Mi lesz velünk másnap? – Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát húsvéti üzenete

A jövő nem azon múlik, hogy mi történik ma. Sokkal inkább azon, mit kezdünk egymással holnap. Mert akkor is találkozni fogunk.

Ugyanazokkal az emberekkel kell együtt élnünk, akikkel ma nem értünk egyet. Akiket talán elutasítunk. Ez nagy probléma. Ugyanakkor az egyetlen reményünk is.

Annyiféle ünnepünk van, és egy ünnepnap könnyű, gondtalan, színes. Könnyebb dolgom lenne, ha karácsony közeledne. A szeretet ünnepe, amelynek hangulata betölti a napokat, és elfedi a nehézségeket. Most azonban húsvétra készülünk. És ez másról szól. Nem arról, hogy körbevesz a szeretet és – látszólag – minden rendben van körülöttünk, hanem arról a reményről, hogy a legnehezebb helyzetekből is van továbblépés.

Úgy érzem, mostanában rossz kérdéseket teszünk fel. Nem az a legfontosabb, mi történik velünk egy ünnepnapon. Sokkal fontosabb, hogy mi lesz velünk másnap.

Magyarországon feszültséggel és félelemmel tekintünk a jövőbe. Egyre nehezebb együtt élni, könnyebb egymást elutasítani. És rossz példákat követve ijesztő gyorsasággal mondjuk ki: „nem közénk tartozik”. Először nem értünk egyet, aztán vitázunk, végül már nem is beszélünk egymással. Gyorsan ítélünk, könnyen címkézünk, a közélet nyelve a szembenállást erősíti. Közben eltűnnek a fontos kapaszkodók: a közösség, a nemzet, a haza.

Tele vagyunk aggodalommal, hogy merre tartunk és bizonytalansággal, hogy hová tartozunk. Megdöbbenve figyeljük, hogy már szinte bármilyen eszköz megengedett a másik fél lejáratása, megsemmisítése, erkölcsi lenullázása érdekében. Előállt egy olyan helyzet, amikor fizikai atrocitások is előfordulnak és amikor mindkét fél egzisztenciálisan érzi fenyegetve magát. Egy keresztény értékrendű ember ilyen módszereket nem helyeselhet, nem tekintheti a más véleményen lévőt ellenségnek.

A demokrácia ünnepén dönteni fogunk. Bármit is döntünk, ezen a napon egy kicsit mindenki győztes. Legalábbis az lenne a normális, ha így éreznénk. És bármit is döntünk, másnap ugyanabban az országban ébredünk. Ugyanazokon az utcákon járunk, ugyanazokba az iskolákba visszük a gyermekeinket, ugyanazok ülnek mellettünk a templomban és ugyanazokkal az emberekkel találkozunk.

Másnap nem kezdődik új közösség. A meglévőben kell folytatnunk, és azt kell jobbá tennünk. Közösen.

Ezért fontos a kérdés: mi lesz velünk másnap?

A „másnap” valójában kemény próbák sorozata. Az ünnepet követő 364 nap. Megmutatja, hogy képesek vagyunk-e különbségeink ellenére közösségként tekinteni magunkra. Hogy a véleménykülönbség elválaszt-e, vagy megtanulunk együtt élni vele. Hogyan szólunk egymáshoz, mennyire maradunk nyitottak a másik felé – ezek fontosabbak, mint bármilyen győzelem. Tartok tőle és adja Isten, hogy ne legyen igazam, de a közeljövőben a jelenleginél is nagyobb lesz a társadalmi feszültség. Az Egyháznak készülni kell erre a misszióra a békességszerzés módjaival és őszinte önkritikával.

Alapító atyánk, Szent Benedek így tanít: „Keresd a békét, és járj utána.” A béke azonban nem magától jön létre. Keresni kell, és dolgozni érte – mindennap. A békétlenség nemcsak a világban, hanem közösségeinkben is megjelenik. De keresztényként van forrásunk: képesek lehetünk a kiengesztelődés útjára lépni, és példát mutatni.

Mi ebben a helyzetben a húsvét üzenete?

A húsvéti evangélium egyik legemberibb története az emmauszi tanítványoké. Csalódottan indulnak útnak, eltávolodva közösségüktől. Útközben azonban találkoznak a feltámadt Krisztussal, aki kérdez, meghallgat, és lassan új megvilágításba helyezi mindazt, ami velük történt. A tanítványok végül visszatérnek a többiekhez, a közösséghez, amelyből korábban kiléptek.

Ez a történet a hitről, reményről és a „másnapról” szól. Arról a pillanatról, amikor a csalódásból mégis visszafordulunk. Amikor felismerjük, hogy nem építhetünk közös jövőt egymástól elszakadva.

Ferenc pápa emlékeztet bennünket: ne falakat építsünk, hanem hidakat. A híd ugyan nem szünteti meg a különbségeket, de lehetővé teszi a találkozást. A hídépítés a mindennapi döntéseinkben kezdődik: hogyan beszélünk, hogyan hallgatunk, hogyan viszonyulunk egymáshoz.

A Pannonhalmi Főapátságban is különböző gondolkodású emberekkel dolgozunk együtt. Tapasztalatunk, hogy a párbeszéd nem magától értetődő, de lehetséges. Időt, türelmet és szándékot igényel.

A húsvét ünnepe nem szünteti meg a feszültségeket. A feltámadás nem a konfliktusok letagadása, hanem annak jele, hogy a megosztottság nem az utolsó szó, mert van tovább. És emlékeztet arra, hogy mindig van lehetőség újrakezdeni. A „másnap” nemcsak következmény, hanem lehetőség. Mit jelenthet ez a mindennapokban?

1. Előbb meghallgatom a másikat, utána reagálok rá.
2. Nem azonosítom a másik embert a véleményével.
3. Fenntartom a párbeszédet akkor is, ha mást gondol, mint én.
4. A megértésre törekszem, nem a győzelemre.
5. Merek elsőként kezet nyújtani, még akkor is, ha engem ért sérelem.
6. Nem másoktól, hanem magamtól várom a változást.
7. Abbahagyom a bűnbakkeresést, a mások hibáztatását.
8. Belátom, hogy csak akkor tudok szívből megbocsátani, ha én magam is megbántam vétkeimet.

Ezek nem látványos gesztusok, nem kerülök vele a címlapokra, nem termel lájkokat, és nem hoz azonnali eredményt. Hiszem, hogy mégis hosszú távon élhetőbbé teszik a napokat. A béke apró, következetes döntésekből épül fel.

Húsvét arra hív bennünket, hogy ebben a döntésben felelősen vegyünk részt. Közhely, de csak akkor lesz valóban közös a jövőnk, ha együtt alakítjuk.

Amikor felismerjük, hogy nem élhetünk tovább egymástól elszakadva. A visszatérés nem lesz könnyű.

Minden közösség sok-sok tökéletlen és törékeny emberből áll. Ám olyanokból is, akik képesek újra egymás felé indulni, egymásnak kezet nyújtani és kimondani: legyen békesség köztünk mindenkor!

Ez a „másnap” üzenete. Amikor szívvel, reménnyel indulunk egymás felé.

Hortobágyi T. Cirill OSB
pannonhalmi főapát

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír