Megújul a templom és a közösségi élet Csíkpálfalván

Külhoni – 2021. január 25., hétfő | 14:31

Márton Áron püspök 1949-ben, letartóztatása előtt hat nappal szentelte fel a csíkpálfalvi templomot. A 2021. január 24-i búcsúra megújult a templom szentélye; a további munkálatokról, tervekről Csíki Szabolcs plébános számolt be a Gyulafehérvári Főegyházmegye sajtósának.

2011-ben javították utoljára a templomot, akkor Csintalan László plébános idején festették újra a templombelsőt, amely új padlóburkolatot is kapott, illetve a villanyvezetékeket is sikerült korszerűsíteni.

A mostani munkálatokról Csíki Szabolcs plébános elmondta: 2019-ben már szóba került, hogy meg kell oldani Csíkpálfalván a ravatalozó ügyét. Hét-nyolc éve megterveztek egy ravatalozót, de nem volt gazdája, aki kivitelezte, felépíttette volna. Arra a döntésre jutottak végül, hogy nem szükséges ravatalozót építeni, a templom a temető mellett van, és a templomból szoktak közvetlenül temetni. Egy dolgot kell megoldani: az elhunytak tárolását. Szakértőkkel, mérnökökkel, szakemberekkel tárgyalva úgy döntöttek, hogy a templom északi részéhez „hidegszobát” építenek, mely tavaly el is készült, és az idén, év elején lesz az átadása. A munkálatok első lépése ez volt, ezt követi a templom felújítása.

Sikeresen pályáztak a Hargitai Megyei Tanácsnál a nyílászárók kicserélésére: új, fa termopán ajtók, ablakok kerülnek a templomba. A szentélyben két festett ablak is készül: Somlyó felé tekintve a kegyszobor mása lesz látható, a másik oldalon Szent Józsefet ábrázolja az ablakfestmény, mivel Szent József-év van a világegyházban. A templom külsejét is lefestik idén, a toronyba négy zsaluablakot illesztenek az eredeti tervek szerint a helyére. 1949-ben szentelték fel a templomot, akkor zsaluablakokat terveztek a toronyba, de ez nem történt meg. Ebből a pályázatból azt is meg tudják valósítani.

A templom búcsúünnepére elkészült a szentélyben a liturgikus tér kialakítása, felújítása az új bútorzattal. A csíksomlyói szülészet kápolnájából még 1949-ben eltávolítottak  egy oltárt. Akkor a pálfalviaknak nem volt lehetőségük arra, hogy új liturgikus berendezéseket szerezzenek be, ez az oltár kapóra jött, s ezt helyezték el a szentélyben. A régi oltár azonban nem illik a templom stílusához, esztétikailag és liturgikus szempontból is rossz megoldás volt. Az az elképzelés született, hogy új oltárt készíttetnek, és a liturgikus tér is új bútorokat kapott (főpapi szék, ministránsok székei). 

A hidegszoba készítését a helyi önkormányzat, a csíkpálfalvi önkormányzat támogatta. A mostani munkálatok szponzorok, illetve a Hargita Megyei Tanács támogatásával történnek. A tervek között szerepel, hogy a külső festéssel párhuzamosan az esővíz elvezetését is megoldják, illetve a templom környékét szeretnék térrendezéssel gazdagítani. A hidegszoba átadását annak függvényében tervezik, hogy mikorra sikerül majd a belső munkálatokat teljesen elvégezni. A felújítás szeptemberben kezdődött, körülbelül egy éve pedig a tervezések és az engedélyek kiváltása. Már csak az utolsó lépések vannak hátra. A hidegszoba tervezésében, a templom felújításában nagy szerepe volt Tövissi Zsolt építésznek, a döntéshozatalban pedig Ruczuj Imre csíkpálfalvi gondnoknak és Erőss Zsolt helyi mérnöknek.

„Kezdő plébános vagyok, de azt látom, amióta elkezdtük a templomot felújítani, a közösségi élet is megújult. A javítás mellett a plébánián igyekszem kialakítani a pasztorális életet. Látványos és érdekes: ahogy a templom megújul Pálfalván, úgy újulnak meg a hívek is. Lelkes hozzáállást tapasztalok, jó gondnokunk van, és sokan önkéntesként veszik ki részüket a munkából. Néha meglepődöm, mennyire a magukénak érzik, és mennyire jó szándékkal teszik azt. Az egyik legszebb élmény a számomra, hogy nem egyedül végzem a templom felújítását, mert a közösség a sajátjának érzi azt. Rengeteg jó ember vesz körül, akik szívügyüknek tekintik a templomot, az Egyházat” – mondta a RomKat.ro kérdésére Csíki Szabolcs.

Forrás: Molnár-Gál Katalin/Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria