A pápai egyetem nagytermében és különböző virtuális fórumokon keresztül szakértők, kutatók, intézményi és akadémiai képviselők, valamint nemzetközi szervezetek küldöttei osztották meg tapasztalataikat és meglátásaikat a mesterséges intelligencia, a konfliktusok és a békeépítés kapcsolatáról.
A Szentatya azt kívánja, hogy a konfliktusoktól sújtott világban a technológiai fejlődés „az emberi méltóság szolgálatában” álljon. Felhívása ugyanaz, mint amelyet a Magnifica humanitas kezdetű enciklikája is megfogalmaz: a technológiai innovációnak – mindenekelőtt a mesterséges intelligenciának – az emberi méltóságot kell szolgálnia, erősítenie kell az emberek közötti kapcsolatokat, és ezáltal a béke eszközévé kell válnia, nem pedig újabb megosztottságok és szakadékok forrásává. XIV. Leó ezt a reményét ismételte meg az AI4Peace résztvevőihez intézett üzenetében.
A kétévente megrendezendő globális szimpózium idei alkalmát a Pápai Lateráni Egyetemen tartották. A találkozó azt vizsgálta, milyen lehetőségeket és kihívásokat jelent a mesterséges intelligencia a konfliktusok megelőzésében és rendezésében, az emberi jogok védelmében, valamint az új kormányzási modellek kialakításában.
Leó pápa bátorítása
A pápa üzenetét a tanácskozás kezdetén Andrea Ciucci atya, a Pápai Életvédő Akadémia kancellárja olvasta fel.
Egy konfliktusoktól és megosztottságtól sújtott világban a mesterséges intelligencia fejlődése olyan szemléletet kíván, amelyet a bölcsesség és a szeretet ihlet, hogy a technológiai fejlődés minden ember méltóságát szolgálhassa, és erősítse az emberiség családját összekötő kötelékeket”
– írta XIV. Leó.
Figyelemmel lenni mások javára
A Szentatya saját, Magnifica humanitas kezdetű enciklikáját idézte, amely szerint „Isten irgalmas terve ma is kibontakozik a történelemben”, és „iránytűvé válik a digitális korban ahhoz, hogy életünket az Evangélium szerint éljük”. Ennek fényében Leó pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy mélyítsék el annak vizsgálatát, miként segítheti elő a mesterséges intelligencia – „a mások java iránti hiteles figyelemtől vezérelve” – a népek közötti párbeszédet, kiengesztelődést és szolidaritást, „hozzájárulva ahhoz, hogy a technológiai innováció gyümölcseit a béke eszközeivé alakítsuk”.
A mesterséges intelligenciát a béke szolgálatába állítani
A szimpóziumot az ENSZ Egyetem (United Nations University) és annak olaszországi központja kezdeményezte a Pápai Életvédő Akadémiával és a Pápai Lateráni Egyetemmel együttműködve. Az egyetem adott otthont a plenáris üléseknek és a tematikus munkacsoportoknak. Az AI4Peace nem egyszeri rendezvényként jött létre, hanem kétévente megrendezendő konferenciaként és állandó nemzetközi platformként. Célja, hogy párbeszédet teremtsen a tudományos kutatás, az intézmények, a diplomácia, a gazdaság, a filozófia, az akadémiai világ és a vallások között. A háttérben egy egyre sürgetőbb kérdés áll: miként lehet elérni, hogy a mesterséges intelligencia a békét szolgálja, és ne váljon újabb konfliktusok forrásává?
Nemzetközi párbeszédet kell teremteni
A békét nem tekinthetjük egyszerűen a háború hiányának”
– hangsúlyozta Francisco Rojas Aravena, az ENSZ Egyetemének rektora, a konferencia egyik előadója. „A béke olyan folyamat, amely intézményeket, tudást, együttműködést és a konfliktusok mélyebb okainak kezelésére való képességet kíván.” A mesterséges intelligencia „rendkívüli eszközöket kínálhat ehhez, ugyanakkor tovább növelheti az egyenlőtlenségeket és a feszültségeket, illetve új konfliktusokat idézhet elő”. Az AI4Peace feladata ezért „olyan nemzetközi párbeszéd kialakítása, amely segít megérteni ezeket az átalakulásokat, és biztosítja, hogy azok összhangban legyenek a béke, az emberi jogok és az emberi méltóság alapelveivel”.
Renzo Pegoraro prelátus, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke rávilágított: „A béke nem választható el az élet védelmétől, hanem annak egyik alapvető feltétele.” A mesterséges intelligenciával kapcsolatban ezért
nem elegendő azt kérdezni, mire képes a technológia, hanem azt is meg kell vizsgálni, milyen cél felé akarjuk irányítani”.
Az etikának már a technológia tervezésének kezdetétől jelen kell lennie, az emberi felelősség pedig „nem oldódhat fel a gép összetettsége mögött”.
A szimpózium programja
Az AI4Peace programja plenáris üléssel kezdődött, amelyen a gazdaság, a geopolitika, a technológia és a béke kérdéseinek nemzetközileg elismert szakértői vettek részt. Az előadók között szerepelt Szergej Bodrunov, az Orosz Szabad Gazdasági Társaság elnöke; Jeremy Rifkin közgazdász, a Foundation on Economic Trends (Gazdasági Trendek Alapítvány) alapítója; Jeffrey Sachs közgazdász, a Columbia Egyetem professzora; Antoinette Rouvroy filozófus, a belgiumi Namuri Egyetem kutatója; valamint Sergio Bellucci, az ENSZ Egyeteme olaszországi központjának tudományos igazgatója. Rajtuk kívül a nemzetközi akadémiai élet képviselői és az UNESCO magas rangú tisztségviselői is felszólaltak. A kétnapos találkozó plenáris üléssel és az AI4Peace International Association (Mesterséges Intelligencia a Békéért Nemzetközi Egyesület) létrehozásáról szóló megállapodás hivatalos aláírásával ért véget.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
