Méretre szabni a kabátot – Beszélgetés a szentségi házasságra felkészítést segítő új kiadványról

A füzetről és annak szemléletéről Marton Zsolt váci megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnökével, valamint Takács Bálinttal és Zsófival beszélgettünk. A gödi házaspár nemcsak plébániai közösségében segíti a családokat, hanem országos szinten is bekapcsolódik a magyar családpasztorációs feladatokba.

– Ma is elterjedt a jegyesoktatás hazánkban, a házasságra való katekumenális felkészítés miben jelent mást, miben jelent többet ehhez képest?

Marton Zsolt: Hagyományos egyházi gondolkodásunkban évszázadokon át működött az, hogy a pap úgy készítette fel a házasokat, hogy a megtartó közösség tulajdonképpen egy falu közössége volt. Természetes volt, hogy mindenkit megkeresztelnek, hogy mindenki egyházi házasságot köt, ebbe belenőttek az eleink. S bár a világ jócskán megváltozott, ez az igény sokak esetében megmaradt, azonban a megtartó közeg már csak töredékesen tud működni ott is, ahol van.

Szent II. János Pál pápa részben épp e tapasztalatok miatt 1999-től kötelezővé tette a keresztségi fölkészítésben, hogy katekumenális módon történjen. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az Egyház közösségének tagja szeretne lenni, akkor az egész Egyháznak kellene befogadnia, fölkészítenie, és elvezetnie az Egyház életébe, liturgiájába. Mivel azonban ez a gyakorlatban nehézkes, vannak kijelölt személyek, akik elkísérik ebben. Ez az úgynevezett befogadó közösség.

A lengyel pápa a házassággal kapcsolatban is megfogalmazta a katekumenátus igényét a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában, majd a Család Pápai Tanácsa is foglalkozott ezzel a felvetéssel, de mostanáig nem történt meg, hogy részletes támpontot kapjanak a lelkipásztorok, illetve azok, akik a leendő házaspárokat segítik a formálódásban.

A dokumentum hivatkozik is arra, hogyha a papságra, szerzetességre mint hivatásra hosszú éveket készül valaki, akkor az egy életre szóló elköteleződéshez a házasság esetében sem nyújt elégséges támogatást három-öt alkalom.

Takács Bálint: Jegyesoktatás valóban eddig is volt, azok keresték meg ezzel a céllal a papot, akik eldöntötték, hogy össze akarnak házasodni. Előbb volt egy döntés, és utána találkoztak azzal, hogy mit is jelent az egyházi házasság. A katekumenális felkészítés megfordítja ezt: először megismerjük a szentségi házasságot mint életszövetséget, hogy az miben különbözik egy polgári házasságkötéstől, és a pár eldöntheti, hogy erre akar-e készülni. Az ezt követő közvetlen felkészülés fedi le a mostani jegyesoktatás szűkebb értelemben vett tartalmát.

M. Zs.: Sőt, a dokumentum még szélesebbre szabja a felkészítés idejét azzal, hogy kimondja: tulajdonképpen már gyermekkorunktól készülünk a házasságra. Lehet aztán, hogy valakinek mégsem ez lesz a hivatása, mivel elköteleződik papnak vagy szerzetesnek, de a Krisztusnak való odaadottságra, az evangéliumi életre már gyermekkortól kell készülni, s ebbe kell beleépíteni a házasságra való felkészítést az életkori sajátosságnak megfelelően. Erre jó példa a Titkos küldetés és a Ciklusshow, amelyeket mások mellett Zsófi tart tinédzser fiúknak, illetve lányoknak.

Takács Zsófi: Ma nagyon töredékes példát látnak a gyerekek, ezért fontos, hogy megjelenjen az iskolai oktatásban és hitoktatásban is az, hogy házasságban élni jó. Ha a szüleik házasságban élnek, de az nem vonzó, vagy esetleg nem is házasságban élnek a szülők, akkor is lényeges, hogy halljanak, tapasztaljanak jó példákat. Ebben segíthet a CSÉN (Családi Életre Nevelés) a kisebbeknél, vagy nagyobbaknál a TestTeó, ami kifejezetten a szexualitás méltó megélését célzó program. Ez a mostani iránymutatás azt is célozza, hogy ezeket a különböző életkorban történő programokat egy-egy lelkipásztornak – és a körülötte működő segítőknek –, egy-egy plébániának, egyházmegyének össze kell hangolnia.

A püspök atya által említett Titkos küldetés és Ciklusshow 5–6. osztályos, 11–13 éves kiskamaszoknak szól, azzal a céllal, hogy a nemiségükkel, a saját nemükkel megbarátkozzanak, megtanulják azt, hogyan találkoznak az ivarsejtek, hogy születik meg egy kisbaba, hogy válik egy új élet valóra. Mindezeket az információkat drámapedagógiai játék segítségével szerzik meg. Beszélgetünk arról, milyen testi, lelki változások vannak a fiúknál, lányoknál, mindig szó esik a másik nemről is: vegyük észre, hogy a másik is milyen csodálatosan van megalkotva! Próbáljuk elérni már ebben a korban, hogy meglássák a másik és saját maguk értékességét, ezért akarjanak rá vigyázni és ezért tiszteljék a másik nemet.

T. B.: A szekularizációval, a hagyományos közösségek felbomlásával a minták szertefoszlottak, de az, hogy korábban a hitbe való belenövekedés természetes volt, még nem biztos, hogy azt jelentette, hogy mindenki tudatosította volna magában, hogy szentségi házasságban él. Ez az újfajta megközelítés elsősorban ebben támogatja a párokat és már gyermekkortól kezdve az egyéneket. Tudatosítja, hogy ami egy házasságban történik, az több mint két ember kapcsolata, benne van Isten is. A korábbi szűken vett jegyesoktatás csak az esküvőig készítette fel a jegyespárt, lehet, hogy olykor csak magára a szertartásra, de abban nem jelentett igazán segítséget, hogy ezzel a szentséggel mit kezdjen egy pár. A legfontosabb újdonság ebben a pápai ihletésű dokumentumban az, hogy nemcsak korábbról kezdődik a felkészítés, de a házasoknak a közös életük kezdetén is nyújt támogatást, mind közösségi szinten, mind olyan témákkal, amelyekre jó rátekinteni.

– Ferenc pápa egyik 2017-es beszédében ezt a fajta felkészítést javasolja mintegy ellenszerként a semmis vagy hamar kudarcot valló házasságkötések ellen. Mi a katekumenális felkészítés titka, amivel ez elérhető?

M. Zs.: Minden házasságban adódnak kapcsolati problémák, és nem szégyen segítséget kérni. A mai világ óriási kísértése, hogy mindent cserélünk, lakást, autót, a világ azt mondja, partnert is. Mi viszont azt valljuk, a házasság nem erről szól, hanem egy olyan mély szeretetkapcsolat, amelyet ápolni kell, amellyel törődni kell, s annál mélyebb és edzettebb lesz. Nem az a döntő, hogy az életemben elkerüljem a vihart, hanem hogy Krisztus velünk van a viharban.

T. B: Sokan az esküvőt célba, révbe érésként élik meg, pedig egyik kapcsolat sem áll meg időben azon a szinten. Minden kapcsolat élő, mint egy fa, és növekedni szeretne. Nem ugyanolyan a kapcsolatuk a friss házasoknak, mint a tíz éve házasságban élőknek, mert a kapcsolat érik közben, pontosan a közösen leküzdött nehézségek által. Izgalmas azzal szembesülni egy-egy fiatal pár által nekünk is, hogy mik voltak a mi vágyaink akkor, és hova jutottunk el, tehát a mi kapcsolatunkat is erősíti ez a fajta segítségnyújtás ilyenformán.

T. Zs.: Sok házasság azért megy csődbe, mert nem tudják, hogy az elköteleződés mivel jár, és nem fordítanak rá kellő energiát, hogy életben tartsák a kapcsolatukat. A házasság szentsége a hívők szentsége, ami nem jelenti azt, hogy aki templomi házasságot szeretne kötni nem olyan mély hívőként, azt el kellene küldeni, sőt, lehetőséget kell az ő számukra találni, hogy megtapasztalhassák az Istennel való személyes találkozás szépségét, és hogy ez magával tudja ragadni őket.

Ennek az is része lehet, hogy találkoznak olyan házaspárokkal, akik örömmel élik meg a házasságot, az akár sok gyermek nevelését. Egy kicsit bevonódnak az életükbe, mondjuk egy vacsora vagy hétvégi program erejéig. Mi is befogadtunk ilyen célból jegyespárokat egy-egy vacsorára régebben Gödön. Ilyenkor óhatatlanul szembesülnek azzal, hogy nincs teljes idill, egy-egy gyerek kamaszodik vagy egyéb dolog miatt morcos, de ezekkel együtt is ez egy megoldható, vállalható szép hivatás. Szerencsénk volt, mert a gyermekeink is örömmel vállalták ezt a szerepet, ha nem is mindig száz százalékkal, de nyitottak voltak a jegyespárok felé.

– Vannak ma is olyan közösségek, amelyek már e kiadvány szellemében működnek?

T. B.: A Házas Hétvége lelkiségi mozgalom pontosan ezt az egymással mély kapcsolatban levést, kommunikációt segíti rendszeres közösségi találkozókkal. A Házas Hétvégének van a jegyeseknek szóló felkészítő kurzusa is. A Családok Jézusban Közösség pedig egyértelműen ennek a gondolatnak a szellemiségében készíti fel és kíséri a házaspárokat.

M. Zs.: Láthatóan sok jó gyakorlat van már ma is különböző lelkiségi mozgalmakban, ahogy Bálint említette, de azokhoz nem mindenki jutott hozzá, most ez a dokumentum egy általános, mindenütt megvalósítható irányt akar adni. Jóllehet nem adja parancsba az Egyház, de ez mostantól már nem fakultáció, hanem ez az az út, amelyen járni kell. Ugyanakkor kellően rugalmas is, mert – ahogy a Szentatya is utal rá – máshogy kell azokkal foglalkozni, akik már együtt élnek, de él bennük a vágy a szentségi házasságra, s máshogy kell fölkészíteni azokat, akik hagyományos módon, lelkes hívő fiatalként készülnek a házasságkötésre.

A dokumentum utal rá, hogy méretre kell szabni a felkészítést. Nem mindegy, hogy egy fővárosi értelmiségi közösség fiataljai vagy egy vidéki, nem értelmiségi pár vagy párok készülnek fel éppen. Ugyanolyan értékes minden kapcsolat, csak más a közegük és ennek megfelelően kicsit másképp kell szabni nekik a kabátot, de attól az még kabát.

– A házassági felkészítés a legtipikusabban az a terület, ahol papoknak és világiaknak együtt kell működniük. Tapasztalataik szerint miként oszthatják meg jól ezt a feladatkört?

M. Zs.: A füzet hangsúlyozza, hogy a szinodalitás szellemében nem a pap egyedüli felelőssége a házasságra való felkészítés, hanem az őt körülvevő világiaknak is társfelelősségük van ebben.

Plébánosi működésem idején Gödön mi arra törekedtünk, hogy legyen minden jegyespárnak egy támogató házaspárja, mert sajnos voltak közöttük olyanok, akik még nem láttak működő házasságot. Egyáltalán nem természetes, hogy minden katolikus család együtt imádkozik. De meg lehet mutatni, hogyan működik ez, amikor pedig a kicsi még bömbölészik, a nagy unott képeket vág, és mégis az egész hihetetlen erőforrást ad.

T. B.: Hogy miként oszlik meg ez a felelősség, hogyan van jelen a plébániákon, az személyiségfüggő is. Most a plébánián egy diakónus foglalkozik ezzel, tulajdonképpen a személyében egyszerre van jelen az Egyház családos és hierarchikus arca is. Emellett igyekszik minél több családost bevonni a felkészítésbe.

– Zsófi és Bálint annak idején hogyan készültek a házasságra, mennyiben felelt az meg e kötet szellemiségének?

T. Zs.: Mi egy másik jegyespárral együtt jártunk a lelkiatyánkhoz, aki nagyon sok mindent megosztott velünk a házasság nehézségeiről és szépségeiről is, mindig volt házi feladat, amit át kellett beszélgetnünk, de elküldött minket házaspárokhoz is „tapasztalatot szerezni”. Nagyon sokat jelentettek a közös élmények is: jártunk gyerekeket táboroztatni, túrázni, voltunk együtt zarándokolni, azaz sok helyzetben megismertük egymást.

T. B.: Ami még nagyon sokat segített, az, hogy közvetlenül a házasságkötés előtt el tudtunk menni pár napra Szécsénybe elcsöndesedni. Egy jó kis közösség állt mögöttünk, akiknek köszönhetően ezt az egyáltalán nem szokványos, de a házasságunk elkezdése szempontjából nagyon gyümölcsöző lépést meg tudtuk tenni.

T. Zs.: Miután összeházasodtunk, más házaspárokkal egy kis imacsoportot alkottunk. Volt olyan pár, akiknek már volt kisbabájuk, emiatt nagyon kötetlen volt ez igazából. A gyerekek csúsztak-másztak, mi pedig megpróbáltunk egy kis imádságot összehozni. Jó volt megtapasztalnunk, hogy más is ugyanolyan nehézségekkel küszködik, nemcsak mi vagyunk olyan bénák, hogy nem tudjuk ezeket megoldani... Jó volt más házaspárokkal megismerkedni, akik ugyanolyan fiatalok voltak. Ez a kötet arra is bátorít: ne magunkban próbáljuk a nehézségeinket megoldani, hanem legyünk közösségben Istennel, más házaspárokkal, akikkel segíthetjük egymást az úton – így sikerülhet!

A Katekumenális felkészítés a házasságra című kiadvány előrendelhető a Szent István Társulat honlapján.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír