Miért pont engem választott? – Bemutatjuk a Szeged-Csanádi Egyházmegyében szolgáló újmisés papokat

„Elsőáldozás után teljesen elmaradtam a templomból és a hittanóráról is. Hetedikes voltam, amikor a közösség visszahúzott. Minden péntek este közel harmincan gyűltünk össze a fiatal papunk hívására. Nyitott volt, és az életét rokonszenvesnek, vonzónak találtuk. Kihagyhatatlan programot jelentettek számunkra ezek a találkozások. Nagyon jó csapattá váltunk, vasárnaponként együtt ministráltunk.”

Balogh Ottó különösen szerette az oltár körüli szolgálatot. Az idős nénik meg is jegyezték: „Olyan szépen ministrálsz, te biztosan pap leszel!” Ez a mondat meglepő volt számára, mert nem igazán tudta elképzelni magát papként. A középiskolában nagy lendülettel fordult az informatika felé. Úgy gondolta, ez az ő útja. De valahol ott munkált benne a kétség, úgy érezte, talán mégiscsak a papság felé kellene elindulnia. Jó plébánosai voltak, sokat beszélgettek a gimnázium évei alatt. Ottó eljárt az egyházmegye hivatástisztázó lelkigyakorlataira. Ezek a hétvégék segítettek neki szembenézni önmagával és az istenkapcsolatával. „Ott jöttem rá, hogy

ami elől menekültem, az mindig velem volt. Többé már nem az volt a kérdés, hogy miért legyek pap, hanem hogy mi tart vissza, miért mondok nemet.

Egész életemben a számítógép előtt üljek? Tényleg ezt akarom? A gimnázium végére beláttam, hogy mindez csak menekülés volt. Sokáig nem értettem, és talán még most sem értem, miért pont engem, méltatlan embert választott Isten erre a nagy hivatásra. Bízom a kegyelmében, és abban, hogy ha meghívott, annak egészen biztosan nyomós oka van.” Ottó végül jelentkezett a szemináriumba.  

A tanulás nehéz tárgyakkal kezdődött, például az ógöröggel, a latinnal. „De belenevelkedtem. A küzdelmek segítettek, hogy felnőjek ehhez a hivatáshoz. A tanulás mellett a szemináriumban és az egyházmegyében is rengeteg programhoz kapcsolódtunk, amelyek által a papi élethez nélkülözhetetlen tapasztalatokra tettünk szert.” Ottó számára a készület során nagyon fontos volt a gyakorlat. Szeretett kijárni a programokra, ifjúsági találkozóra, plébániai hétvégére. Örömet jelentett számára, ha prédikálhatott, emberekkel találkozhatott, beszélgethetett. Így „rögtön megérzi az ember a szolgálat ízét”. A szegedi szeminárium képzése során az első két évben a szociális területen végzett munkába kóstolnak bele a növendékek: hajléktalanokkal, sérültekkel, idősekkel foglalkoznak. Az utolsó három évben plébániai gyakorlaton vesznek részt, félévente három-négy hétvégét töltenek egy-egy helyen. Ezeken a hétvégéken a helyi plébános munkájába kapcsolódnak be: esküvőkön, keresztelőkön, temetéseken szolgálnak, és részt vesznek az ifjúsági foglalkozásokon. Egyszóval együtt élnek a plébániával. Mindez megerősítést hozhat a növendék számára a hivatásával kapcsolatban. Választ kaphat arra a kérdésre, hogy jó úton jár-e, neki való-e a papság, a magáénak érzi-e ezt az életet. Ottó igennel válaszolt ezekre a kérdésekre. Július 26-án Orosházán mutatja be első szentmiséjét.

*

Nigériától Szegedig hosszú utat tett meg Amanso Brendan Chika és Nnadi Omyedikacshi Benjamin. Mindketten tizenévesen léptek a papság felé vezető útra. Hazájukban a papi hivatás iránt érdeklődők az elemi iskola négy osztályát elvégezve a kisszemináriumban kezdik meg a tanulmányaikat. Érettségi után pasztorális gyakorlatot teljesítenek, majd egy spirituális év következik, azután pedig a nagyszeminárium. A két fiatalember a püspökétől kapott lehetőséget arra, hogy Magyarországon tanulhasson; és a szeminárium elvégzése után itt szenteljék őket pappá, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgálatára.

„Míg egykor innen indultak hittérítők hozzánk, most mi jövünk ide.

A törzsünkben nincs olyan nagycsalád, amelyből valaki ne lépne papi pályára. A plébániákon négy-öt pap szolgál” – mondja Brendan, hozzátéve, hogy országukban a lakosság számarányához képest is sok a pap. Nigéria korábbi fővárosában és ma is legjelentősebb gazdasági központjában, Lagosban több mint húszmillióan élnek. 50 százalékuk keresztény, ebből 20 százalék katolikus. Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet jelentése szerint jelenleg Nigéria a legveszélyesebb ország a Krisztus-hívők számára. Ennek ellenére a keresztények számára itt természetes a templomba járás, és a hitük erős. Vallják, hogy a boldogság közösségben érhető el, és ennek lehetőségét adja meg számukra az Egyház.

 Nnadi Omyedikacshi Benjamin

A kisszemináriumban, ahol Brendan és Benjamin is tanult, évente 100-150 gyerek kezdi meg tanulmányait a papság szándékával, és 10-15 növendék jut el a pappá szentelésig.

„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”

– idézi a Máté-evangéliumból Benjamin. Aki felvételt nyer a kisszemináriumba, az rálép egy, a papság felé vezető, 16 éven át tartó útra. Az érettségi után a püspök és a növendék minden évben újra döntést hoz a folytatás lehetőségéről.

A kisszeminárium lényegében középiskola. A képzéshez hozzá tartozó pasztorális gyakorlat – a nevével ellentétben – nem hívek közötti szolgálatot jelenti, hanem tulajdonképpen egy mindenes munkát, amit a növendékek a plébánián végeznek. Hozzá tartozik a fűnyírás, az autómosás, az irodai munka is.  A spirituális év pedig egy olyan időszak, amelynek során a lelki élet áll a középpontban, bibliaolvasással, imádságokkal, kis ízelítőkkel a teológiai tanulmányokból.

Brendan és Benjamin 2014-ben érkezett Szegedre. Szemináriumukból már mások is voltak olyanok, akik külföldön folytatták a tanulmányaikat. Püspökük kettesével-hármasával küldi őket, hogy testvérei legyenek egymásnak az idegen országban. Hazánkban ők az elsők. Komoly megpróbáltatást jelentett számukra a nyelvtanulás. Megértették, hogy a beilleszkedésük egyik legfontosabb feltétele a nyelv ismerete és a megfelelő hozzáállás, hogy az emberek érezzék, szeretnének részévé válni az itteni életnek. Beszélgetésünk a legjobb bizonyság arra, hogy minden nehézség ellenére sikerült elsajátítaniuk a magyar nyelvet.

Amanso Brendan Chika

A nigériai kispapok életszemlélete elgondolkodtató. Olyan országból jöttek, ahol a kis számú jómódú és a mélyszegénységben élő tömegek között nincs meghatározó középosztály. Brendan és Benjamin hazájában állandó a keresztényüldözés. „Próbálunk boldogok lenni.

Az élet gondjaival szemben megtesszük, amit lehet. Van egy mondás nálunk: »a boldog ember többet él«.”

A nehézségek adottak. De ha szomorú vagyok, attól nem oldódik meg semmi. Valljuk, hogy »tedd meg, ami emberileg lehetséges, a többit pedig irányítsd Isten felé«. Ha az ember úgy érzi, hogy mindent megtett, akkor elégedetten térhet nyugovóra esténként.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír