Mély kút, amiből van mit előhozni – Korzenszky Richárd gyémántmisét ünnepelt Tihanyban

Az ünnepélyes bevonulás után Mihályi Jeromos tihanyi perjel köszöntötte a hatvan éve papi szolgálatra felszentelt Richárd atyát, Várszegi Asztrik pannonhalmi nyugalmazott főapátot, Udvardy György veszprémi érseket, Steinbach József református püspököt, a paptestvéreket, rendtársakat Győrből, Pannonhalmáról és Bakonybélből, az egyházmegyés papokat, a premontrei, ferences és ciszterci szerzeteseket. Köszöntötte Richárd atya családtagjait és barátait, egykori tanítványait, a híveket, a bencés diákokat, és nem utolsósorban Kontrát Károly országgyűlési képviselőt, Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét, Fedor Tibort, az EMMI Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztályának vezetőjét.

Az ünnepi szentmisén részt vett Dékány Sixtus volt zirci ciszterci apát, Gabnai Sándor balatonfüredi evangélikus lelkész, Sinkó Ágnes bencés perjelnő és Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója is.

Mihályi Jeromos Richárd atya hatvan éves papi szolgálatáért hálát adva elmondta: „Mi is, szerzetes és paptestvérei az egész magyar bencés kongregáció nevében idehozzuk a hálánkat azért, hogy az Úr megtartotta, sok kegyelmet és lehetőséget adott Richárd atyának, amivel valóban gazdagította rendünket. Hálát adunk mindazért, amit paptanárként, a pannonhalmi főmonostor és a tihanyi apátság elöljárójaként tett rendünkért, közösségünkért.”

Az ünnepelt megvallotta, a papszentelése előtt nem volt annyira megilletődve, mint most. „A papszentelést vártam, nem tudtam, hogy mi vár rám. Most, hat évtizeddel a hátam mögött tudom, mi az, amiért hálát lehet adni. Megtapasztalhattam, hogy az erő a gyöngeségben teljesül, és azt, amit Szent Benedek atyánk sokszor mondott: Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél.”

Az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumot Egri László diakónus, bencés oblátus olvasta fel Lukács evangéliumából.

A szentmise szónoka Schindler Mátyás bajai plébános, a jubiláns egykori tanítványa volt.

„1964. május 23. óta sok idő telt el. Egyre inkább érvényes Richárd atya életére, hogy mélységesen mély a múltnak kútja, felidézni sem könnyű az eseményeket. A kérdés azonban az:

lehet-e és mennyire lehet a kútból meríteni?

Ebből az életútból lehet: a tudás, az elhivatott, energikus, erőfeszítésekkel teli élet jó ok az ünnepre

– hangsúlyozta a bajai plébános beszéde elején, majd méltatta az ünnepelt érdemes szolgálatát, megszólalásait, tetteit, írásait, embersegítését. Mindenkinek lehet oka az ünnepre, aki szeretni tud, másokat segít, a lelkipásztori hivatást ünnepelni azonban a mai korban különösen fontos – tette hozzá.

Schindler Mátyás irodalmi példákkal és Korzenszky Richárd írásaiból vett gondolatokkal gazdagon illusztrált beszédében felidézte a szerteágazó életút egyes elemeit, a boldog gyermekkort, a pannonhalmi noviciátust, a budapesti egyetemi éveket, a győri, majd a pannonhalmi tanári, perjeli, majd igazgatói erőfeszítéseket, a magyar egyházi iskolákért vállalt közszolgálati feladatokat.

Kiemelte, Richárd atya Tihanyt újjáteremteni akarta, szellemi-lelki táplálékká tenni nemcsak a turisták számára. A szentmisék, prédikációk, találkozások, elmélyült beszélgetések, lecsendesülések, szentföldi utak, előadások százai mind felmutatták, az élet érték.

Richárd atya hatvan éve hangosítja fel a benedeki gyakorlatot: ora, labora, lege – melyben az imádság mellett a munka és az olvasás is fontos szerepet kap.

A szónok elmondta, Richard atya ékes rendbe szabva leírta mindazt, amit megismert, az igazat írta, megkülönböztetve az értékest az értéketelentől. Hatvan éven át hajtja egy szent akarat, hogy el- és kimondhassa,

egy apró kulcskarikára felfűzött kulcsocska is jó valamire, mindig mindenki való valamire.

Richárd atya lelke finomságával és szelídségével, gyöngéden mutat rá az élet apró csodáira, a filigrán miniatűröket is észreveszi mind tanárként, mind íróként, mind fotósként. De mennyire veheti észre a mai ember a hangyányi bűvöleteket, csodákat? – tette fel a kérdést a szónok. – Nem csak nézni, látni is kell, de látni nem lehet szaladva. Nyitottnak kell lenni, mint az emmausziak – utalt az evangéliumra, majd sorolta Richárd atya életéből a gyermeki nyitottság példáit, amiket már egykori diákjaként és színjátszósaként is megtapasztalt. „Tanárként is tudta, hogy kell a tudás, de az élmény az, ami számít” – tette hozzá.

A szentleckére utalva, melyben Pál apostol a testében hordozott tövisről beszél, Schindler Mátyás elmondta, senki nem tökéletes, de

a Jóisten kegyelme akkor nyit meg nem várt kapukat, amikor úgy hisszük, eljutottunk a határainkhoz.

A betegségek, szenvedések a másik ember felé empatikusabbá tesznek, jobban megértjük a többiek sebét, mert tudjuk, mi a fájdalom, a sikertelenség, milyen, ha alulértékelnek, becsapnak, tudjuk, milyen kicsúfoltnak lenni. Szenvedéseink, elégtelenségeink tesznek alkalmassá, hogy felemeljük a szenvedőket, hogy lelkipásztorként is jósággal és irgalommal legyünk mások iránt.

Az egykori tanítvány végül köszönetet mondott a Jóistennek, hogy nekünk adta Richárd atyát, és áldást kért életére.

A szentmise végén a tihanyi egyházközség nevében köszöntötték az ünnepeltet, hálát adva áldásos munkájáért, melynek gyümölcse, hogy gazdag létszámú bencés közösség hirdeti az örömhírt a helyi és környező községekben.

Mihályi Jeromos visszautalt a prédikációra: „Mi, tihanyi bencés szerzetesek azért adunk hálát, hogy annak a bizonyos kulcskarikának közösen lehetünk a kulcsai, közösséget vállalhatunk Richárd atyával.”

Az ünnepelt elmondta, hatvan éve nem tudta, mi van előtte, most már tudja, mi következik. Köszönetet mondott elsőként a szüleinek, az iskoláinak és nevelőinek, bencés szerzetesi közösségének, munkatársainak, barátainak, diákjainak. Megköszönte az Úrnak az ajándékait, amelyekkel elhalmozta, és mindazt, amitől megóvta. Kérte a jóakarók imáit, hogy szárnyaló szívvel járhasson az Úr parancsainak útján, és ajándékként tudja elfogadni a még rá váró időt, szolgálhassa az embereket, hogy közelebb kerülhessenek Istenhez.

Egykori gimnáziumi osztálytársával, a szintén hatvan éve szentelt Németh Antallal együtt adtak áldást a szentmise végén.

A gyémántmisén közreműködött a Tihanyi Bencés Apátsági Templom Énekkara Kővári Péter karnagy vezetésével.

Az apátság csodálatos panorámájú déli teraszán marhapörkölttel, meggyes rétessel, pogácsával és borral vártak minden vendéget, majd a lakoma után itt köszöntötték az ünnepeltet.

Elsőként Udvardy György veszprémi érsek fordult Korzenszky Richárdhoz a főegyházmegye nevében. Beszédében kiemelte, Richárd atya a maga tehetségét és szerzetesi elköteleződését mindig lelkipásztorként is élte, társul szegődött azok mellé, akik úton voltak, értelmezte, kifejtette, magyarázta az írásokat. „Hálásan köszönöm, hogy megtörted a kenyeret. A kenyértörésben felismerni Krisztus, így azzal az élménnyel mennek vissza az emberek az otthonaikba, hogy találkoztak a Feltámadottal. Ez reménységet ad mindannyiunknak.” A veszprémi érsek végül Isten áldását kérte Korzenszky Richárd szerzetesi, papi, tanári szolgálatára.

Steinbach József református püspök a magyarországi reformátusok nevében köszöntötte a régtől szeretett és tisztelt egyházvezetőt, tudós tanárt, művészetet szerető embert és testvért. Megköszönte ökumenikus nyitottságát, testvéri szeretetét, amivel a felekezetek között megteremtette az egységet, valamint példaadását, hogyan kell megszólítani az embereket az evangéliummal.

Fedor Tibor főosztályvezető felolvasta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözlőlevelét és személyes jókívánságait, melyben kitért az ünnepelt elévülhetetlen érdemeire az egyházi iskolákban folyó oktatás és a tihanyi apátság lelki és szellemi központtá fejlesztése terén. Ezután Gabnai Sándor evangélikus lelkész halmozta el jókívánságaival az ünnepeltet, majd a görögkatolikusok nevében köszöntötték Richárd atyát, kiemelve: „Isten eszköze, az Atyaisten munkatársa, Jézus Krisztus barátja, a Szentlélek ajándéka lehetsz számunkra”.

Korzenszky Richárd végül elszavalta Ady Endre sorait a Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verséből:

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden…

A gyémántmisés megemlítette, hogy Janka Ferenc egykori pannonhalmi diákja volt. Amikor a kilencvenes évek végén bejárta egy pap társával Kárpátalját meglátogatva a titokban szentelt püspököket és papokat, fiatalokkal is találkoztak. Kérdezte őket, tudnak-e magyar verset, mire egy lány elmondta ezt az Ady-művet. „Összeszorult a torkom. Ott, ahol a magyar szavak szanaszét mennek, a nyelvhatáron hallom ezt a verset.” A beszélgetés során az is kiderült, hogy Janka Ferenc volt a lány tanára a nyíregyházi képzőben, ő ajánlotta neki ezt az Ady-verset, amelyet még pannonhalmi diákként kellett megtanulnia.

Soha nem lehet tudni, hogy amit az ember vet, mikor és hogyan érik be. Érdemes szolgálni. Csak a másokért való életnek van értelme.”

Fotó: Halász Gábor

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír