Meskó Zsolt: Mi történt Betlehemben?

Avagy: mi történhetett Betlehemben azon az éjszakán? Lukács evangélista csupán két mondatban, szűkszavúan meséli el a Megváltó születését. „És történt, hogy amíg ott voltak, eljött (Mária) szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Lk 2,6–7).

A bevezető részből tudjuk, hogy József és Mária az Augustus római császár által elrendelt népszavazás miatt ment József származási helyére, Betlehembe. 

A történetet innentől kezdve csak festményekről, jól vagy kevésbé sikerült képeslapokról ismerjük. A betlehemi istállóban ott a fiatal, talán tizenhat éves Mária, a körülbelül harmincöt éves József, és közöttük, az állatok etetésére szolgáló jászolban, a szalmán fekvő kis Jézus.

A Betlehembe érkezés pillanatát a képek nagyrészt romantikus módon, az istálló felé tartó párral ábrázolják, amelyre az üstökös, a betlehemi csillag árasztja fényét. A születés felemelő pillanatát megörökítő képet én még nem láttam. 

De hogyan történhetett valójában a Betlehembe érkezés és a születés? Betlehembe – a képeken látható ábrázolásokkal ellentétben – nemcsak József és Mária érkezett akkortájt, hanem a császári rendeletnek megfelelően az onnan való nemzetségek minden leszármazottja. Egy kis faluban a település méretéhez képest nagy tömeget képzeljünk el. Ezért is volt foglalt minden szállás. A szállásokra feltételezhetően nők, idősebb asszonyok és gyerekek kerültek a helybéliek jóvoltából. Az ifjak és a felnőtt férfiak pedig a szabadban, az állataik mellett töltötték az éjszakát, beszélgettek, tábortüzek éghettek. A faluban már készülhettek a közelgő népszámlálásra, ezért valószínűleg ott voltak a római katonák is, akik az összeírást felügyelték. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a településen átvezető út két végén, illetve a házak között is őrök állhattak. Felállíthatták már azt a sátrat is, ahol majd a népszámláláson részt vevőknek jelentkezniük kell.

Mária és József tehát biztosan nem egy kihalt, idilli, holdfényben úszó településre érkezett, hanem egy zsúfolt, hangokkal, állatokkal és emberekkel teli, a hétköznapok rendjéből kizökkent faluba.

Betlehem nevének jelentése: a kenyér háza. 

A messziről érkezett pár maradhatott volna az utcán is, a többi érkező között, de azért igyekeztek szállást találni, mert bármikor megindulhatott a szülés. Jelezhette ezt Mária növekvő fájdalma is, amely az utazás során, míg szamárháton ült, tovább erősödhetett. Képzeljünk csak el ma egy mindenórás kismamát, akit felültetnek egy szamár hátára, és Názáretből Betlehembe vezetnek a mintegy százötven kilométeres, köves úton. Bizonyára nem egyvégtében mentek, hanem többször megálltak pihenni. Így legalább három, de inkább négy napig tarthatott az út.

A szüléshez víz kellett, lehetőleg meleg víz, a szülő nő és világra jötte után az újszülött megmosdatásához. Vizet pedig csak valamelyik háznál találhattak. Szállást azonban nem kaptak, csak egy istállóban kaptak helyet végül. Ez azért lehetett szerencsés, mert itt volt víz az állatok számára, s ha József tüzet rakott, megmelegíthette azt a magukkal vitt edényben, vagy esetleg abban, amelyet az őket befogadóktól kaptak.   

Átverekedhették tehát magukat a tömegen, igazolták magukat a római katonák előtt, hogy jó helyre jöttek, majd lepihentek az istállóban, és rájuk köszöntött az éjszaka. Az éjszaka, amely tanúja lesz Jézus születésének.

A korabeli férfiak nem vettek részt a szülés folyamatában. Akár később nagy- vagy dédszüleink, a hagyomány szerint a férfi már ekkor is ott állt a ház előtt, míg a rokonság asszonyainak vagy a szülések levezetésében jártas támogató asszonyoknak a segítségével világra jött a gyermek.

A fiatal Mária feltehetően látott már szülést a rokonságában, és támogatóként maga is részt vehetett benne. Amikor megindult a szülés, József szembesülhetett azzal, hogy csak ketten vannak, nem számíthat másra, tehát neki kell segédkeznie. Mária elmondhatta neki mindazt, amit látott és amit az édesanyjától tudhatott, felkészítve férjét a teendőkre. A korabeli nők nem voltak rákényszerítve arra, hogy szülőágyon fekve, a gravitáció törvényével szembemenve hozzák világra gyermeküket. Éppen ellenkezőleg, a szüléshez segítségül hívták a gravitáció erejét, ezért többnyire állva vagy guggolva szültek. Belekapaszkodtak egy fába, egy gerendába vagy a támogató asszonyok vállába, és a gyermek az anyaméhből a föld felé indulva jött a világra. A szülésnek ezen a pontján egy ott lévő segítő megfogta az újszülöttet, és kiemelte az anya lábai közül.

Jézus születésénél valószínűleg József volt az, aki asszonya mellett állva támogatta és tartotta őt, vagy segítette, hogy az istálló egyik tartóoszlopába kapaszkodva megszülje gyermekét. Amikor a szülés megindult, József letérdelhetett Mária mellé, és ő lehetett az első földi ember, aki megfogta és a kezében tartotta az újszülött Megváltót. Felemelte, s mivel ácsmesterként mindig volt nála kés, vélhetően ezzel vágta el a köldökzsinórt.

Ősi szokások szerint a magzatmázat még egy ideig rajta hagyták a gyermeken, de az orrát, száját, szemeit megtisztították az előre kikészített vízzel és kendővel. Jézus születésénél ezt valószínűleg József tette meg, hiszen az ifjú Mária a szüléstől fáradtan leülhetett a szalmára, vagy talán le is feküdt. József, miután betekerhette a gyermeket egy erre a célra előkészített vászonkendőbe, Mária kezébe adhatta őt, s közben segített Máriát is megtisztítani a vízzel.

József tehát – mai szóval élve – jelentős mértékben kilépett a komfortzónájából, amikor tettre kész férfiként, igazi apaként levezette a világtörténelem legrövidebben dokumentált (lásd Lukács-evangélium) apás szülését. 

Józsefről keveset tudunk az evangéliumokból, de ha így látjuk magunk előtt, ahogyan a betlehemi éjszakában Mária és Jézus mellé állt, talán átértékelhetjük a szerepét, és biztosak lehetünk abban, hogy jó kezekbe került a leendő Megváltó ifjúkori nevelése.

Amikor Jézus anyja, Mária elpilledt, és az álom erőt vett rajta, József vehette át tőle a gyermeket, s mielőtt ő is elszenderült, az alvó kisdedet biztonságos helyre, a jászolba helyezte, feltehetően elhúzva az állatok elől, nehogy érdeklődő kedvükben lehúzzák a kis Jézusról az alkalmi pólyáját. 

Szent Józsefet ezen éjszaka történései nyomán jó szívvel ajánlhatjuk a szülészek védőszentjének. 

Történhetett a szülés így is, és történhetett másként is, akár a helyszínre érkező asszonyok köréből sebtében verbuvált támogatók közreműködésével is. De ez utóbbi esetben vélhetően mind a Szent Család, mind a hagyomány megemlékezett volna arról az asszonyról, aki – segédkező bábaként – először tartotta a kezében a kis Jézust. Mivel ilyen személyről nem tudunk, feltételezéseink iránya József felé fordul.

Egyvalamiben azonban biztosak lehetünk: a születést követően József és Mária közös imájukban hálát adtak Istennek, hiszen a vallásos zsidók számára a gyermekáldás az Örökkévaló ajándéka. Ahogy a 127. zsoltárban is áll: „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse, jutalom.”

Fotó: Wikipédia (Lorenzo Monaco: Jézus születése, 1406–1410)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.