Mi az életről beszélünk – Egy ferences stílusban szőtt szociális hálót ismerhettünk meg Pasaréten

A konduktor végzettségű előadó, aki korábban többek között az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon igazgatójaként dolgozott, hosszú évek óta a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szociális referense és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szociális intézményi tanácsadója – mint később elhangzott, mindkét helyen ugyanazt az ügyet szolgálja.

A lelkipásztorkodáson, iskolai oktatáson túl milyen súlyú és stílusú szociális szerepvállalás fér bele a magyar ferencesek tevékenységébe? Sok vagy kevés, ami jelenleg megvalósul? Formanek Tamás rámutatott, milyen fontos volt mindig is a ferencesek számára a rászorulók segítése – ennek ellenére kevés szó esik a szociális ellátásról, részben azért, mert a ferencesek túl szerények – fogalmazott.

Az előadás-sorozat címéből kiemelte a korkérdések szót, amelyet az este témája kapcsán most az eredetitől eltérően értelmezett: a szociális területen az életkor játszik jelentős szerepet, a korfa megváltozása, az idős korosztály élete és problémái – a szerzetesi fenntartású szociális intézmények fele szociális otthon.

A megváltozott korfa az egész társadalmat érintő kérdés; az egészségügy meg tudja ugyan hosszabbítani az életet, de emiatt sokan szorulnak ápolásra, segítségre; gyakoribbak az olyan súlyos betegségek, mint a demencia (Alzheimer-kór), a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex.

Ha merkantilista szemlélettel néznénk – folytatta az előadó –, fel lehetne tenni a kérdést: meddig termel hasznot valaki az életében? Mettől kezdve már csak „viszi a pénzt”? A mi szempontunkból azonban

Isten ajándéka az élet az utolsó pillanatig; nem csak a termelő ember az ember.

A következőkben Formanek Tamás bemutatta a ferences szociális intézményeket, amelyek a meglévő állami rendszerhez kapcsolódnak, de kicsit többet tesznek annál.

Az esztergomi Ferences Szociális Otthon eredetileg az idős szerzetesek számára jött létre, majd a hozzátartozóknak is helyet adtak benne, végül civilek számára is megnyílt a lehetőség a bekerülésre, és ma már az utóbbi csoportba tartozik a legtöbb lakó. 26 gondozottat tudnak ellátni, 40 fő van várólistán, az átlagéletkor 85 év, 9 fő súlyos vagy középsúlyos demens – csak néhány szám, ami segít képet alkotni az otthon életéről, ahol a lakók nagy többsége magas ápolási szükségletű; voltaképpen palliatív ellátás folyik. Az ellátottaknak fontos a ferences jelenlét, a habitus maga is.

Felidézte az előadó a pandémia időszakából, hogy az egyik idős pap, aki saját bevallása szerint „csak meghalni ment oda”, amikor már a súlyos járványhelyzet miatt a rendházból sem mehettek be a gondozottakhoz a ferencesek misézni, maga vette kezébe az ügyet: elkezdett szentmiséket bemutatni a lakótársaknak.

Formanek Tamás kiemelt egy esztergomi figyelemfelhívó akciót: kis kerekesszékes csapat tett egy kört a városban a gondozókkal és szerzetesekkel, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimerrel élők problémáira – egy ilyen akciónak az is a szerepe, hogy a sajtó figyelmét felkeltsék, és szó essen végre arról, ami egyébként elsikkad.

Pár száz kilométerrel odébb, Pécs vonzáskörzetében találjuk Kozármislenyt, ahol az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei indították el az idősotthont, melynek a fenntartására idővel felkérték a ferences provinciát. A nővérek maguk is ottmaradtak a Dorothea Otthon közelében, és részt vesznek a mindennapokban. A 49 engedélyezett férőhelyre mintegy 140-en várnak; 39 gondozottjuk él demenciával; az átlagéletkor 87 év. Az otthon nagy elismertségnek örvend a környéken.

Kiemelte az előadó a személyes találkozások jelentőségét; misézni például Szegedről jár át ferences atya; korábban Joe atya, a 2022-ben elhunyt Szabó József OFM is sokszor meglátogatta az itt élőket: a híres piros Opellel, ami „száguldott keresztül-kasul az országon”.

Formanek Tamás felidézte azt az időszakot, amikor – már 25 éve – átvették a ferencesek az Autista Segítő Központot (ASK): egy napon Joe atya beültette maga mellé a piros Opelbe, és közölte: van egy órájuk Gyöngyösig, addig mesélje el neki, mi az az autizmus. Mindez akkor történt, amikor még nem volt hivatalosan elfogadott diagnózis Magyarországon. Ebből a kezdetből egy egyedi intézmény született, mely több részintézményből áll, otthont nyújtanak, oktatnak, gondoskodnak. A hozzájuk tartozó karácsondi lakóotthon a helyiek jelentős ellenállásába ütközött kezdetben, mára azonban, 16 év alatt megfordult a helyiek gondolkodása, ma már büszkék rá, hogy az ő településükön található ez a neves intézmény. 

A szakember bemutatta a hallgatóságnak a ma már autizmus spektrumzavarnak nevezett tünetcsoportot, és kiemelte, a ferencesek ezzel egy nekik való problémába nyúltak bele. Rávilágított, mennyire kidomborítja az autizmus azt, hogy nem vagyunk toleránsak; más fogyatékosságoknál szimbólumok: a fehér bot, a kerekesszék jelzik, hogy másképp kell viszonyulnunk az adott emberhez, az autisták esetében azonban nincs ilyen jel.

Egy mozgólépcsős történetben a méltatlankodva hátraszóló utas alaposan megszégyenült: „Vak vagy?!” – kérdezte, hátra sem nézve, mire a mögötte álló vak fiú rávágta: „Igen, vak vagyok!” – mire megállt a levegő a mozgólépcsőn.

Az ASK kapcsán az előadó hangsúlyozta a családokkal való együttműködés fontosságát, illetve az intézményre a figyelmet felhívó kezdeményezéseket: a Kék sétát és a hagyományos jótékonysági esteket a Zeneakadémián. Utóbbival kapcsolatban megosztotta, idén különleges koncertet láthatott a közönség, a befogadás gyönyörű példáját: fellépett egy volt ASK-s diák is, Mészáros Árpád, és együtt játszott Dés Lászlóval és a Szent Efrém Férfikarral.

A következő ferences fenntartású intézmény, amellyel megismerkedhettek a jelenlévők, a pasaréti Gondviselés Háza, amely a kerületi idősgondozás rendszerébe kapcsolódott be. Házi segítségnyújtás, étkeztetés, idősklub tartozik a legfőbb tevékenységeik közé. Házhoz is szállítanak ebédet, és a sofőrjeik is részei a jelzőrendszernek: szólnak, ha senki sem vitte be a kilincsre akasztott ebédet. Az ellátottak között sok a demenciában szenvedő idős ember, illetve van köztük fogyatékkal élő is. Fontos és népszerű eleme a tevékenységi körüknek a klub, amely találkozásokat, közösséget biztosít ennek az elmagányosodás által veszélyeztetett korosztálynak; változatos programokat szerveznek számukra, például végigmennek a kardiotanösvényen, amelyet a Budapesti Szent Ferenc Kórház alakított ki.

Összegezve a ferencesek idősgondozáshoz és fogyatékosellátáshoz köthető tevékenységeit a szociális referens úgy fogalmazott: közösségként, hálóként hordozzuk rászoruló testvéreinket.

A továbbiakban a szociális terület még néhány elemét mutatta be Formanek Tamás; elsőként a kórházlelkészi szolgálatot, amelyet a jelen lévő Lengyel Donát OFM végez a Korányi-kórházban, és ami voltaképp hospice-palliatív ellátást takar. Az egészségügy sajnálatos módon „ha nem tud valakit meggyógyítani, széttárja a kezét” – ignorálva azt, hogy az az ember él.

Megemlítette ezenkívül a szegedi rendház szegénykonyháját, amely a szerzetesek mellett önkéntesek és helyi vállalkozók munkájának az eredménye; valamint néhány határon túli kezdeményezést: a Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központot, a nemrég elindult tiszaújlaki szegénykonyhát, a Szent Teréz Rehabilitációs Otthont és a feketeardói cigánymissziót. Utóbbi szép példa a spontán alakuló segítségnyújtásra, amely egyre szerteágazóbbá válik: a nagyszőlősi ferencesek meglátták, hogy nem elég tanítani a magyar és cigány gyerekeket, de tisztálkodásra is lehetőséget kell biztosítani, és enni is adni kell nekik. Utóbbiban, ha meglesz az új konyha kialakítására a fedezet, segíteni tud majd a tiszaújlaki szegénykonyha, amelynek vezetője, Engli Antal is jelen volt a pasaréti alkalmon.

Egy különleges terület maradt az előadást végére: a mentálhigiénés segítséget nyújtó Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat, amely ma már három budapesti és egy szegedi helyszínen érhető el. Varga Kapisztrán OFM szavaival zárta előadását Formanek Tamás: „A mentális betegségek jelentik az emberiség életében a fő betegségcsoportot, okot. Igazából ez korunk leprája.”

Az előadást hagyományosan követő beszélgetés elején a sorozat szervezője és házigazdája, Bagyinszki Ágoston OFM felelevenítette egy őszi beszélgetésüket Formanek Tamással, amikor arról tanakodtak, mit ér az, amit tenni tudnak; mit ér a ferences jelenlét. Végül arra jutottak, hogy

a ferences feladata például összekapcsolni az embereket, a segítséget kérőt azzal, aki segítséget szeretne nyújtani.

Most visszatérve erre a kérdésre, kiemelték ismét a ferences közösségépítés szerepét; a „katalizátorságukat”: elkezdik építeni a hálót; nem ők akarják megoldani, de megteremtik a lehetőséget.

A közönség soraiban ült Szabó Zoltánné Mónika is, az esztergomi otthon vezetője, aki hozzászólásában arról beszélt, a gondozóknak, munkatársaknak is sokat ad a ferences jelenlét, lelkiség, támogatás; felidézte a covidjárvány időszakát, amikor napi szinten érkeztek a testvérektől az aggódó telefonok.

Formanek Tamás a kollégáknak is lelki segítséget nyújtó Kilátó szolgálat kapcsán megjegyezte,

a szociális területen csak együtt lehet bármit is tenni; közös gondolkodásra, cselekvésre van szükség.

Itt nincsenek egyéni eredmények, csapatra van szükség minden egyes intézményben. És, mint az egyik hozzászóló utalt rá, a közösség részei a hívek is, akiktől például a Karitász rengeteg segítséget kap.

A Szó szimfóniája előadás-sorozat következő alkalma húsvétra való tekintettel a megszokottnál kicsit korábban lesz: március 25-én beszél Klaniczay Gábor történész Szent Ferenc stigmatizációjáról, ami a négyéves jubileumi időszak aktuális témája.

Fotó: Gieszer Richárd; Merényi Zita (archív); Gondviselés Háza

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír