Megújult a sátoraljaújhelyi piarista templom főhomlokzata

Megszentelt élet – 2023. január 28., szombat | 12:02

Megújult a sátoraljaújhelyi Nagyboldogasszony piarista templom főhomlokzata. A munkálatok 2022 novemberében fejeződtek be. A homlokzatfelújítással nem csak állagmegóvó intézkedések valósultak meg; a műemlék templom így a korábban felújított kolostor (ma kollégium) épületével is összhangba került.

A Nagyboldogasszony-templom Sátoraljaújhely egyik legjelentősebb műemlék épülete. A piarista kolostor és a templom a kutatások szerint a 14. században épült fel, majd az évszázadok során több átépítés, bővítés, felújítás történt. Ezekből a legutolsó, a templom műemléki kutatása és helyreállítása 1974 és 1977 között valósult meg. 1977-ben az épületegyüttes külső vakolatcseréjére került sor, amely azóta rendkívül leromlott, több nagyobb felületen elvált a falfelülettől, és leszakadt.

A templom épültéhez szorosan kapcsolódó kollégiumépület – korábban pálos, majd piarista rendház – homlokzati rekonstrukciója 2021 februárjában készült el. A templom főhomlokzatának felújítása városképi szempontból fontos volt, mivel így, a kollégium épületével együtt, egységes kép tárulhat az ide látogatók és a hívek elé. A templom közösségi színhelyként is szolgálja a piarista missziót a sátoraljaújhelyi piarista tanodába járó diákok, a kollégium lakói és a közösség többi tagjai számára.

A Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásnak köszönhetően megújulhatott a templom teljes főhomlokzata. A kivitelezési munkálatokat az örökségvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges építészeti terv dokumentáció elkészítése előzte meg, melyet az M-Teampannon Kft. valósított meg. A felújítást a Jánosik és Társai Kft. végezte el. A főhomlokzat vakolatának eltávolítása után szellőző vakolat készült, amely biztosítja a falazat só- és nedvességtartalmának szabályozását is. A munkálatok 2022 novemberében fejeződtek be.

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria