Megújult a zalacsébi templom

Hazai – 2018. szeptember 18., kedd | 10:58

Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg szeptember 16-án a zalacsébi templomot, ahol az elmúlt hónapokban jelentősebb belső munkálatokat végeztek.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A zalacsébi lakosok összefogásának köszönhetően az elmúlt hónapokban belső felújítási munkákat végeztek a templomban. A templom 1886 és 1888 között épült, idén ünneplik felszentelésének 130. évfordulóját. Az épületben több felújítás is volt: az egyik legfontosabb az 1931–32-es, amikor Gál József elkészítette a templom falfestményeit; 1995-ben elektromos orgonát helyeztek el a kóruson, ekkor készült a két üvegablak, melyek közül az egyik Boldog Brenner Jánost ábrázolja. Ez volt a közelmúltban boldoggá avatott vértanú egyik első templomi ábrázolása.

A mostani felújítást, amelynek összköltsége körülbelül kétmillió forint volt, a hívőközösség saját anyagi erejéből és a vállalkozók nagylelkű hozzájárulásából fedezte, akik sok esetben nem kértek pénzt a munkáért – hangzott el az ünnepségen.

Az egyik legfontosabb feladat a templomban a járólap felújítása, a padok aljazatának cseréje, az épület szigetelése volt, melynek során részben a szentélyt is átalakították. Felújították az aggregátort, a gyóntatóhelyiséget; kijavították a torony hibáit, és lefestették a kerítést.

A szeptember 16-án bemutatott ünnepi szentmise homíliájában Székely János püspök az evangéliumhoz kapcsolódva kiemelte: Péter apostol félig megértette Jézust, az ő titkát, amikor meglátta benne a hatalmas, erős Messiást. De azt, hogy neki szenvednie kell, nem fogadta el. Félig értette meg Jézust: akárcsak a vakságából meggyógyult ember.

Hányszor vagyunk mi is vakok a szívünkben – mondta a főpásztor. – Nehezen értjük meg Isten jelenlétét, titkát; nehezen fogadjuk el őt, különösen a szenvedésekben. Különösen, amikor az életünk terhe nehéz: képtelenek vagyunk őt felismerni. Minden templom Isten fényétől ragyog: Isten hatalmas kegyelme árad ki a szentségeken át; segítenek, hogy lássunk, a szemünk megtisztuljon.

Székely János püspök hozzátette: templomaink Isten törvényeinek, az élet törvényeinek jelei. Fontos lenne, hogy a templomok megteljenek emberekkel, akik meghallgatják Istent törvényét: a szeretet, a nagylelkűség, a hűség törvényét.

A megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria