Megújulás Jézus Szíve oltalmában – Karitászönkénteseknek szerveztek lelki hétvégét Leányfalun

A lelki töltekezést kínáló hétvégén Blanckenstein Miklós atya gazdag életútjának és több évtizedes lelkipásztori és pasztorális szolgálatának kincseit megosztva arra emlékeztetett: 

a Karitász nem csupán jótékonykodás, hanem a megélt hit és a Krisztussal való mély, személyes kapcsolat gyümölcse.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye zsinati könyvében leírtakra hivatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a karitászcsoportoknak lelki közösséggé kell válniuk. 

Kiemelte: a kereszténység meghívás és küldetés. A lényeg a Krisztusról való tanúságtétel, amit ne logó orral, hanem mosolyogva, derűvel tegyünk – buzdította a résztvevőket Miklós atya. – Mindig emlékezni kell rá, hogy

nem az akció van előtérben, hanem a Krisztussal megélt mély kapcsolat.

A lelkigyakorlatozó karitászönkéntesek abban is kaptak útmutatást, hogy nem fogják tudni megoldani Magyarország összes szociális problémáját, ezért kell hogy legyen egy életük befelé, amelynek Jézus Krisztusról kell szólnia. Lehet szomorkodni a hiányok felett, de nem érdemes, mert lesz majd más út – fogalmazott Blanckenstein Miklós.

A lelkigyakorlat egyik kiemelt gondolata a belső alázatra hívott meg:

ne fentről lefelé nézzünk a rászorulókra, hanem legyünk hálásak nekik, hogy megengedik, hogy törődjünk velük.

A hallottakat a résztvevők kisebb csoportban mélyítették el, megosztva egymással a mindennapi csodákat és küzdelmeket. A Szentháromság misztériuma, az egyháztörténet és a szenvedés értelme is témája volt az ezt követően Blanckenstein Miklós atyával folytatott interaktív beszélgetésnek.

Vasárnap, a zárónapon ünnepelt szentmise főcelebránsa Gájer László volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos időnként távolságot venni a feladatainktól, szolgálatainktól, hogy az Atyával legyünk.

Egy radikális igazságot fogalmazott meg szentbeszédében: a szegény emberekkel foglalkozva nemcsak őket próbáljuk meg megtéríteni, hanem mi magunk térünk meg.

Amikor a szegények felé fordulunk, a misszióban valójában mi magunk térünk meg.

Útravalóul konkrét feladatokat is adott a karitászönkénteseknek. A személyes barátság fontosságát hangsúlyozva arra buzdított, hogy legyen legalább egy olyan szegény barátunk, akit név szerint ismerünk és szeretünk – emelte ki Gájer László atya. – Kérjük a kegyelmet, hogy a rászorulók arcában magát a szenvedő Jézust láthassuk meg. 

Legyetek orvosság ebben a világban, Jézus Szívének tanúi!”

– hangzott a szentmise küldetésre indító zárómondata.

A lelki hétvégét átfonta a szentségimádás csendje, a rózsafüzér ritmusa és a testvéri találkozások öröme.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitászközpontja

Magyar Kurír