Mélyre eveztek az idei pálferis táborban Révfülöpön

A táborban az előadások, workshopok, áhítatok, beszélgetések, valamint a közösség „névadója”, Pál Feri szombat esti szentmiséje mellett fontos szerepet kaptak a szabadidős programok is: vitorlázás, kirándulás a Káli-medencében, kertmozi, színházi előadás, borkóstoló, DJ-buli, szalonnasütés, balatoni strandolás, városi séta.

Idén is volt lehetőség altáboros bontásban mélyebb beszélgetésekre.

A workshopok és foglalkozások között volt önismereti, dramatikus műhely, pszichodráma műhely; relaxációs, képmeditációs-kreatív, mozgásos, biblikus, szocio-, illetve művészetterápiás workshop; teremtésvédelmi vagy éppen illóolajos foglalkozás. A résztvevők előadásokat hallgathattak a mesterséges intelligenciáról, egy sminkes divatipari tapasztalatairól, a rákról, valamint a stresszkezelésről.

Pál Feri atya a révfülöpi Munkás Szent József-templom hangulatos kertjében mutatott be szentmisét.

Mária és Márta evangéliumi történetének egy mondata kapcsán ő is mélyre evezett: arra hívta fel a figyelmet, hogy a divatos, 20. századi gondolattal szemben, miszerint ma Isten hallgat, nem válaszol a kérdéseinkre, valójában az az igaz, hogy manapság mi, emberek nem hallgatjuk meg azt, amit Isten mond nekünk. Amikor Márta megkérdezi Jézust: Uram, te hagyod, hogy én egyedül fáradozzam?, akkor hiába tesz fel formailag kérdést, valójában leszúrást, kritikát fogalmaz meg Istennel szemben.

Pál Feri először arról elmélkedett, hogy

vannak-e mélységes kérdéseink Istenhez.

Ugyanis Márta példája nyomán is megbizonyosodhatunk róla, hogy egyáltalán nem biztos ez. De nem lehetséges-e, hogy Isten nagyon is válaszol, csak az ember nem hall? A szónok azt mondta, az a benyomása, hogy mindannyian meghallottuk már Isten életünkre vonatkozó lényegi válaszait. A második kérdés inkább az, hogy

komolyan veszem-e azt, amiről pontosan tudom, hogy ez Isten válasza.

Jézus evangéliumbeli válasza valójában arra jó, hogy Márta elkezdjen kérdéseket feltenni – mutatott rá Pál Feri. – Tehát igazából nem az a kérdés, hogy meghallom-e Isten válaszait, hanem hogy meghallom-e ma nekem feltett kérdéseit.

Már az evangéliumokba is, kétezer éve Isten tízszer annyit kérdezett minket, mint mi őt

– érzékeltette az arányokat a lelkipásztor. – Viktor Emil Frankl azt tapasztalta meg Auschwitzban, hogy Isten nem válaszolt azokra a kérdéseire, hogy miért van a háború, miért a holokauszt, miért az embertelenség, de helyette mindennap, amikor felébredt, megkérdezte tőle, neki mi a válasza ezekre. Megdöbbentő, de kétezer évvel Jézus „kopernikuszi” fordulata után még mindig újdonság nekünk Istennek ez a fajta viselkedése.

Hogyan válaszolok Isten kérdéseire?

– folytatta a gondolatmenetet Pál Feri. Ezt a hivatásával kapcsolatos döntéssel illusztrálta: igazából nem Isten adott választ az ő kérdésére, hogy legyen- e pap, hanem őneki kellett felelnie Isten kérdésére, hogy pap lesz-e.

Két vidéki vállalkozó rájött, hogy már nem akarnak több pénzt, és feltették a kérdést, hogy akkor mi motiválja őket a munkájukban. Rájöttek, hogy az, hogy ne csak ők legyenek jól, nemcsak a velük dolgozók, hanem a dolgozóik családjai is. Pál Feri ebből azt vonta le: Jézus azért nem válaszol a kérdéseinkre, hogy

az ember magának tegyen fel kérdéseket, és ugyanazzal a tisztességgel válaszoljon is rájuk.

Tudva azt, hogy a válasz azt jelenti, hogy az életemet attól kezdve abba az irányba vezetem.

A három főszervező Ágoston Kata, Bede Zsuzsi és Brandhuber Lilla voltak, ők mondták el gondolataikat a tábor és a mottó kapcsán.

Ágoston Kata szerint az „Evezz a mélyre” mottó egyfajta meghívás, hogy túllépjünk a mindennapok felszínén. Nemcsak az önismeret mélységeire gondolunk itt, hanem a hit, az emberi kapcsolatok és a közösségi jelenlét mélyebb megéléseire is.

A mélység nem egyértelműen cél vagy elvárás, inkább lehetőség, meghívás.

Én ezt a mélységet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor búvárként lemerültem a víz alá. Aki búvárkodott már, tudja: a mélység gyönyörű, de nem lehet sietni oda. Ahogy haladsz lefelé, nő a nyomás. A tested ezt jelzi, főleg a füled. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy erőlteted. Vissza kell jönni pár métert. Egyenlíteni. Aztán újra próbálni. Lent, a mélyben minden más ritmusban történik – lassabban, csendesebben. Nem maradunk ott örökre, a felszínre vissza kell jönni, de azt sem lehet hirtelen. Ha túl gyorsan jössz fel, megbetegíthet.

A testnek (és ugyanígy a léleknek is) idő kell a visszaálláshoz. Sőt a búvárok még azt is tudják: ha mélyre merültél, utána nem szabad azonnal repülni. Nem lehet rögtön a „magasba szállni”, idő kell az átmenethez. Így van ez velünk is: ha valaki elmélyül egy beszélgetésben, imában, önismereti folyamatban, utána idő kell, hogy újra „felszínre érjen”. Hogy beépítse, amit átélt.

Sokszor épp ez az egyik legnagyobb ajándék a táborban: hogy megengedhetem magamnak a lassúságot, hogy nem kell minden percben mélyen lennem. A felszín is nagyon fontos: a vitorlázás, a tábortűz, a tánc, a beszélgetések…

A mélység értelmet nyer, ha van hova visszatérni. És a felszín szépsége is más, ha már jártunk mélyebb vizeken.

A táborban mindenki más úton járt. Volt, aki mélyre merült; volt, aki inkább pihent, kapcsolódott, felszínt tapasztalt. Mindegyik oké.

Kata rámutatott, volt egy másik szintje is a tábor elmélyülésének: a teremtett világhoz való kapcsolódás. Idén külön öröm volt, hogy a Pálferis Teremtésvédelmi kör ismét jelen volt a táborban szemléletformáló és közösségépítő programokkal. Többek között teremtésvédelmi workshopon és játékos kvízen vehettek részt a táborozók, melyek során a környezettudatosság, a fenntarthatóság, a felelős fogyasztás és a lelki-szellemi ökológia is előtérbe került.

A tábor során szelektív hulladékgyűjtést is biztosítottak – ez is része volt annak, hogy a mélyre evezés ne csak befelé, hanem kifelé is irányuljon: a világ, a természet, a jövőnk felé. „Mert ha mélyre megyünk, felelősséggel is jövünk vissza. És ha megtanulunk figyelni – önmagunkra, egymásra, a természetre (és az isteni vezetésre) –, akkor tudni fogjuk: mikor kell evezni, mikor kell csak lebegni… és mikor kell tenni.

Brandhuber Lilla úgy véli, hogy a Pálferis közösség azoknak szól, akik mernek elindulni a biztonságos felszínről, és belemerészkedni a valódi önismeretbe, kapcsolódásba, mert mélyre evezni bátorság, ott történnek az igazán fontos dolgok. Ott kezdődik a változás, az őszinteség, az élet valódi tartalma.

„Ennek a közösségnek az ereje abban rejlik, hogy senki sem marad egyedül ezen az úton. A többi résztvevő, barátok, csoportvezetők segítik azokat, akik elindulnak. Egymásra figyelő tekintetek, pillantások, csendes jelenlétek, közös imák és őszinte szavak, szeretet tartják össze a közösséget.”

Bede Zsuzsinak a tábor szó azt jelenti, hogy az évközi programokat megkoronázza egy többnapos együttlét. „Számomra az fontos, hogy a közösségnek szervezünk egy kikapcsolódásra alkalmas közösségi létet. Nem kifejezetten csak azok vehetnek részt, akik évközben jelen voltak minden programunkon, de a tábori résztvevők többségét ők adják. Így megvalósul az, hogy egy közösséget látunk, amely nyitott olyanokra is, akik pont a nyáron csatlakoznak hozzánk.

A színes, változatos programokkal segítjük az embereket egymáshoz kapcsolódni. Mindenki talál számára vonzó programot, és a közös élmény segítségével egyedüliként is hamar tud kötődni hozzánk.

Fontosnak tartom az önkéntes munkát, és erre széles tárházat nyújt egy-egy tábor megrendezése. Sokan találnak munkát már az előkészületek során, de a legtöbb feladatra ott helyben van szükség. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de mégis sokan találnak egy-egy apróbb munkát, amivel szintén még közelebb érezhetik magukat, ahhoz, hogy egy közösséghez tartoznak.”

A pálferis tábort július 14. és 16. között előtáborok vezették be, az érdeklődők táncos, evezős, gyalogos és biciklis előtáborból választhattak.

Összeállította: Agonás Szonja

Fotó: Ágoston Kata, Bárkányi Zsolt, Karkus János, Major Rudolf Gergely

Magyar Kurír