Megújult a veszprémi Károly-templom

Hazai – 2017. február 14., kedd | 16:37

A veszprémi Szent Mihály-főplébániához tartozó Feltámadt Üdvözítő-, népies nevén Károly-templomban mutatott be február 12-én, vasárnap szentmisét Márfi Gyula érsek.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az érsekkel koncelebrált Nagy Károly címzetes apát, kanonok, plébános, illetve Felker Zsolt káplán és Ebele Ferenc nyugalmazott plébános. A templomot 110 éve építtette Hornig Károly veszprémi püspök saját temetkezési helyéül.

A szentmise kezdetén a főpásztor megáldotta a belsejében teljesen megújult templomot, az új szószéket, valamint az 1917. február 14-én itt nyugalomra helyezett báró Hornig Károly bíboros-püspöknek a felújítás során elkészült síremlékét. A munkálatok során a templom szentélyéből – a hely szűkössége miatt – kikerült a szembemiséző oltár.

Szentbeszédében a főpásztor megemlékezett elődjéről, aki száz éve, 1917. február 9-én hunyt el, hetvenhét éves korában. Közel harminc évig szolgálta a Veszprémi Egyházmegyét, s ez alatt az idő alatt számtalan intézkedése között modernizálta az egyházmegye igazgatását, felújíttatta, kibővíttette legtöbb templomát, köztük a székesegyházat, amely neki köszönhetően kapta mai formáját. Átszervezte az esperesi kerületeket, iskolákat építtetett, megújította a papnevelést, rendezte a papok és a tanítók fizetését. Rendkívül nagyvonalú mecénás is volt, de a szegényekre is gondolt. Ő koronázta meg az utolsó magyar királynét, Zitát. Ő volt az egyetlen, aki veszprémi püspökként viselhette a bíborosi címet.

Beszédének második részében a főpásztor az evangéliumban elhangzott példázat nyomán a farizeus viselkedés veszélyeire figyelmeztetett.

A szentmise végén Nagy Károly plébános köszönetét fejezte ki a hívek adományaiért, az építők munkájáért. Elmondta, hogy tervei szerint a templom felszentelésének évfordulójára készül el az a kiadvány, amely bemutatja majd az épület történetét.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria