A szabadegyetemi előadások előző sorozata tíz féléven keresztül a hitvallás és a hit alapvető kérdéseit járta körül, a most kezdődő sorozat összefoglaló címe: Kérdések az emberről – válaszok a keresztény antropológia látószögéből.
Gájer László, a PPKE HTK dékánja a sorozat első alkalmán megosztotta a hallgatókkal, hogy az aktuális témához elsősorban XIV. Leó pápa Magnifica humanitas kezdetű enciklikája adta az inspirációt. Hozzátette, hogy a keresztény antropológia kifejtésének éppúgy, mint más teológiai téma kifejtésének a Biblia az elsődleges forrása, ezért kapta a felkérést a sorozat első előadására az Ószövetségi Szentírástudományi Tanszék docense.
Racs Csaba elmondta, hogy a bibliai emberkép kifejtése akár egy teljes szabadegyetemi kurzust megérne, hatalmas a teológiai anyag. Másrészt „amellett, hogy a Szentírás, Isten kinyilatkoztatása a teológia lelke, a hit szabálya, egy rólunk, emberekről szóló könyv;
nekünk íródott, mi kaptuk, a mi problémáinkra reflektál, így vagy úgy, de kötődik magához az emberhez.”
Racs Csaba elmondta, egy vatikáni dokumentum segített összefogni a bibliai emberkép szerteágazó tematikáját, az előadásához ezt használta segítségül. A Pápai Biblikus Bizottság által 2019. szeptember 30-án kiadott dokumentum később magyar nyelven, könyv formájában is megjelent, a címe: Mi az ember? A bibliai antropológia körképe.
A könyv teológiai tanároknak, hitoktatóknak íródott segédlet, a teljes Szentírás alapján nyújt átfogó képet a témáról. A Pápai Biblikus Bizottság dokumentuma az embert az Istennel, a többi emberrel és a teremtett világgal való kapcsolatában határozza meg. Az ember legalapvetőbb igazsága, hogy Isten saját képmására alkotta meg, ami egyszerre jelent méltóságot, szabadságot és teremtményi függőséget. A bibliai antropológia szerint az ember egyazon isteni lehelet által alkotott, éltetett, oszthatatlan test-lélek egység, elválaszthatatlan a társas kapcsolatoktól, a teremtett világ gondozója, akinek a végső sorsa a halállal nem ér véget; a bibliai antropológia csúcspontja a feltámadásba vetett hit.
A kinyilatkoztatás szerint az ember arra kapott meghívást, hogy Isten fia, leánya legyen. A Szentírás alapján a vatikáni dokumentum legfőbb megállapítása, hogy az emberi létezés, valamint az egész történelem kulcsa, középpontja és végső célja az új ember, a megtestesült Jézus Krisztus.
Racs Csaba a könyv megállapításait három témakörben tárgyalta: az ember mint Isten teremtménye; az ember világa (az Éden kertjére utalva); az ember közössége (a család, Isten ószövetségi és újszövetségi népe, annak életrendje). Mindennek kifejtéséhez alapul vette a Teremtés könyvének az ember eredetéről és az emberi lét nagy kérdéseiről szóló fejezeteit. „Ezek a témák végigvonulnak az egész Szentíráson, a Jelenések könyvével bezárólag. Ennek bemutatásával pedig az a célunk, hogy lássuk, az ember misztériuma hogyan teljesedik be Isten megtestesült Igéjének misztériumában, Jézusban.”
Az előadás folyamán Racs Csaba ennek fényében idézett szövegeket a héber Bibliából (Tanach: Tóra, Próféták, Írások), majd külön figyelmet szentelve a bölcsességi irodalomnak, a Zsoltárok könyvének, azután átlépve az Újszövetségre az evangéliumok, a páli levelek, az apostoli hagyomány szövegeit tárgyalta az előbbiek összefüggésében.
Az előadás kiindulása tehát a két (papi és jahvista) teremtéstörténet volt. A papi szöveg csúcsa a férfi és nő kettősségében létező ember megteremtése, de fontos a teremtés számos részlete is: a Biblián végigvonul az a téma, hogy teremtett világ az ember számára hordozza Isten kinyilatkoztatását, önkinyilatkoztatását. Hasonlóképpen megmutatkozik a teremtő Lélek az Újszövetségben is, Lukács evangéliumában, amikor Gábor angyal átadja a hírt Szűz Máriának („a Szentlélek száll le rád, a Magasságbeli ereje beárnyékoz téged”).
„Ez a beárnyékozás, ez a homály hasonlatos a Teremtés könyvében leírt sötétséghez, amely az ember számára nem ellenséges, hanem sokkal inkább Isten kinyilatkoztatásának a helye.”
Az előadó arról is beszélt, hogy a papi szövegben az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember férfi és nő; a papi szerző itt az áldozatbemutatásnál használt terminológiát használ: „hímnek és nősténynek” teremtette őket. Tehát a kettő együtt az ember. Ez a szemlélet aztán végigvonul a Szentíráson.
A másik teremtéselbeszélés (jahvista), az úgynevezett Éden-elbeszélés más szemléletű. Nem a káoszból lett kozmoszra figyel, hanem a pusztaságra. Isten az embert megformálja a föld porából, és lelket lehel belé. A formálás héber eredeti igéje konkrétan a fazekastevékenységére utal, ami sajátos tudást igényel, művészi és hosszú távú. „Érdemes ezzel kapcsolatban elolvasni Jeremiás próféta könyvének 18. fejezetét. Nála Izrael az agyagedény Isten kezében” – mutatott rá az előadó. Isten lehelése pedig arról szól, hogy az ember több, mint por, megkapja az élet leheletét, amit Isten vissza is vehet tőle.
Ezt követően Racs Csaba kifejtette a bibliai antropológia lélekre és testre vonatkozó alapfogalmait (lélek, test, vér, szív), azok etimológiáját, utalva az ember sebezhetőségére, esetlegességére, egyúttal Istennel való kapcsolatára, ami kiemeli őt a teremtett világból.
Az előadó arra is rámutatott, hogy az Ószövetség a hívő ember nagy kérdéseire (a szenvedő igaz, a halál) a bölcseségi könyvekben, legfőképp Jób könyvében keresi a választ, de azt végérvényesen az Újszövetségben, Jézusban, a feltámadás hitében kaphatja meg.
„A mi Urunk, aki kifejezetten beszél erről. „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog” – emlékeztetett Racs Csaba. Az Ószövetség kérdéskörére tehát Krisztus feltámadása a válasz. Ádám, az első ember a földből való, a második ember, Krisztus a mennyből.
„Tehát az Isten képe és hasonlatossága Jézus, az ő személye, akihez nekünk hasonlóvá kell válnunk. Nem egyszerűen egy életrendet, egy törvényt kell betartanunk.”
Az előadó a továbbiakban az emberi „táplálék” motívumát vizsgálva arra is rámutatott, hogy az Éden kertje, az ideális világ, majd a pusztai vándorlás valósága elvezet a lelki táplálékig – ismét Krisztusig, pontosabban az ő testének és vérének titkáig, az Eucharisztiáig. Racs Csaba összegzésként elmondta:
az ószövetségi előképekből kiindulva tehát a „Mi az ember?” kérdésre a választ Jézusban kapjuk meg.
*
A Kérdések az emberről – válaszok a keresztény antropológia látószögéből című szabadegyetemi előadás-sorozat következő alkalmán Gájer László, a PPKE HTK dékánja Magnifica humanitas – XIV. Leó pápa emberképe címmel tart előadást.
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








