Michael W. Banach Miskolcon: Nicea öröksége emlékeztet, hogy a hit Isten szeretetében gyökerezik

A nuncius elmélkedésének két fő témája az 1700 évvel ezelőtt megtartott I. Niceai Zsinat, valamint az adventi és karácsonyi liturgikus időszak volt.

Rámutatott,

bár a Niceai Zsinat körülbelül 700 évvel megelőzte a magyar állam Szent István király általi megalapítását, mégis volt ott egy pannóniainak nevezhető jelenlét.

Sirmiumi vagy Pannóniai Domnus azon öt latin püspök egyike volt, akik részt vettek a zsinaton; szerepelt a kánonok és a niceai hitvallás aláírói közt.

„Ezeket a történelmi töredékeken elgondolkodva rájöttem, hogy lényegében összefoglalják a Katolikus Egyház egész későbbi magyarországi történetét – mondta az érsek. – A pannóniai püspökök (Sirmium, a mai Szerbiában található Szávaszentdemeter, valamint Aquileia, mely ma Friuli-Venezia Giulia régióban található) részvétele hangsúlyozza a régió fontosságát a korai egyházban. A Niceában hozott döntések hozzájárultak a jövőbeni kereszténység, valamint a keresztény tanítás formálódásához, ahogyan azt hosszú történelme során a magyar egyház és püspökei mindig is tették, és teszik továbbra is.”

Michael W. Banach érsek hozzátette: 335 környékén Domnus vértanúságot szenvedett, annak a niceaellenes mozgalomnak az áldozatává vált, mely Pannóniában vetette meg a lábát. „Hány vértanút adott a katolikus egyház Magyarországon az igazságért hosszú történelme során?! Köztük számos püspök: sisciai Szent Kvirin (Quirinius) – ugyan még a Niceai Zsinat előtt –, csanádi Szent Gergely, Szent Bőd és a nyitrai Szent Beszteréd, továbbá Boldog Meszlényi Zoltán Lajos, Boldog Apor Vilmos, Boldog Gojdics Péter Pál és Boldog Romzsa Tódor. Ott van még Boldog Orosz Péter Pál atya, a földalatti egyház Boldog Romzsa Tódor által titokban felszentelt püspöke, valamint számos magyarországi, erdélyi és kárpátaljai hitvalló. Sokuk hősi tanúságtételét csak Isten ismeri. Néhány hónapja pedig egy fiatal laikus vértanú, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását ünnepeltük.

A magyar egyház ezen hagyományok örököse; a magyarországi püspökök és papok ezen hagyományok örökösei – nemcsak a tanbeli vonatkozásokat tekintve, hanem elsősorban a pasztorális dimenziókban, a hit mindennapi megélésében, az Úrról és az ő evangéliumáról való hiteles tanúságtételben.”

„A Niceai Zsinat 1700. évfordulójának megünneplése sürgető felhívás az Egyház számára, hogy fedezze fel újra a rá bízott kincset, és merítsen belőle, hogy örömmel, megújult lendülettel, sőt egy »új evangelizációs szakaszban« ossza meg azt másokkal. Jézust, a mi Megváltónkat hirdetni a Niceában megvallott hitből kiindulva, ahogyan az a nicea-konstantinápolyi hitvallásban kifejezést nyer elsősorban azt jelenti, hogy hagyjuk magunkat ámulatba ejteni Krisztus hatalmasságától, hogy mindenki rácsodálkozzon, és élesszük újra a mi Urunk, Jézus iránti szeretetünk tüzét, hogy mindenki szeretettől lángoljon iránta.”

A nuncius kifejtette Leó pápa tanítását a zsinat jubileumával kapcsolatban, valamint azt, milyen tartós, ma is érezhető hatása van az 1700 évvel ezelőtti zsinatnak. „Amikor azt mondjuk, hogy »Hiszek egy Istenben, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában«, ugyanazt a hitet valljuk, amelyet a zsinati atyák Niceában védelmeztek. A keresztény liturgia, amely Krisztust valóságos Istenként imádja, a zsinat által megállapított tanításban gyökerezik.

Nicea aktualitása nem csupán abban áll, hogy ma is ismételjük a zsinati atyák által 1700 évvel ezelőtt megfogalmazott szavakat, hanem abban is, hogy felismerjük, hogy korunk hite az »új arianizmus« fenyegetésében él. Leó pápa nevezte meg így azt a tendenciát, amely Krisztust szuperemberré redukálja, ami kiüresítené a kereszténység lényegét, és mindannyiunkat a nihilizmusba sodorná: ha Jézus szuperember lett volna, akkor elnyomásban maradtunk volna, ehelyett ő a mi Megváltónk, a velünk lévő Isten.”

„A Niceai Zsinat nemcsak Krisztus istenségét határozta meg, hanem azt az alapot is lerakta, melyre a kereszténység közel kétezer éve épül. Az az állítás, hogy Jézus valóságos Isten, formálja hitünket, imádásunkat és a megváltás értelmezését.

Nicea öröksége ma tovább él az Egyház életében, emlékeztetve bennünket arra, hogy a keresztény hit Isten végtelen szeretetében gyökerezik, amelyet Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, a mi Megváltónkban nyilvánított ki

– hangsúlyozta a nuncius. – A niceai hitvallás aktualitása abban rejlik, hogy még ma is releváns marad, amikor a hit kihívásai egyre nagyobbnak tűnnek. Elmondása arra hívja a keresztényeket, hogy rácsodálkozzanak Krisztus nagyságára, és megújítsák iránta érzett szeretetüket. Arra is buzdít, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a világban lévő szenvedéseket, hanem fordítsunk figyelmet a legszegényebbekre, és vegyük észre bennük Krisztus jelenlétét. Az Egyház arra hivatott, hogy tanúskodjék a hit egységéről, és a remény világítótornya legyen egy olyan világban, amelynek szüksége van Krisztus fényére.”

Michael W. Banach végül a közelgő ünnepről elmélkedett.

Az év leghosszabb éjszakáján, amikor elégedetlenül tapogatózunk a javakkal teli kamráinkban, szükségünk van a karácsony ünneplésére, amikor az Egyház és a család szent emlékeiben és szertartásaiban ismét a jászolba helyezzük, mint azon az éjszakán Betlehemben, az égből alászállott élő kenyeret. Mert csak az nem fog többé éhezni, aki abból a kenyérből eszik.

A karácsony igazi jelentése, legyen az vallási, keresztény vagy világi, abban a Gyermekben rejlik, aki a világba jön, a reményben, a megvilágító fényben, az újjászületés légkörében, a jövő által ígért dolgok iránti lelkesedésben: az idő ígéretében. »Karácsony az ember ünnepe, aki egy a sok milliárd közül, ugyanakkor egyedi és megismételhetetlen. Ha ilyen ünnepélyesen emlékezünk meg Jézus születéséről, az azért van, hogy tanúskodjunk arról, hogy minden ember valaki, egyedi és megismételhetetlen, valaki, akit a saját nevén szólítanak.« Így fogalmazott 1978. december 25-én az akkor néhány hónapja megválasztott Wojtyła pápa. A »karácsony lényege« éppen a szeretet és az élet találkozása önmagunkkal és másokkal.

Szent karácsony fénye ragyogjon tehát mindannyiunk útján ebben a sötét és komor órában; a világ népei számára, különösen Kelet-Európában, és vezessen minket egy ragyogó, örömben és boldogságban gazdag jövő felé.

Ezért valljuk, különösen a remény szentévében és a Niceai Zsinat évfordulójának évében: Credo in Dominum nostrum Iesum Christum…”

Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa a Miskolci Egyházmegye papjaival való találkozás alkalmával elhangzott elmélkedését teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvashatják.

Az előadás után a nuncius számos, a fő témáktól eltérő kérdésre is készséggel válaszolt.

Michael W. Banach érsek másnap reggel, a püspöki székház kápolnájában a megyéspüspök és munkatársai jelenlétében bemutatott szentmise után köszönt el a Miskolci Egyházmegyétől.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír