Michael Hesemann: XIV. Leó pápa, a hídépítő

A szerző rengeteg embertől hallotta, Rómában és világszerte is, hogy „Leót mindenki szereti”. És ez így is van: az új pápa annak ellenére, vagy éppen azért, mert nem az engedékeny kompromisszumok embere, megnyerte mind a konzervatív, mind a progresszív katolikusok szívét, de azokét is, akik eddig nem sokat tudtak kezdeni „Istennel és az Egyházzal”. Ők is felismerték, hogy „itt egy világos fejű, érzékeny, hiteles és alázatos emberrel van dolguk,

akin valaki más, nála nagyobb fénylik át”.

XIV. Leóban származásából és életútjából fakadó „sajátos” karizma van, amely hídépítővé teszi. Hesemann figyelmeztet: ennek a háborúktól és viszályoktól szabdalt világnak, miképpen a megosztott kereszténységnek és a polarizált Egyháznak, semmire sincs nagyobb szüksége, mint az egységre és a békére. „Ez a perui útlevéllel rendelkező chicagói pápa, ez a Szent Ágoston egyházatya tanítását mélyen elsajátító világutazó rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel árkokat lehet betemetni, ellenségeket lehet kibékíteni és embereket lehet leültetni egymással.”

Kezdettől fogva békéltetőnek, a hagyomány és a modernitás, a polarizált Egyház szárnyai közti hídépítőnek mutatkozott, és tisztelettel adózott a múltnak.

A kötet írója emlékeztet rá: ő maga sem gondolta volna, hogy Robert Francis Prevost lesz az új pápa, személye egyetlen vatikáni szakértő papabile-listáján sem szerepelt. Az igazi szenzációt viszont nem a megválasztott bíboros neve jelentette, hanem a nemzetisége: amerikai – az első amerikai pápa az Egyház kétezer éves történetében, „Trump ellenére, vagy talán éppen miatta?”

Leó pápa névválasztásával kapcsolatban Hesemann felidézi, hogy 1884. október 13-án, pontosan 33 évvel a fatimai napcsodát megelőzően XIII. Leó pápának borzalmas látomása volt az Egyház jövőjéről: az Apostoli Palotában lévő magánkápolnájában misézett éppen, amikor két hangot hallott, amelyeket Jézus és a sátán hangjának érzékelt. A gonosz felvetette: ha 75–100 évet kapna, elpusztítaná az Egyházat. Jézus megadta neki a kért időt.

XIII. Leó ezt követően megírta imáját Szent Mihály arkangyalhoz. Ezt az imát felvették a Katolikus Egyház új misekönyvébe, és egészen 1964-ig, amikor áldozatul esett a II. Vatikáni Zsinat reformjainak, minden csöndes szentmise után elimádkozták.

Később három pápa – II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc – is nyomatékkal kérte a híveket, hogy imádkozzák és terjesszék az imát.

2025. május 2-án, mindössze néhány nappal a konklávé előtt a Düren melletti Sievernichből származó Manuela Strack misztikusnak látomása volt. Mihály arkangyal jelent meg előtte, és imahadjáratra szólított fel, mert „az Egyházat sötétség” fenyegeti. Május 7-én és 8-án világszerte ezrek imádkozták a rózsafüzért és XIII. Leó Szent Mihály-imáját latinul. Számukra egyáltalán nem véletlen, hogy az új pápát éppen Szent Mihály hagyományos ünnepén választották meg, és XIV. Leónak nevezte el magát – hiszik, hogy imájuk meghallgatása talált.

Michael Hesemann szerint azonban XIV. Leó pápát a Szűzanya személye is összeköti XIII. Leóval, mégpedig egy egészen különleges címere és ikonográfiája: az, hogy ő a Jótanács Anyja. Az új pápa már megválasztásának második napján felkereste Genazzanót: ez a Rómától keletre 60 kilométerre fekvő hegyi település ad otthont Szűz Mária egyik legtitokzatosabb kegyképének, amely szorosan kapcsolódik Robert Francis Prevost életének két pilléréhez: az Ágoston-rendhez és XIII. Leó pápához.

Kitér a szerző Robert Francis Prevost családi hátterére is, kiemelve: édesapja tankerületi felügyelő volt, édesanyja pedig könyvtáros. Három fiuk született; Robert volt a legfiatalabb.

Mélyen vallásos édesanyjára mindenki szeretettel emlékezik. Daniel Turley püspök szerint „gyakorlatilag szent volt. Azok közé tartozott, akikkel ha találkozik az ember, érzi Isten jelenlétét”.

Michael Hesemann felhívja a figyelmünket: XIV. Leó az ókor óta az első pápa, aki több földrészen élt és dolgozott megválasztása előtt, sőt aki beutazta az egész világot. Első abban is, hogy a családfája jó tucatnyi nemzetet, sőt három földrészt egyesít. Így túlzás nélkül állítható: ő az első valóban interkontinentális, sőt globális pápa.

Figyelemre méltónak tartja a szerző azt is, hogy Robert Prevost papi évfolyamának ötven diákjából csak négyen tartottak ki végig és lettek papok, ráadásul egyikük pápa. Ő maga, a megválasztása előtti évben, 2024-ben adott interjújában nem titkolta: ágostonos perjelként beleszeretett egy lányba, és úgy érezte, jobb lenne talán, ha papi hivatását feladva megnősülne, családot alapítana. Apjától kért tanácsot, aki elmondta legkisebb fiának, hogy „a közte és az édesanyám közti intimitás” fontos ugyan, de a pap és az Isten szeretete közti intimitás ugyanolyan fontos. Így aztán hű maradt Istenhez és Szent Ágostonhoz a mozgalmas, nehéz és bizonytalan időkben is.

Elemezve XIV. Leó pápa eddigi apostoli szolgálatát, a könyv írója kifejti: a Szentatya nem pusztán újrafelfedezője az Egyház kincseinek. Van jövőképe is, amely lényeges pontokon összhangban van ugyan elődje, Ferenc pápa jövőképével, de világosabbnak és egyértelműbbnek, egyesek szerint határozottabban katolikusnak tűnik.

Az általa óhajtott Egyház missziós és szinodális, „de mindenekelőtt mélyen bele van gyökerezve Krisztusba”.

Szinodalitás alatt azonban mást ért, mint a német püspökök és a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK). Már első beszédében kulcsot adott ennek megértéséhez, amikor Szent Ágostont idézte: „Veletek vagyok keresztény, értetek vagyok püspök.”

Hesemann felidézi: Ferenc pápa is mindig hangsúlyozta, hogy a szinodalitás nem parlamentarizmus. A szinodalitás prototípusa a Szentlélek. Leó pápa is ezt a vonalat folytatja. Világossá tette: elsősorban missziós Egyházat akar, azután pedig szinodális Egyházat. A szinodalitás a misszió szolgálatában áll.

Michael Hesemann emlékeztet rá: az Egyház állítja, hogy a konklávén a Szentlélek sugalmazza a bíborosoknak, melyik férfiúra van a leginkább szükség egyházfőként a történelem adott pillanatában. „Prevost bíboros pápává választása után könnyű újra hinnem ebben. Vele lehetségesnek tűnik egy olyan kezdet, amely a békét és az egységet célozza… Pünkösd az Egyház születésnapja, és

az Egyház mintha újjászületne ebben az oly nagy erővel, fénnyel és lendülettel kezdődő pápaságban, hogy legyőzze végre korunk egyre terjedő sötétségét.

A Szűzanya segítségével, akire XIV. Leó támaszkodik, és Szent Mihály arkangyal segítségével, aki pápasága védőszentje lett, ez sikerülhet. Akkor Prevost pápa valóban hidakat épít, emberek, nemzetek, kontinensek, sőt ég és föld között is.”

A könyvet Paulik Péter fordította.

Michael Hesemann: XIV. Leó pápa, a hídépítő
Szent István Társulat, 2026

Bodnár Dániel/Magyar Kurír