Ünnepi alkalomra gyűltek össze a hívek Nyírgelsén, hogy hálát adjanak a megújult templomért és az annak tövében álló, szintén felújított keresztért. Az 1925-ben épült és 1927-ben felszentelt templomot a közelmúltban nagylelkű önkéntes adományozóknak köszönhetően újították fel kívülről.
A megújult homlokzat és a helyreállított kereszt most újra méltón hirdeti Krisztus értünk vállalt áldozatát.
A felújítás teljes mértékben egy magát megnevezni nem szándékozó, jóakaratú és nagylelkű adományozónak köszönhető, aki Szent Miklós püspök példáját követve titokban tett jót. A templom mellett álló, 1898-ban készült kőkereszt alapzatát is megújították; a korpuszt Janka Gábor atya készítette el újra.
Szocska Ábel püspök a Szent Liturgián prédikációjában a felolvasott evangéliumi szakaszhoz, az irgalmas szamaritánus történetéhez fűzte gondolatait.
A főpásztor személyes élményt is felidézett: papnövendékként évfolyamtársaival tettek egy kezdeményezést, amely végül bátorság hiányában nem valósult meg. Ebből a tapasztalatból döbbentek rá, milyen nagy dolog, hogy az Úr Jézus Krisztus eljött közénk, felvette a mi „rongyos ruháinkat”, hogy segítsen nekünk.
„Az Úr Jézus Krisztus lehajol hozzánk, mint ahogyan az irgalmas szamaritánus lehajolt az elesetthez, nem egy emberhez, hanem az egész emberiséghez. Próbáljatok meg ti is segíteni egymásnak! Ha ő nem restelte, hajoljatok le ti is egymáshoz” – buzdította a híveket a nyíregyházi megyéspüspök.
A templom és a kereszt felújítása ennek az irgalmasságnak a látható jele, hiszen vannak, akik észrevették, hogy az épület és a kereszt is „bajba jutott”, segítségre szorul, és nagylelkűen mellé álltak – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor.
A liturgia végén a házigazda, Ignácz Gyula esperes-parókus hálát adott mindazoknak, akik önzetlen adományaikkal támogatták a megújulást.
Külön köszönetet mondott a kivitelezőknek, Janka Gábor atyának a korpusz művészi kialakításáért, a segédkező papságnak, Gyurkovics Miklós atyának és a diakónusnak, valamint az egyházközség minden tagjának a díszítésben és vendéglátásban nyújtott segítségéért.
Az egyházközség nevében elmondott köszöntőben elhangzott: a külső szépülés nem csupán építészeti munkálat, hanem „hitünk látható jele, melyen keresztül az a szeretet és összefogás sugárzik át, amely közösségünkben él.” A kereszt pedig „különösen irányítja keresztény figyelmünket arra a reményre, melyet egyedül Isten szeretete ébreszt fel és táplál bennünk.”
A Szent Liturgia után a főpásztor és a hívek kivonultak a templom elé, ahol Szocska Ábel püspök megáldotta a felújított keresztet.
Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






