Az évry–corbeil-essonnes-i egyházmegye nyugalmazott püspöke 1942-ben született Marokkóban. 1967-ben szentelték pappá a Jézusról és Máriáról nevezett missziópapok (eudisták) fogadalom nélküli klerikus kongregációban. 1989-ben szentelték püspökké, és 2000-től tizenhét éven át vezette az észak-franciaországi egyházmegyét. Michel Dubost püspök Yves Baumgarten után veszi át a lyoni érsekséget, aki átmenetileg általános helynökként igazgatta a főegyházmegyét.
Mint ismeretes, március 19-én Philippe Barbarin bíboros benyújtotta lemondását a pápának, amit a Szentatya nem fogadott el. Ekkor a bíboros egy időre visszavonult az érsekség éléről, hogy megvárja az ellene folyó per végső ítéletét. Dubost főpásztori kinevezése nem vonja maga után Barbarin bíboros lemondását. Ahogyan arról a püspöki szolgálatról szóló lelkipásztori direktórium rendelkezik, Barbarin bíborosnak most együtt kell működnie azért, hogy az apostoli adminisztrátor teljesen szabadon és nyugodtan végezhesse munkáját – nyilatkozta a megbízott vatikáni szóvivő.
Március 7-én a lyoni bíróság bűnösnek ítélte Barbarin bíborost, amiért 2014–15-ben nem jelentette, hogy egy pap bántalmazott egy kiskorút. Ezért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá. Ügyvédei megfellebbezték az ítéletet. „Soha nem bújtam el, és nem is takargattam ezeket a szörnyű tényeket” – szögezte le Barbarin bíboros januárban, a bíróságon felolvasott nyilatkozatban.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria