Megújult a véméndi Szent Mihály-templom

Hazai – 2023. április 27., csütörtök | 14:52

A Geresdi-dombságban fekvő, jelentős német nemzetiségi közösséggel rendelkező Véménd 1796-ban barokk stílusban épült római katolikus templomában celebrált ünnepi szentmisét Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke április 23-án, húsvét harmadik vasárnapján abból az alkalomból, hogy megújult a település Szent Mihály-templomának tetőszerkezete.

Az ünnep Véménd teljes közösségének ünnepe volt, melyen számos egyházi és világi méltóság is megjelent. Felföldi László püspök megáldotta az épület felújított tetőszerkezetét, majd ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Mihály-templomban.

A liturgia előtt ünnepi beszédek sora következett, benne Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának köszöntőjével.

Az államtitkár többek között arról beszélt, hogy míg Nyugat-Európában keresztény templomokat rombolnak le, vagy megváltoztatják az épületek funkcióját, Magyarországon felújítják ezeket, sőt újakat építenek, éppen a német nemzetiség kezdeményezésére. Azt az utat kell választani, amelyet egyházainkkal, püspökeinkkel, papjainkkal, hitoktatóinkkal és a hívekkel együtt felvállaltunk. Ez pedig arról szól, hogy nem leromboljuk, hanem megőrizzük azokat, sőt ha tudunk, újakat építünk – hangsúlyozta beszédében Soltész Miklós.

Ünnepi szentbeszédében Felföldi László püspök kiemelte: a véméndi templom tetőszerkezetének felújítása óriási üzenetet közvetít számunkra a munkálatokhoz kapcsolódóan megszületett összefogásról. A családban, az Egyház közösségében és a társadalomban lévő problémákat látjuk és megéljük mindennapjainkban. A hibákat feltárjuk, meg is fogalmazza mindenki, hogy gond van, de mindig valami különleges, külső dologtól reméljük a megoldást. A véméndi közösség tagjai nem külső megoldásra vártak az Egyháztól, az államtól, hogy majd megoldják a templomukban keletkezett problémát, hanem az itt élők összefogva keresték, hogy kit vonhatnak be, aki a segítségükre tud lenni a megoldásban.

Emberek vagyunk és felelősséggel éljük az életünket. Összefogással alakult ki emberi méltóságunk, alakultak ki családi, baráti, szomszédi és iskolai közösségeink, melyek hozzátettek valamit sorsunkhoz – mondta a főpásztor. – Minél kevesebb és kisebb a közösségi találkozás és annak lehetősége az életünkben, annál gyengébbek vagyunk. Ezért amikor arról beszélünk, hogy a családokat meg kell erősíteni, elsősorban nem különleges terápiára és szakemberekre kell gondolnunk, hanem egyszerűen össze kell fogniuk a családoknak. Legyenek együtt, amiből erőt kapnak a holnaphoz, a jövőhöz. Az Egyháznak most ez a küldetése és feladata, hogy erősítse és egybeterelje a családokat.

„Legyetek mindnyájan egyek” (vö. Jn 17,21) – ahogy Jézus Krisztus mondta imájában. Biztonságot adva kell erősíteni a család közösségét, hogy megszülessen szívünkben az életnek, a mindennapoknak megújító gazdagsága és megszülessen a közösség életet teremtő, életre nevelő és gyógyító szeretete. Ez a feladatunk, ez a küldetésünk, Jézus ezt bízta ránk. A nagy egyházi közösségnek is ez az összefogás fogja adni az erejét – zárta beszédét a pécsi megyéspüspök.

A szentmise végén Schraub Ádám plébános felelevenítette a Szent Mihály-templom felújításának történetét, majd kifejezte háláját, hogy lebontás helyett a megújulás győzedelmeskedett. Köszönetet mondott a kormányzati és egyházi támogatásért, az önkormányzatok támogatásáért, a gyűjtésekből befolyt adományokért, a jótékonysági koncertek keretében és más módon végzett önzetlen szolgálatért, és kifejezte reményét, hogy még sokáig élő hittel, reménnyel és szeretettel ünnepelheti a közösség a köztünk lévő, feltámadt Krisztust a Szent Mihály-templomban.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria