Mennyei honvággyal építeni – Szent Márton oltalma alatt álló közösségek találkoztak Pannonhalmán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Mint élő kövek elnevezésű találkozó ünnepi szentmiséjét Várszegi Asztrik főapát mutatta be október 29-én. Homíliájának középpontjába Szent Márton példáját állította. Várszegi Asztrik Sulpicius Severus Szent Márton életéről szóló munkájából azt a szakaszt emelte ki, amelyben a szerző a szent súlyos betegségéről ír. Severus szerint Márton már az égi hazába kívánkozott volna, de tanítványai ijedtségét látva felismerte Isten akaratát, hogy megfáradtan, idősen és betegen is szolgálnia kell a közösségét. Isten akaratára a „non recuso laborem” (nem utasítom vissza a munkát) mondatával válaszolt, Pál apostol példája szerint. Várszegi Asztrik felhívta a figyelmet arra, hogy Márton nem csupán a munkát, hanem a rá váró erőfeszítéseket, küzdelmet is elfogadta ezzel a mondattal, annak ellenére, hogy egész életét „mennyei honvággyal” élte, és már szívesen sietett volna az Úrhoz.

Várszegi Asztrik nem feledkezett meg azokról a főpásztorokról sem, akik Szent Márton válaszát választották jelmondatul: Serédi Jusztinián bencés szerzetes, esztergomi érsek és Márton Áron erdélyi püspök is Szent Márton nyomában kívántak járni. Várszegi Asztrik kiemelte, szeretni csak úgy lehet, ha önmagunkat adjuk a legszemélyesebben, ha tudjuk vállalni a szenvedést a családunkért, a közösségünkért, az egyházért. Jézus úgy segít bennünket a munka és a szenvedés vállalásában, hogy saját testével és vérével táplál bennünket – zárta elmélkedését a főapát.

A szentmise végén Várszegi Asztrik megáldotta azokat a köveket, amelyek a felvidéki Alistál új plébániáját fogják erősíteni. A község plébánosa, Bozay Krisztián Várszegi Asztrik főapáttól kért egy követ Szent Márton hegyéről, amely a megépítendő plébánia alapköveként szolgálhat. A pannonhalmi főapát támogatta a kezdeményezést, és továbbgondolva Bozay Krisztián kérését, a Háló Egyesület segítségével minden Kárpát-medencei, Szent Márton oltalma alatt álló település képviselőjét arra buzdította, hogy egy-egy kővel járuljanak hozzá az alistáli plébánia felépítéséhez. A főapát felhívásának eleget téve, a háromnapos pannonhalmi találkozóra a Kárpát-medence negyvenhét közössége hozott vagy küldött követ.

A megáldott kövek között volt Pannonhalma középkori bencés monostorának köve, az 1988-ban vízzel elárasztott, erdélyi Bözödújfalu templomának köve, valamint a Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgyéből, a történelmi Magyarország legkeletibb pontjáról származó kő. Nemcsak Erdélyből, hanem a Vajdaságból, Torontálorosziból és Törökbecséről, valamint a pozsonyi magyar közösségtől is érkeztek kövek. Az adományozók nemcsak a köveket, hanem a kövek történetét is átadták az alistáli egyházközség tagjainak. Az egyik Budapestről érkezett követ az adományozó édesapja gyűjtötte Komáromban, a Duna partján. Az édesapát Mártonnak hívták, aki ebben az évben lett volna kilencven éves.

A liturgiát követően Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója az oltárra kihelyezett Szent Márton-ereklye történetéről beszélt. Dejcsics Konrád kiemelte, Pannonhalmára a késő középkorban került Szent Márton koponyacsontjának egy darabja. Az ereklyét egy ezüst tokban őrzik, amely egy neogótikus ereklyetartóban található. A bencés szerzetes rámutatott arra, hogy az ereklye semmiképpen sem lehet az imádat tárgya. Az előadó egy személyes történet elmesélésével magyarázta el a hallgatóság számára az ereklye jelentését: a nagyanyja halálát követően megkapta emlékbe az étkészletét. Amikor az étkészletből elővett egy tányért, a gesztus hatására megelevenedett számára a gyermekkora: azok az illatok, ízek, amelyeket a nagymamánál töltött idő alatt tapasztalt meg. Dejcsics Konrád hangsúlyozta, az általa elmesélt történetben – akárcsak az ereklyék esetében – nem a tárgy az érdekes, hanem azok a személyes kötődések, élmények, amelyeket előhív az egyes dolog.

Dejcsics Konrád felhívta a figyelmet arra, hogy az oltáron látható ereklyetartóban az ereklye alig látszik, az azt körülvevő apró oszlopok és tornyok miatt, amelyek a mennyei Jeruzsálemet szimbolizálják, ezáltal Krisztus feltámadására utalnak. Miként a mulandó ereklyét körbeveszi a nemes anyag, úgy fogja beborítani Krisztus fénye a halandó földi testet a feltámadáskor. Az ereklye az előttünk álló, Krisztussal való találkozást vetíti előre. Ebben az értelemben az ereklye a feltámadásban való hit lenyomata. Dejcsics Konrád ismertetőjét egy érdekes összefüggéssel színesítette, mely szerint a pannonhalmi bazilika altemplomában őrzött Szent Márton-ereklyét védő ónix szarkofág ugyanabból az anyagból készült, mint a keresztelőkút, az ambó, az oltár, valamint a bazilika keleti ablaka, mivel az ónix nem más, mint a feltámadt Krisztus szimbóluma.

A találkozó záróestjére Dejcsics Konrád ismertetőjét követően, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium dísztermében került sor. Az eseményen Alistál plébánosa, Bozay Krisztián megköszönte az új plébánia épületéhez adományozott köveket. A köszönetnyilvánítás mellett megosztotta az édesanyai nagyapjával kapcsolatos történetét, aki korán elhunyt. Elmondta, bátyjával ellentétben számára nem volt lehetőség arra, hogy tanulhasson a nagyapától, aki leírása szerint igazi falusi mesterember volt. Plébánosként megtapasztalhatta, hogy Isten számos nagyapával ajándékozta meg – zárta felszólalását az alistáli plébános, azokra az idősekre utalva, akik magas életkoruk ellenére is aktívan részt vesznek az egyházközség életében, a nehéz fizikai munkától sem visszariadva.

A program keretein belül Dejcsics Konrád a Szent Márton-évről tartott beszámolót. A jubileumi év főszervezője nem titkolta, hogy az ünnepi eseménysorozat mottóját – Közösségben vagyunk – Szent János első levele és a szerdai vesperás antifónája ihlette. Dejcsics Konrád álláspontja szerint Szent Márton életét alapvetően meghatározta a közösségvállalás: nem felülről lefelé irányuló kommunikációt folytatott, hanem minden esetben az egyenlőségen alapuló kommunikáció megteremtésére törekedett. A jubileumi év logójaként szolgáló hálózati rajz a Szent Márton-ereklye körvonalait jeleníti meg. Az ereklye körvonalaiból kirajzolódó hálózat a közösségben lét fontosságára hívja fel a figyelmet. Dejcsics Konrád hozzátette: a szerzetesközösség és a szervezők számára a hálózati rajz pontjainak helyén a Szent Márton-évhez kötődő személyek arcai jelennek meg, a vonalak pedig konkrét kapcsolatokat jelölnek, amelyek a jubileumi évnek köszönhetően jöttek létre. Dejcsics Konrád gondolatait azzal a kívánsággal zárta, hogy közösségük a mennyei Jeruzsálem előképe lehessen, amelyben Krisztus jelen van.

Thuróczy György, a Háló Egyesület vezetőségének tagja mezítláb lépett fel a színpadra. Gesztusával a helyszín eleganciáját kívánta ellensúlyozni, ezen kívül pedig rámutatni az egyszerűség és az alázat fontosságára. Felidézte a nagycsütörtöki liturgia azon részét, amelyben arra emlékezünk, hogy Jézus megmosta az apostolok lábát. Thuróczy György figyelmeztetett arra, hogy a közösség csak akkor működhet, ha a tagok hajlandók megmosni egymás lábát.

Az esemény lezárásaként egy katolikus, egy unitárius, valamint egy református résztvevő tett tanúságot a találkozó élményeiről. A katolikus tanúságtevő arról beszélt, hogy miként lehet megvalósítani Szent Márton életpéldáját a 21. században. Elmondta, a Szent Márton által megosztott köpönyeg történetéből a megosztás készségét sajátíthatjuk el. A tehetség megosztása mellett kiemelte a gondolatok megosztásának fontosságát, amelyen keresztül a másik a saját élethelyzetére ismerhet. Ő személyesen megtapasztalhatta ezt, amikor egy beszélgetés alkalmával egy csoporttársa megvallotta: az otthoni közösség a szolgálat helye, a pannonhalmi találkozó pedig a töltekezésre ad lehetőséget.

Az unitárius tanúságtevő rámutatott arra, hogy a különböző vallási keretek között egy a cél: az istenkeresés, amelyhez a közösség ad erőt. A református résztvevő humorosan „szép gyülekezetnek” nevezte a találkozó közösségét. A találkozó ajándékának tartja, hogy bekapcsolódhatott a zsolozsmázásba, amelyre korábban nem nyílt lehetősége. A zsoltárok és a kottaolvasás ismerete azonban nem bizonyult számára elegendőnek a zsolozsmázáshoz: meg kellett tanulnia, hogy miként kell hagynia magát vezetni és csendet tartani. Ezáltal pedig megtapasztalhatta azt, hogy Isten hogyan csiszolja, formálja, alakítja az emberi lelket.

Fotó: Kun Zoltán 

Ikker Eszter/Magyar Kurír