A kegyhely szíve – Megújult a doroszlói Szentkút Mária-szobra

A Magyarok Nagyasszonya kőszobor több mint másfél évszázada a kegyhely egyik legfontosabb jelképe. Zarándokok nemzedékei álltak meg előtte imával, kéréssel és hálaadással. Idén azonban egy időre hiányzott a megszokott helyéről: a 165 éves kegyszobor első teljes körű restaurálására került sor.

A doroszlói Szentkút – hivatalos nevén a Segítő Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhely – nem csupán egy forrás és néhány történelmi épület a bácskai település határában. Több évszázados búcsújáró hagyomány kapcsolódik hozzá. Bajkút néven már 1382-ben oklevél említi. A török hódoltság idején a település elpusztult, a forrás azonban megmaradt. Doroszló újratelepítése 1752-ben kezdődött, és a Szentkút hamarosan az egész környék lelki életének egyik fontos helyévé vált.

A kegyhely hírnevét az 1792-ben történt csodás gyógyulás alapozta meg. A gombosi Zablóczki János, aki mindkét szemére vak volt, a Szentkút vizében történt mosakodás után visszanyerte látását. A történet híre gyorsan elterjedt Bácskában és a távolabbi vidékeken is, és egyre több zarándok érkezett a forráshoz. A kegyhely históriás könyve később számos rendkívüli gyógyulás emlékét őrizte meg.

A zarándokok számának növekedésével kápolnák, majd kegytemplom épült. Az 1859-es esztendő a kegyhely és a későbbi Mária-szobor történetében is fordulópontot jelentett. Szeptember 7-én éjszaka a forrás közelében álló fakápolna leégett. Torma József doroszlói plébános ezt követően kezdeményezte, hogy a kápolna helyén Szűz Mária-szobrot állítsanak.

A legújabb levéltári kutatásoknak köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy a szobor nem egy ismeretlen műhely alkotása. A kérelmezés, a faragtatás és a felállítás 1859 és 1861 között zajlott, a gyermek Jézust tartó Szűz Mária-szobrot pedig Bartalits Mihály pécsi kőszobrász készítette. A kegyszobrot 1861-ben állították fel a kút mellett.

Ez a több mint másfél évszázados történet azonban nem volt háborítatlan. 1947 pünkösdhétfőjének hajnalán letörték a Kisjézus fejét. A sérült részt később helyreállították, a korabeli javítás nyomai azonban megmaradtak. A szobor mégis tovább állt, és tovább fogadta az elé érkezőket.

A kegyhely 1967-ben egyházmegyei rangot kapott, az elmúlt évtizedekben pedig jelentős fejlesztéseken ment keresztül. 2008-tól megújult a szabadtéri oltár környezete, rendezték a parkot és a közlekedési felületeket, korszerűsítették a világítást és az elektromos hálózatot. A fejlesztések során a Mária-szobor is mai, központibb helyére került. 2013-ban felépült a Szent János-ház, 2017-től pedig újabb beruházások indultak, amelyek között az Európa-terem 2019-es átadása is fontos állomás volt. A doroszlói Szentkút így ma már nemcsak búcsújáró hely, hanem egész évben működő lelki és közösségi központ.

A kegyszobor azonban minden fejlesztés mellett is változatlanul a hely egyik legfontosabb jelképe maradt. Éppen ezért volt nem mindennapi, amikor idén februárban leemelték a talapzatáról, és 165 év után először elhagyta a Szentkutat. A megszokott kép egyik napról a másikra megváltozott. A Szűzanya helye üresen maradt – és éppen a hiány tudatosította sokakban igazán, milyen szorosan hozzátartozik a szobor a kegyhely arculatához.

A restaurálás sem egy egyszerű tisztítás. A szakemberek a szobor és a posztamens teljes körű helyreállításán dolgoztak, miközben az eredeti színezés visszaállítása is fontos szempont volt. Biacsi Karolina okleveles kőszobrász-restaurátor és csapata a szabadkai műhelyben kutatóablakok segítségével vizsgálta a szobor évszázadok során többször átfestett felületét. A cél az volt, hogy az egymásra rakódott rétegek alatt megtalálják az eredeti színek és felületek nyomait.

A restaurálás tudományos vizsgálatokkal is kiegészült. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének budapesti mikroszkópos laboratóriumában sztereo-mikroszkópos felmérések és keresztmetszet-csiszolatok segítségével azonosították az eredeti követ és a festékrétegeket. A szakemberek megvizsgálták a koronán és a jogaron fennmaradt eredeti aranyozás nyomait is.

A színezés helyreállítása ikonográfiai szempontok figyelembevételével, a helyi egyházzal egyeztetve és folyamatos szakmai felügyelet mellett történt. A munkálatok során a szobor 1947-es megrongálásának következményeit is kijavították. Így nem egyszerűen egy megszépített szobor tért vissza Doroszlóra: a restaurátorok arra törekedtek, hogy a műalkotás eredeti megjelenését és történeti hitelességét állítsák helyre.

A szakemberek ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a szabadban álló kőszobrot a jövőben fokozottabban kell védeni az időjárás hatásaitól. A restaurálás részeként védőbevonat került a kőre, a szobor fölé pedig egy új, kovácsoltvas baldachin készült. A rózsamotívumokkal, aranyozott rózsákkal díszített építmény egy nagylelkű adományának köszönhetően készülhetett el. A baldachin egyszerre védi a kegyszobrot és emeli ki annak méltóságát.

Miközben a restaurátorok dolgoztak, a Szentkút közössége is várta a pillanatot, amikor a Mária-szobor visszatér. A restaurálás költségeihez sokan hozzájárultak, mert hamar nyilvánvalóvá vált: itt nem pusztán egy régi kőszobor megőrzéséről van szó. A közösség saját örökségét védi.

Bartalits Mihály 1861-ben felállított alkotása történelme során számtalan emberi sors tanúja lett. Előtte imádkoztak azok, akik gyermeket hoztak a világra, azok, akik veszteséget hordoztak, akik betegségben kerestek reményt, vagy egyszerűen csak néhány percnyi békességre vágytak. A szobor története ezért mára összefonódott a doroszlói Szentkút történetével és az ide érkező zarándokok személyes emlékeivel.

Éppen ezért vált a restaurálás így egyszerre műemléki, művészettörténeti és közösségi vállalkozássá. Horvát Ákos, doroszlói kegyhely igazgatója levéltári kutatásai új részleteket tártak fel a szobor eredetéről, a restaurátorok pedig a kő, a festékrétegek és az aranyozás vizsgálatával közelebb hozták eredeti arcát. A közösség támogatása pedig azt mutatta meg, hogy az örökség nemcsak a múlt része, hanem felelősség is a jövő iránt.

A megújult kegyszobor ünnepélyes megáldására szeptember 8-án, a 10 órakor kezdődő érseki szentmise végén kerül sor. A Magyarok Nagyasszonya ekkor ismét elfoglalja helyét a doroszlói Szentkút szívében.

A környezet sokat változott az elmúlt évszázadokban. Új épületek, utak és terek születtek, a kegyhely a mai zarándokok igényeihez alkalmazkodott. A lényeg azonban nem változott: az emberek ma is azért érkeznek Doroszlóra, amiért elődeik – hogy imádkozzanak, hálát adjanak, vigaszt vagy reményt találjanak. A Mária-szobor pedig most már megújulva őrzi tovább ezt a történetet.

Forrás: Segítő Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhely – Doroszló

Szöveg: Klemm Valéria

Fotó: Hét Nap / Szalai Attila

Magyar Kurír