Michael W. Banach nuncius Körmenden: Bele kell néznünk Krisztus és a másik ember szemébe!

Boldog Batthyány-Strattmann László halálának napja az egészségügyben dolgozók találkozója a Szombathelyi Egyházmegyében. Ezen a napon adják át a Székely János megyéspüspök által 2018-ban alapított „A test és a lélek orvosa” – Boldog Batthyány-Strattmann László-díjat. 2021 óta nemcsak orvosoknak adományozza az egyházmegye a kitüntetést, hanem olyan más egészségügyi dolgozóknak is, akiknek munkája nélkülözhetetlen a gyógyítás területén.

2025-ben Gombocz Károly, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztály Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Részlegének vezetője és Virág Lászlóné, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház nyugalmazott sugárterápiás asszisztense vehette át a díjat.

A hagyományoknak megfelelően a körmendi Batthyány Örökségközpont színháztermében került sor a díj átadójára. Szabó Barna polgármester beszédében kiemelte: Batthyány László példát mutatott arra, hogy az orvosi hivatás nem csupán szakma, hanem az emberek szolgálata is. Batthyány László élete arra emlékeztet minket, hogy az orvosi hivatás a legmagasabb szintű emberi, keresztény szeretetet követeli.

Az ünnepségen beszédet mondott Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa is. „Ezen a délutánon szeretném, ha az orvoslásról mint küldetésről elmélkednénk – mondta. – Van-e valami sajátságosan keresztény az orvosi létben? Van-e valami sajátságosan keresztény a nővéri szolgálatban? Valami egészen nyilvánvalóval tudnék válaszolni. Jézus sok embert meggyógyított: epilepsziásokat és bénákat, egy megszállott fiút és Péter anyósát. Az ő nyomdokait követve sok keresztény ráteszi kezét a betegekre, és olykor csodás eredménnyel. A hit gyógyíthat: ez tény.

De nem a csodákról beszélek, hogy mit tehet Isten, ha van hitünk. Hanem a gyógyításról mint képességek által formált hivatásról, ahol a gyógyulás a szikétől származik, a begyulladt csípőbélt gyógyítja a prednizon, egy új szív dobog nem az én beszédem, hanem egy nagylelkű donor miatt. Egy olyan szakmáról beszélek, amelynek korlátai vannak, ami nem mindig gyógyít, amely naponta szembesül a halállal. Miért nevezzük ezt keresztény hivatásnak?” – tette fel a kérdést a nuncius.

Hangsúlyozta: „Önök kiváltságos helyzetben vannak, amikor megérinthetik Isten egy gyermekét földi létének egy különleges, döntő pillanatában, amikor az egykor büszke test szétesik, vagy az egykor erős szellem megtörik, amikor félelem szorongatja a szívet, vagy amikor az ember egyedül van mezítelen énjével.

Itt van Getszemáné; itt van egy másik Krisztus, aki vért izzad, aki megkínzott útját járja a Kálváriára, talán az égre kiáltva: »Ne hagyj meghalni!« Az a feladatuk, hogy Istentől kapott ajándékukkal dolgozzanak, segítsék ezt az egyedülálló, megismételhetetlen embert Krisztussal Jeruzsálembe vánszorogni.

A betegek számára önök válnak Krisztussá; önök lesznek az életük, talán mélyebben, mint gondolnák.”

Michael Wallace Banach kitért rá: a szenvedést nem tudjuk megmagyarázni. Annak akkor lesz értelme egy beteg számára, ha Krisztus megmutatja nekik arcát. „Krisztus meg tudja mutatni az arcát önök nélkül, de könnyebb lesz látni őt, ha azt az arcot megláthatjuk az önökében, ha Krisztus szemeinek pillantása találkozik a miénkkel az önök szeme pillantásában. Mindenkinek könnyebb lesz, ha a betegeket olyan orvosok és nővérek, egészségügyi szakemberek veszik körül, akik többsége részben vagy egészben osztja a látásmódomat. Ha önök lesznek azok, akik érzik, hogy betegeik mit tapasztalnak meg: egy elmozdulást az életből az életbe, de a sötétségen keresztül, amit még csak elképzelni sem tudnak. Ha a betegeik életének támaszai között van egy kereszt, amely emlékezteti őket arra, hogy kínjuk, akárcsak Krisztusé, nem elvesztegetett, hogy ők is elmormolhassák: »Ez az én testem, amely értetek adatott« (Lk 22,19). Ez pedig reményt ad, azt a »reményt, amely nem csal meg« (Róm 5,5).”

Az apostoli nuncius arra kérte az egészségügyben dolgozókat, hogy a hozzáértésük mellett együttérzéssel forduljanak a betegekhez, valamint vigyenek örömöt életükbe. „Segítsenek drága betegeiknek, hogy úgy éljék meg ezt a napot, mintha ez lenne az első napjuk, mintha ez lenne az utolsó napjuk, mintha ez lenne az egyetlen napjuk. Arra kérem önöket, hogy azoknak, akiket szolgálnak, ne csak az életmentő technológiákat vigyék el, ne csak a keresztény együttérzésüket, hanem bizonyos mértékű örömöt is. Boldog Batthyány-Strattmann László szokta mondani: »Ha boldog akarsz lenni, tégy boldoggá másokat«. Betegként azt szeretném, hogy arcod és szemed, ajkad és a kezeid azt mondják nekem, hogy az életem értékes számodra is, hogy nem egy tárgy vagyok, és most már valóban az életed része vagyok. Azt akarom, hogy

segítsd érezni, hogy ha ez az utolsó napom, akkor is érdemes élni – ha csak azért is, mert a szereteteddel megérintetted.”

Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa teljes beszédét IDE kattintva elolvashatják.

Az ünnepségen Berdál Mária sebész, a celldömölki kórház nyugalmazott igazgatója osztotta meg gondolatait a hit és az orvoslás kapcsolátáról, és arról, hogy életében, orvosi hivatásában hogyan tapasztalta meg Isten gondviselését.

Ezt követte a díjak átadása. Idén Gombocz Károly, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztály Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Részleg vezetője és Virág Lászlóné, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház nyugalmazott sugárterápiás asszisztense vehette át a díjat.

Gombocz Károly a Zala megyei kórházban 1993-ban kezdett dolgozni, majd a Szívsebészeti Osztály megalakulásától, 1994-től a Szívsebészeti Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Részlegen dolgozik, amelynek 2007 óta vezetője. Életében, így munkájában is a hit kiemelt helyet foglal el. Lelkiismeretesen, őszinte hivatástudattal végzi a rábízott betegek gyógyítását, nemcsak a beteg testre figyel, hanem az egész emberre, a lelkére is.

Virág Lászlóné azon kevesek közé tartozik, akinek az általános iskola elvégzése után kristálytisztán kirajzolódott az Úr akarata, hogy az egészségügyben kell szolgálnia. 1986 októberében került a Markusovszky-kórház onkológiai osztályának sugárterápiás részlegére asszisztensnek. Évtizedes szakmai tapasztalata, betegek iránti figyelme, tisztelete, segítőkészsége példamutató volt mindenki számára. Miután visszavonult az aktív munkából, önkéntesként szenvedélybetegekkel is foglalkozott, később csatlakozott a Szombathelyi Egyházmegye kórházi önkéntes beteglátogatóihoz.

A díjazottak méltatását teljes terjedelmében ITT olvashatják.

Az ünnepség a Szent Erzsébet-templomban folytatódott, ahol szentmisét mutatott be Michael W. Banach érsek; koncelebrált Székely János szombathelyi megyéspüspök, Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök, valamint számos egyházmegyés pap.

A szentmisén részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Batthyány család tagjai, valamint a korábbi évek díjazottjai is.

Kiss László plébános köszöntötte Michael Wallace Banach érseket, aki szentbeszédében kiemelte: a mai ünnep a szemekről szól. Erről olvastunk az evangéliumban, és erre tanít Szent Erzsébet és Boldog Batthány László életpéldája; arra, hogy milyen

fontos, hogy Krisztus szemébe nézzünk, és belenézzünk a másik ember szemébe is.

Megérezzük Krisztus szeretetét, ha belenézünk a szemébe és erőt kapunk az életünk folytatásához, erőt, hogy új útra lépjünk. Erőt kapunk, hogy higgyük: nincs minden veszve, van remény egy új jövőre.

Krisztus szeretete segíthet kiirtani az önzést, a közömbösséget a társadalomból, a városokból, lakóhelyeinkről, és felélesztheti a reményt egy új, igazságosabb és testvériesebb világ iránt, ahol mindenki otthon érezheti magát.

Ez volt Batthyány László víziója is, aki kórházat hozott létre Körmenden, a szegényeket ingyen kezelte, mindössze egy imát kért tőlük. Erejét az Eucharisztiából merítette. Élete példa mindannyiunk számára: bele kell néznünk az emberek szemébe, be kell töltenünk az emberek szívét – fogalmazott a nuncius. – A jótékonyság sokkal több, mint anyagi, szociális segítség. Az egész emberhez van köze. Arra törekszik, hogy az embert újra talpra állítsa Jézus szeretetével. Olyan szeretettel, amely segít nekik visszanyerni szépségüket, méltóságukat.

A szeretetszolgálat végzése azt jelenti, hogy van bátorságunk az emberek szemébe nézni.

Nem segíthetünk másokon, ha félrenézünk, nem segíthetünk távolról, érintés nélkül.

Az orvosnak meg kell érinteni a betegét és rá kell néznie. Így elkezdődik a közös utazás a szükséget szenvedővel, ami ráébreszt arra, hogy mennyire szükségünk van az Úr tekintetére és érintésére.

Batthyány László élete arra hív minket, hogy továbbra is nézzünk Krisztus szemébe, engedjük, hogy Krisztus gyógyító érintésével felénk jöjjön, és mi is mások szemébe nézzünk – hangsúlyozta az apostoli nuncius.

A szentmise végén Kiss László plébános imádkozott Batthyány-Strattmann László ereklyéje előtt. Végül Soltész Miklós államtitkár mondott beszédet.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír