Megújult a vörösberényi egykori jezsuita kolostor

Kultúra – 2021. június 24., csütörtök | 19:32

Átadták a megújult egykori jezsuita kolostort Balatonalmádi-Vörösberényben június 22-én. Az épület összművészeti kulturális központként fog működni.

A megnyitó ünnepségen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára elmondta: mintegy egymilliárd forint kormányzati támogatásból újult meg a vörösberényi kolostor, amely a szomszédságában álló Loyolai Szent Ignác-templommal és a 2017-ben felújított volt magtárral együtt a Balaton-part ikonikus helyévé vált.

Mint mondta, a megújult kolostorépületben a tervek szerint helytörténeti gyűjtemény, képtár, múzeum kaphat helyet, és a közelében álló magtárral együtt színházi előadásoknak, koncerteknek, képzőművészeti kiállításoknak, szakmai konferenciáknak is otthont ad majd.

Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere elmondta, hogy a kolostor szomszédságban álló magtár a balatonalmádi kulturális központot megálmodó Kerényi Imre színházi rendező nevét viseli majd. A kolostor helyiségei a színházi előadások háttérépületeként, konferenciák helyszíneként működnek a jövőben.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője megemlítette, hogy a kolostort az 1758-as iratok említik először, a templomot 1779-ben szentelték fel, és a magtárt is a 18. században építették. Kerényi Imrével közösen kezdeményezték a kulturális központ létrehozását, most pedig eljött az idő, hogy megtöltsék tartalommal a megújult épületet.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria