A kiscsoportos óvodások műsorával kezdődött a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda mintegy 167 millió forintból felújított kamuti épületének átadó ünnepsége. Az eseményen Soltész Miklós államtitkár felidézte Brunszvik Teréz alakját, aki 1838-ban az első kisdedóvót alapította. Az államtitkár hangsúlyozta, fontos törekvés, hogy az országos katolikus óvodafelújítási program a kistelepülések intézményeit is érintse, hiszen ez hosszú távon a fiatalok helyben maradását erősíti. A Szeged-Csanádi Egyházmegyén belül kilenc óvoda kapott támogatást, ami ezer óvodai férőhelyet érint.
A Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság számára mindig örömteli egy felújított épület átadása – fogalmazott Lipcsei Imre főigazgató. Az egyházmegyén belül harminchárom központi intézmény van, a tagintézményekkel együtt kilencvenegy telephelyen.
Balog Imréné, Kamut polgármestere elmondta, az óvoda régi épületrésze az 1890-es évek óta áll, az évtizedek alatt számos felújításon esett át. Az utóbbi években felmerült problémák megoldásában mindig számíthattak a Szeged-Csanádi Egyházmegye támogatására. Ennek eredményeként ma már a 21. század elvárásainak megfelelő körülmények között nevelkedhetnek az óvodás gyermekek.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök köszöntőjében kiemelte a kisgyermek nevelésének három területét, a fizikai és szellemi fejlődésen túl a legnehezebbről, a lelkiről is beszélt.
Kiss-Rigó László püspök áldását követően a szalagátvágással hivatalosan is birtokba vették a kamuti gyermekek a felújított óvodát.
Forrás és fotó: Gyula Televízió/Szeged-Csanádi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria