Mi az, amit ti oda tudnátok adni? – Szent Mártont ünnepelték Pannonhalmán

Hortobágyi T. Cirill főapát a bazilikában a főapátság „régi barátjaként” köszöntötte Német László SVD bíborost, belgrádi érseket, a szentmise főcelebránsát és szónokát. Köszöntötte a közösség vendégeit, Vas Gábort, Pannonhalma polgármesterét, a képviselőtestület tagjait, a pap- és szerzetestestvéreket, a magyar bencés kongregáció képviselőit, a jubiláns munkatársakat és az iskola diákságát.

„Kicsiny és szegény volt Márton a földön, de gazdagon lépett be a mennybe”

– idézte a Szent Márton antifónát, és mutatott rá arra, hogy ami „az emberek előtt nagy, az nem feltétlenül értékes az Isten szemében. Márton nem önmagát akarta naggyá tenni, hanem másokat akart szolgálni, nem gyűjtött, hanem szétosztott, nem uralkodni akart, hanem szeretni”. Ezzel arra tanít Szent Márton ünnepe, hogy az legyen fontos számunkra, mennyi szeretet fér a szívünkbe.

Német László bíboros a fiatalokhoz szólt. Szent Márton életével párhuzamot vonva a szentmise olvasmánya, a szentlecke és az evangélium – Izajás és Pál a prófétai küldetésről, az Emberfia eljöveteléről – alapján tanított. Rámutatott, a prófétaság lelke minden korban, úgy ma is fontos. Ellenszere ugyanis a megszokásnak, a tunyaságnak, annak a gondolkodásnak, amely azt mondja, ez mindig is így volt, így is marad, így kell, hogy maradjon.

A próféta nem hagyja, hogy elaludjunk. Kellemetlen, kihívó, néha kifejezetten idegesítő. De szükség van rá.

Felidézve a szerbiai és magyarországi választásokat, ahol a fiatalok hangja felrázta a társadalmat, hangsúlyozta, hangjuk jogos kérdéseket tesz fel: miért nincs igazságosság, milyen jövőt hagytok ti, idősek ránk? Ha aktivitásuk néha erőszakba torkollik is, indulatuk ritkán fakad pusztán gonoszságból, sokkal inkább csalódottságból, reménytelenségből, bizalmatlanságból, félelemből. Ahogy a próféta sem rombolni jött, hanem gyógyítani. „Koszorút ad a hamu helyett, örömolajat a gyászruha helyett, ünnepi éneket a szomorúság helyett”, a fiatalok szíve is tele van az igazság, az igazságosság, az öröm és a boldogság iránti vággyal. Német László arra kérte a diákokat, hogy merjenek szólni arról, ami nincs rendben, ne törődjenek bele az igazságtalanságba, de

úgy emeljék fel a hangjukat, hogy azzal építsenek, ne romboljanak, ne egymás ellen fordítsák az embereket, hanem az egységet szolgálják.

Pál apostol példáján a jelen másik csapdájára hívta fel a figyelmet, a másoknak való folyamatos megfelelés kényszerére, a like-ok bűvöletére. A bíboros rámutat: Embereknek igyekszünk tetszeni, s ez a mondat először is nekünk, felnőtteknek szól. „Joggal várjátok el tőlünk az őszinteséget, hogy ne hízelegjünk, ne hamis szándékkal beszéljünk, ne a saját elismerésünket keressük.” Az érsek Pál apostolt idézte, aki a példa számára: „Úgy voltunk köztetek, mint a gyermekeit dajkáló anya. Nemcsak az evangéliumot akartuk nektek adni, hanem az életünket is.” Tanárnak, papnak, a bíborosnak is Istennek tetsző életre kell törekednie. Mert

aki Istennek akar tetszeni, az tud szabad lenni, annak nem kell álarcot viselni, nem kell mások felülmúlására törekedni, és annak nem mások elvárásai alakítják az életét.

Máté evangéliuma, melyben Jézus elénk tárja az utolsó ítéletet, megjelöli, mi alapján történik meg az ítélet: nem az számít akkor, milyen diplomát szereztünk, hol végeztük az iskoláinkat, hány követőnk van a Facebookon, hanem az, hogy ennem adtatok-e, meglátogattatok-e. Német László ide kapcsolta az emberekben élő nagy vágyat: a béke utáni szomjúságot. Ennek megteremtése komoly erőfeszítés eredménye.

Az igazságosabb, emberségesebb világot építeni kell, és ebben az építkezésben a legkisebb jótett, a legkisebb homokszem is sokat jelent.

„Egy kedves szó az osztálytársnak, akit kiközösítettek, egy látogatás nagyszülőknél, egy kiállás amellett, akit bántanak. Ezek a homokszemek azok, amelyekkel az Isten országa épül” – tanított. Ezt a világot az Isten és ember iránti szeretettel, imával és munkával tudjuk építeni – mutatott rá a bencések ezeréves, közös hazánkat, Magyarországot, kontinensünket formáló történetére.

Végül Szent Márton példáján keresztül fogalmazta meg a fiatalok személyes feladatát. Márton fiatal katonaként egy koldusnak adta köpenye felét. Azt adta, ami az övé volt.

Nem tudta megoldani a világ összes szegénységét, de a fele köpenyét odaadta. Ez volt az ő homokszeme. A bíboros feltette a kérdést: „Hol van a ti fél köpenyetek? Mi az, amit ti oda tudnátok adni?

Az időtökből, a figyelmetekből, a tehetségetekből annak, aki mellettetek fázik, aki egy jó szóra vágyik, aki magányos, aki fél?

A diákokat arra biztatta, hogy

legyenek egyszerre prófétai és mártoni lelkületűek: bátrak, őszinték, az igazságtalanságot szóvá tevők, ugyanakkor olyan emberek, akik nem megosztanak, hanem megosztják azt, amijük van. Ne egymás ellen, hanem egymásért élnek.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír