik hangszere, mely először 1891-ben, a székesegyház Schmidt-féle átépítését követő ünnepélyes újrafelszentelésekor szólalt meg, majd 1910-ig működött. Ekkor az Angster-orgonagyár a cég 700. opusaként a kor igénye szerint átépítette, 48-regiszteresre bővítette. Az I. világháborús rekvirálás az orgonát szerencsésen elkerülte, így annak eredeti ón homlokzata fennmaradt. Az 1970-es évek első felében Stach Mihály, az államosított, majd megszűntetett Angster-orgonagyár szakembere vezetésével újabb átépítés történt. Az akkori lehetőségek kihasználásával és az akkorra megformálódott, sokoldalú koncertigények szem előtt tartásával az orgonát 26 új regiszter beépítésével négymanuálosra és 71-regiszteresre bővítették. 1997-ben a hangszerhez új, elgördíthető, digitális játszóasztal (Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft) és vezérlő elektronika (BCsM Bt, Pécs) készült, ezáltal az országban elsőként valósult meg visszajátszó funkció. MK