Méreg a szívben – Ellentmondásos női szabadulástörténetek

Három hónap különbséggel ezzel a felvetéssel érkezett a hazai mozikba két olyan film, amelyek hősnői a társadalmi hierarchia legtetején lázadnak a rájuk kényszerített szerepek ellen.

Erzsébet császárné, mindnyájunk kedvelt Sisije (Vicky Krieps) kócos hajjal, popslágerre tolja befelé a heroint. Épp elmúlt negyven, s mivel nincs kedve a sokadik estély rém unalmas vendégseregéhez, rutinos tehetséggel ájulást színlel, hogy menekülhessen uralkodónői kötelességeitől – legalább egy estére. Provokatív kép, amiből számtalan sorakozik Marie Kreutzer még tavaly októberben bemutatott Fűző (Corsage) című filmjében. Ám ha akad némi türelmünk hozzájuk, rádöbbenünk, hogy mindez a csaknem egy évszázada építgetett habos-babos Sisi-mítosz lerombolásához szükséges.

A folyamat kétségtelenül fájdalmas, hiszen könnyebb hinni egy hamis tündérmesében (s abból filmsorozattól musicalen át a teásbögréig bőséges hasznot húzni), mint utánagondolni a korabeli valóságnak. A film persze nem a realitást mutatja: a hanyatlóban lévő Osztrák–Magyar Monarchiában inkább szimbolikusak az omladozó falú kastélytermek, a véget nem érő reprezentáció, a házastársi elhidegülés és a betonfalként magasodó elvárások.

A Fűző Sisije fuldoklik ezek között, hiszen szabadságvágy fűti: visszatérő jelenet a filmben, amint a császárné lélegzetét visszatartva fekszik a kádban, öltözködéskor pedig mind szorosabbra húzatja a fűzőjét; ugyanakkor önfeledten lovagol, és nagy kedvvel rúgja fel az udvari etikettet.

A hangsúlyozottan modern nézőpontból elmesélt, cselekménye szerint egyetlen esztendőre koncentráló Sisi-életrajz legfelkavaróbb tanulsága, hogy hősnője egyszerűen fölöslegessé vált kora társadalmában:

utódszülési kötelességét elvégezte, uralkodótársként hallgass a neve, feleségként már nem kívánatos. Így nem marad más számára, mint a kényszeres szépítkezés, a gyerekes csínytevések és a véget nem érő bolyongás a Hofburg egyre szűkösebbnek érzett falai közt. 

Egészen más irányból közelít Todd Field csaknem tizenhat évi hallgatás után megrendezett, s idén februárban debütált Tár című filmje: dokumentumfilm-hitelességű életrajzot kerekít kitalált főhősének. Lydia Tár (Cate Blanchett) korának legünnepeltebb karmestere és zeneszerzője. Egyetlen szava karriereket emel fel vagy dönt romba, véleménye rangos folyóiratok címadását ihleti, s a mesterkurzusára tülekedők közül maga választja ki a legjobbakat. A számára legjobbakat, hiszen a magasröptű eszmefuttatásokat, a művészberkekre jellemző pletykálkodást és a folyamatos előadói bizonyításkényszert látva idővel felébred bennünk a gyanú, hogy valami nem stimmel ennek a nőnek az emberi kapcsolataival. Field szokatlanul hosszan, ám indokoltan húzza az időt. Így alaposan megismerjük hősnőjét: látjuk szerettei körében, hivatása legjobbjaitól, riválisaitól és tisztelőitől övezve, s rendre az az érzésünk támad, hogy Lydia mindenáron győzni akar. Elismeréseket, trófeákat hajszol, és egyáltalán nem figyel arra, hogy kit bánt ezzel. Az aprólékosan végiggondolt, szikár hangvételű film (érdemes figyelni a cselekményben Mahler Ötödikjének, illetve banalitás és rejtélyesség kettősségének szerepét) nagy erénye, hogy érinti ugyan a korszellemet, ám dacol vele, és szinte semmilyen leegyszerűsítéssel nem hajlandó élni:

megismerjük egy vitán felül jelentős művész bonyolult lelkivilágát, erényeit és gyarlóságait, hivatástudatát és hatalomvágyát, illetve végzetes öncsalását – végül is ez utóbbi vezet a bukásához.

Ritkán ismerjük be, de rólunk is árulkodik, hogy hétköznapi küzdelmeinkben kivel és hogyan vesszük fel a harcot. Vicky Krieps és Cate Blanchett a filmszínészet magasiskoláját bemutatva gondolkodtat el bennünket arról, mit jelent mérgezett szívvel élni anélkül, hogy valójában felismernénk, honnan szivárog belénk az életet megrontó sötétség. Pedig tudhatnánk: nem az szennyezi be az embert, ami a szívébe jut, hanem ami elhagyja azt.

Marie Kreutzer: Fűző (Corsage), UniFrance, 114 perc, 2022; 
Todd Field: Tár, Focus Features/Universal Pictures, 158 perc, 2022.

Szerző: Paksa Balázs

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.